Országgyűlési napló, 1971. I. kötet • 1971. május 12. - 1972. december 14.

Ülésnapok - 1971-9

I 972. április 20-án, csütörtökön 638 637 Az Országgyűlés 9. ülése, li helyettes elvtárs is úgy nyilatkozott, hogy nehéz dolog a törvényalkotás, még ha nem jogászok végzik is azt. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Kezembe került egy tv-néző furcsa levele, aki azt ajánlja, hogy a Fórumban a legkényesebb kérdésekre az illetékesek németül, oroszul és franciául válaszoljanak. Ez úgymond elősegítené a nyelvtanulást. (Derültség.) Mi az előkészítés során az általunk felvetett kényes kérdésekre őszintén és magyarul kaptuk a választ. Mégis, mivel ezen a fórumon fejeztek már be felszólalást idézetben és versben, én mint orvos, alkalmazva a tanácsot hadd fejezzem be felszólalásom orvosi latin nyelven: Alea iacta est. (Derültség.) A végrehajtás rajtunk múlik. A törvényt elfogadom és bízom benne, hogy előző egészségügyi törvényünkhöz hasonlóan, ez a törvény is megéri a 100 esztendőt. (Taps.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Az ülést 20 percre felfüggesztem. (Szünet: 11.32—11.52. Elnök: DR. VARGA GÁBORNÉ) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Tanácskozásunkat folytatjuk. Szólásra következik Mándics Mihály képviselőtársunk. MÁNDICS MIHÁLY: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Amíg távoli országokban bátor elvtársaink napjainkban is súlyos küzdelmet vívnak a nagytőke által provokált háborúkban, és vérüket hullatják a nép igazáért, addig mi már munkáshétköznapokon közelítünk ahhoz a célhoz, amely az ő számukra még csak távoli reménység. A magyar nép is évszázadokon át vívta szabadságharcát, amelynek végső győzelme felszabadulásunkkal következett be. A magyar munkásosztály, a dolgozó nép hatalmas utat tett meg a felszabadulástól napjainkig. Ennek az útnak egyik állomása az új, egészségügyi törvény, melyet a társadalmi fejlődés tett szükségessé. Az 1876; XIV. számú, a maga idejében jelentős, az egészségügyet szabályozó törvénycikk helyébe feltétlenül indokolt egy új, a szocialista egészségügy alapelveinek megvalósítását tükröző egészségügyi törvény létrehozása. Az új törvényjavaslatról megállapíthatjuk, hogy messzemenően megfelel fent említett rendeltetésének: minden sorából mély humánum árad, s a dolgozó ember, az öregek, a gyermekek, a betegek érdekeinek védelme. Az új törvény érvényesítése során az egészségügy valóban az egész dolgozó népet szolgálja. Ha egészségügyi ellátásunk helyzetét vizsgáljuk, megállapíthatjuk, hogy nemcsak 1876ban tartoztunk élvonalba a haladó jellegű közegészségügyi törvény megalkotásával, hanem azóta is tettünk valamit — különösen a felszabadulás után —, s ma sem kell szégyenkeznünk a világ országai között. Természetesen az objektív fejlődést a jelenlegi ellátási színvonal nem tükrözheti torzításmentesen, mivel az ellátás iránti igény állandóan növekszik. Csak egyetlen adattal bizonyítanám: 1954—55-ben a lakosság 33 százaléka volt egészségügyi ellátásra jogosult, ma a lakosság 100 százaléka. Ez az ellentmondás a fejlődés természetes velejárója, és a szocialista egészségügyi ellátás alapelveiből fakad. Az egészségügyi ellátás és a fejlődés kapcsolatának tükrében — nem igénybejelentési szándékkal — szeretném röviden ismertetni Bács-Kiskun megye, ezen belül választókörzetem helyzetét, gondjait. A problémák részben speciálisak, részben az egész ország egészségügyi ellátására jellemzőek. A megye mezőgazdasági jellegéből ered a múlt egészségügyi öröksége. Megyénk önmagához mérten sokat fejlődött — különösen a közelmúltban —, mégis elmaradottságot mutat, mind az országos, mind a vidéki statisztikai mutatókhoz képest. Aránytalanság tapasztalható a szükséglet és a rendelkezésre álló kapacitás között a betegellátás területén, valamint a legújabb tudományos eredmények és azok hozzáférhetősége között. Az utóbbi időben a gyógykezelés gépi felszereltsége növekedett ugyan, de a további fellendülést a tervelőirányzat elkészítése után bekövetkezett áremelkedések komolyan akadályozzák. Ha Bács-Kiskun megye településszerkezetét vizsgáljuk, megállapíthatjuk, hogy a kiterjedt tanyavilág lakóinak egészségügyi ellátása komoly gondot jelent. A technika rohanó korszakában sincs könnyű dolga annak, aki oda akarja vinni a kultúrát és az orvost. Próbálkoztunk már különböző megoldásokkal. Két út látszik járhatónak: külterületi, tanyai rendelőhelyiségek létesítése, vagy a tanyai lakosság beszállítása az orvosi rendelőbe. Mindkét megoldás költségigényes, de meghozná a gyümölcsét: a tanyai emberek egészségügyi kultúrája növekedne, egészségesebb, munkaképesebb emberek lennének. Javasolnánk, hogy az állami személygépkocsi-park csökkentésével felszabaduló autókból elsősorban a tanyai orvosoknak juttassunk majd. Ugyancsak utazási, szállítási gondokat jelent az iskolafogászati rendelés is. Amíg a városokban, nagyobb falvakban igen jó eredménnyel, s szinte már magától értetődően veszik igénybe diákjaink az iskolafogászati ellátást, addig a tanyai gyerekek fogorvosi kezelése csak nagy nehézségek árán oldható meg. Mégis meg kell találnunk a megoldást, ha kell mikrobuszok beállításával, hiszen a fogak fiatalkori rendszeres ápolásának, kezelésének az egészségügyi kultúrára nevelés szempontjából igen nagy jelentősége van. Megyénkben egyre égetőbben jelentkezik a mezőgazdasági nagyüzemek üzemorvosi ellátásának problémája: 290 ezer biztosított dolgozóból 25 ezer részesül üzemi orvosi ellátásban. Az Egészségügyi Minisztérium segítségével vannak ugyan próbálkozásaink ezen a téren, de megnyugtatóan még nem intézhettük el. Különösen indokolttá tenné a szakember jelenlétét a mezőgazdaságban egyre jobban terjedő kemizálás. Ugyancsak sürgősen megoldandó probléma a