Országgyűlési napló, 1971. I. kötet • 1971. május 12. - 1972. december 14.

Ülésnapok - 1971-10

763 Az Országgyűlés 10. ülése, 1972. június 22-én, csütörtökön 764 nére csökkent az állomány. Mint ahogy a tájékoztatóból kiderül, 31 000 darabbal a szarvasmarha összlétszáma, ezen belül a tehénállomány 13 000 darabbal. Ez évben tovább csökken a tehénállomány és várható, hogy a vágómarhatermelés nem fogja elérni a múlt évi szintet. 1970-ben a gyengébb növénytermelési eredmények mellett kedvező tendenciák mutatkoztak az állattenyésztés fejlődésében, amikor is a sertésállomány és ezen belül a kocaállomány felülmúlta az eddigi elért legmagasabb szintet. A szarvasmarha-állomány csökkenése mellett, 1970-ben valamelyest emelkedett a tehénállomány létszáma. 1971-ben a nagyobb vetésterület és a kiemelkedő termésátlagok következtében 2 millió tonnával több kenyér- és takarmánygabona termett. Javult és korszerűsödött a növénytermelés anyagi-műszaki bázisa. A szarvasmarha-tenyésztésben mégis folytatódtak a korábbi negatív tendenciák és az 1970. január 1-gyel életbe .léptetett intézkedések ellenére az állomány tovább csökkent. 1965 előtt 2 millió darab feletti szarvasmarha állományunk mintegy 100—150 ezer darabbal csökkent. 1965—1968 között még 760—780 ezer darab tehénről beszéltünk, jelenleg nem valószínű, hogy 700 ezernél több termelő tehenünk van. Megyénkben is, mintegy 4000 darabbal csökkent a szarvasmarha-állomány, noha a bonyhádi tájfajta rekonstrukciós állomány fejlesztése szép eredményeket igazol Bonyhádon, Aparhanton, Alsótengelicen és másutt a megyében. A háztáji és kisegítő gazdaságokban is mintegy a felére csökkent az állomány hat év alatt Tolna megyében. A vizsgált időben 1500 darabbal csökkent a tehénlétszám. Ugyanakkor — a nagyobbik problémát az okozza —, hogy a tejhozam pedig változatlanul 2500 liter körül alakult. Vágómarha-értékesítésünk viszont 25 százalékkal emelkedett. A népgazdaság exportteljesítése 1971-ben — az első évek 200—240 ezer darabjával szemben — 258 ezer darab élőmarha volt, és további 2—3 ezer vagon vágott marhahúst vittünk exportra. A vágás volumene tehát tovább nő, az utódokat létrehozó tehenek száma pedig napjainkban is csökken. Szükséges a fajtakérdés kísérleti tisztázása. A magyar tarkára van exportigény. Kérdés, hogy ha a lapályvért bevisszük az állományba, nem veszítjük-e el a tőkés exportunkat? Lehet, hogy a feketetarka friz jó lesz, de azt megfelelő létszámú állományban kísérletezzük ki, ismerjük meg mit kapunk. A kanadai vöröstarkáról tudjuk mit tud, de 15—20 darabos kísérlettel semmit nem tudunk meg. Legalább 2—3 százas állományban kellene több éves tenyésztési kísérletet végezni. Teremtsünk fórumot a szarvasmarha-tenyésztésnek. Az Országos Állattenyésztési Felügyelőséggel a szarvasmarha-tenyésztés szervezete, mint végrehajtó szerv megvan, de hiányzik az érdekképviseleti szerv, amelyet a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsán, vagy a tsz területi szövetségeken belül meg lehetne oldani. Fel kell számolni a mesterséges termékenyítés problémáit. Hiányzik a termékenyítő pisztoly, vagy a sperma szállításához a konténer és a műszalma, vagy mind a kettő. Sürgősen rendezni kellene a szarvasmarhaágazat jövedelmezőségét. 1970. január 1. előtt az ágazatban a legtöbb helyütt ráfizetés volt. Az áremeléssel és az üsző dotációval a jövedelmezőségi mutató 7,5 százalékra be lett állítva. Ezt követően a tápok és az állati fehérje takarmányok 20 százalékos áremelkedése, valamint az elvonások növekedése és a férőhely-beruházások drágulása a jövedelmezőségi mutatót 3—7 százalékra mérsékelte. Mielőbb kerüljön bejelentésre az előzetesen ismertetett árarányok módosítása. Marad-e az 50 százalékos épületberuházási állami támogatás, vagy nem marad? Hogyan alakul a vágómarha és a tej felvásárlási ára? Az egész árrendszer úgy alakult ki, hogy az igénybe vett eszközök — álló- és forgóeszközök — nagyobb jövedelmet adnak az árunövénytermesztésnél, mint a szarvasmarha-ágazatban. A termelési költségekhez viszonyított 10— 15 százalékos jövedelemráta helyett a lekötött eszközök után célszerűbb lenne arányosítani a jövedelmeket úgy a növénytermesztésnél, mint a szarvasmarha-ágazatnál. Nemcsak a tehéntartás évi költsége, de a 60—80 ezer forintos férőhely beruházási költségnek is magas az évi jövedelemigénye, így az árunövény jövedelmi színvonala messze magasabb a szarvasmarha ágazaténál. Az ágazatba beruházott összeg jövedelemigénye 5 százalék. A vállalkozás jövedelemigénye további 1—2 százalék, a kockázat jövedelemigénye úgyszintén 1—2 százalék, és ha hitelfelvétel van, további jövedelemigény merül fel a visszafizetési kötelezettség idejével arányosan. A legtöbb esetben a szakosított telepeknél a beruházás visszatérülése 15 év alatt realizálódik. A hitelvisszafizetési kötelezettség viszont a versenytárgyalásoktól függően általában 4—6 év. Tehát minden befektetett forintnak évi 20— 25 fillért kellene hozni. Ez tovább differenciálja a gazdaságokat és a szövetkezeteket, mert az óvatosabb gazdák ilyen hitelügyletekbe nem mennek bele. Inkább lemondanak a tehenészeti telep építéséről és benépesítéséről. A népgazdasági szükségletek figyelembevételével vizsgálják meg az illetékes szervek, hogy az ágazatok jövedelmi színvonala arányos legyen, a termelés arányai csak így szabályozhatók helyes irányban. Ez a generális kérdés. Problémák jelentkeznek a takarmányozásban is. A koncentrált takarmányárak emelkedése mellett, a szálas- és a tömegtakarmányok vetésterülete, az 1938-as szinthez mintegy 20 százalékkal visszaesett. Termesztésük a leggyengébb területekre szorult. Betakarításuk, tárolásuk legépesítése a legtöbb üzemben nincs megoldva. A szálastakarmányokat 20—30 százalékos keményítő, 30—50 százalékos fehérje tápanyag és mintegy 75—80 százalékos karotinveszteséggel takarítják be a gazdaságok. Az államilag dotált, melorációs munkákkal tovább szűkül a szarvasmarha-szálastakarmány termőterülete. Ha sikerül a területet megjavítani, üzemeink felszántják az ősgyepet és más kul-