Országgyűlési napló, 1971. I. kötet • 1971. május 12. - 1972. december 14.
Ülésnapok - 1971-11
791 Az Országgyűlés 11. ülése, irányban, hogy minél hamarabb általánossá tehessük az óvodai nevelést. A tanácsok és művelődésügyi szervek a lakosság összefogásával, önálló kezdeményezésekkel ezt a folyamatot meggyorsíthatják. Több településen lehetőség nyílik arra, hogy az óvodás korú gyermekeket az iskolába lépés előtt legalább egy évig óvodáztassák. Megyénkben ez mindinkább realizálható feladat. Az önálló kezdeményezések, lehetőségek maximális kihasználása mellett minden erőnkkel meg kell teremteni a feltételét annak, hogy a negyedik ötéves tervben előirányzottt óvodai beruházások zöld utat kapjanak. Az általános iskolában is hasonló gondok gátolják a továbhaladást. Emelni kell a szakrendszerű oktatás szintjét. Megyénk közel 10 százalékkal elmarad az országos átlagtól. A fejlesztés eddigi lehetőségeit zömmel kimerítettük. Támogatnunk kell a körzetesítési és iskolatelepítési programot. E tekintetben a kollégiumi férőhelyek bővítése látszik célszerűbbnek, ezzel együtt a bejárás lehetőségét, ha ideiglenesen is, fokozni kell. Ehhez viszont megfelelő szállítási eszköz biztosítása szükséges. Hosszúpályi községben két termelőszövetkezet közösen vásárolt autóbuszt, hogy a tanyai gyermekek szakrendszerű oktatásban részesüljenek, így beszállításuk biztosítva lesz a községi iskolába. Ilyen és hasonló intézkedésekkel a tanyai osztatlan és részben osztott iskolákat folyamatosan meg kell szüntetni. A lakosság többsége egyetért, igényli a törekvések valóra váltását. Megyénkben még mindig 1438 tanuló nem s részesül szakrendszerű oktatásban. Ez magában nem nagy szám, de több mint 11 százalékkal kevesebb a szaktanárok által ellátott órák száma az országosnál. Járásunkban társadalmi összefogással a tanyai iskolákat néhány éven belül körzetesíteni tudjuk. Választókerületem egyik nagy gondja ez. Az alapfeltételek biztosítottak, a lehetőség megvan a realizálásra. Az iskolatelepítési hálózat további szervezésekor meg kell fontolni olyan községekben a beruházás eszközlését, ahol kis létszámmal egyegy felsőtagozatos osztály működik. Ezeken a helyeken a szakos tanítást nem lehet fejleszteni; s az itt dolgozó nevelők sincsenek megfelelően foglalkoztatva. Ha ezt az ügyet nem szorgalmazzuk, a kis települések műveltségbeli hátránya tovább nő, és az iskolák differenciálódása tovább fokozódik. Ezzel egyidőben a többi iskola tanteremhiányát csökkenteni kell. A régi, elavult tantermek felújításával, javítgatásával nem lehet minőségi előrehaladást biztosítani. Egy osztályteremre 42 tanuló jut a megye általános iskoláiban, több mint másfél tanulócsoport. Különösen kedvezőtlen az általános iskolai napközi otthoni hálózat korszerűtlensége, a politechnikai műhelyek hiánya, megfelelő könyvtárak, olvasótermek, szaktantermek hiánya, a falusi iskolákban a nagyfokú tornateremhiány — a derecskéi járás 15 iskolájában 2 tornaterem van —, mely mind nehezíti a egész napos iskolarendszer kialakítását. A szakrendszerű okta1972. június 23-án, pénteken 792 tás és a szakosellátás jobb megszervezése is komoly anyagi gondot okoz. Megyénkben a negyedik ötéves tervidőszakra előirányzott 160 tanteremből a terv első évében 36-ot tudtunk felépíteni. Az ez évre tervezettet nem tudjuk megvalósítani, az építési anyagárak emelkedése és az előírt 20 százalékos beruházási tartalék hiánya miatt. A tervidőszak hátralevő éveiben tovább fokozódnak a gondok. Egy-egy nyolc tantermes iskola felépítésére a községek részére a tervidőszakban kilencmillió forintot biztosítottak. A megépítés ma 13 millió forintba kerül. A különbözet fedezésére nincs lehetőségünk. Szükséges lenne a legellátatlanabb megyékben állami támogatással elősegíteni a tervmegvalósítást, hasonló a helyzet a középiskolai kollégiumok, tantermek, műhelytermek esetében is. Kollégiumi helyeink zsúfoltak, elavultak, egy részük csak szükségmegoldás. A szakmunkásképző-intézetek gondja évről évre növekszik a megyénkben. A vállalatok szakemberigénye 30 százalékkal haladja meg a lehetőségeket. A befogadóképesség és a tantermi kapacitás hiánya miatt különösen a kereskedelmi, a vendéglátó, valamint az élelmiszeripari vállalatok szakemberigényét nem tudják kielégíteni. Ez különös súllyal a lányok szakmunkásképzését akadályozza és érinti hátrányosan őket. Megyénk városaiban az ipartelepítéssel egyidőben megnőtt a szakemberigény. Ezt a jelenlegi szakmunkásképzők nem tudják kielégíteni. Fontos feladat a vállalati és társadalmi erőforrások igénybevétele és a pályaválasztási munka minőségi javítása. Súlyos gondot okoz megyénkben a cigány származású tanulók helyzete. Egyes iskolákban arányuk eléri a 15—20 százalékot. Bár óvodai elhelyezési igényük még nincs, így probléma lesz az iskolára való előkészítésük, a külön osztályok szervezése, a tárgyi és a személyi feltételek biztosítása, az oktatás-nevelés eredményessége érdekében. Az utóbbi években sikerült jobb eredményeket elérni, mégis ahol ez felmerül, többletkiadást jelent, ami szintén a községek közötti differenciálódást, szintkülönbséget mélyíti. Ez sürgső intézkedést igényel. A nevelők körében jó, kedvező politikai hangulatot váltott ki a bérrendezés, amely előrelépést jelentett a pedagógusok anyagi megbecsülésében. A lakásépítési kölcsön is segíti a letelepedésüket, a törzsgárda kialakulását. Kis községeinkben, iskoláinkban a fiatal pályakezdő pedagógusok letelepedési segélyt, területi pótlékot kaphatnak. Üj helyzet elé állította az iskolákat a pályázati rendszer bevezetése. Ehhez kapcsolódott a tanácsok korszerűsítése révén a hatáskörök leadása is. Ennek következtében az iskolák önálló jogköre lényegesen megnövekedett. Ezek az intézkedések helyesek, alapjaiban elősegítik a demokratizmus fejlődését. Az iskolák azonban több tekintetben nem voltak felkészülve az új helyzetre. A gyakorló vagy kezdő nevelők elhelyezkedése esetében előtérbe került az élet- és munkakörülmény kérdése. A nevelők természetesei} qda. pályáznak,