Országgyűlési napló, 1971. I. kötet • 1971. május 12. - 1972. december 14.

Ülésnapok - 1971-9

631 Az Országgyűlés 9. ülése, 1972. április 20-án, csütörtökön 632 Az egészségügy a maga gyógyító és egészségvédelmi tevékenységével nemcsak a nemzeti jövedelem felhasználója, nem is elsősorban az. A dolgozók testi és szellemi képességeinek fejlesztésével, munkaképességük helyreállításával számottevően hat a termelőerők alakítására, tehát a nemzeti jövedelem növelésére is. Az alapvetően helyes elveket és tennivalókat rögzítő törvény végrehajtása során azonban számolnunk kell az objektív és a szubjektív tényezőkkel. Ezek közül csak néhányat említenék meg. A társadalombiztosítási jogok kiterjesztésével lehetővé vált — és ez egyre gyakoribb mértékben megvalósul — az egészségügyi ellátás igénybevétele. E kedvező folyamatot azonban nem követte az egészségügy megfelelő ütemű és arányú fejlesztése. A tanácsok és szerveik jelentős intézkedéseket tettek a fejlesztés meggyorsítására, de a kialakult aránytalanságokat kielégítő mértékben csökkenteni nem tudták. Amikor az egészségügy objektív és szubjektív feltételeiről beszélünk, politikai felelősséggel húzzuk alá, hogy bár az objektív feltételek tekintetében vannak gondok és problémák, mégis . helyes volt az alapellátás általánossá tétele és a törvény megalkotása. Egészségügyi ellátási rendszerünk az igényjogosultság széles körű kiterjesztésével és magas szakmai mértékével is nemzetközileg elismert színvonalú. Az egészségügyi hálózat kiépítettsége viszont a múlt mostoha öröksége miatt nagy elmaradást mutat és a területi elosztás még ma is aránytalan. Szűkebb hazámban, Hajdú-Bihar megyében, például tíz év alatt a biztosítottak száma több mint kétszeresére emelkedett, de a klinikák és a kórházak ágyszáma mindössze 10 százalékkal gyarapodott. Megállapítható, hogy Debrecen és a megye tanácsi kórházaiba ma már sokkal többen jutnak be, mint korábban, még mindig sok azonban a várakozók száma. A fekvőbetegellátó intézetek zsúfoltak és igen alacsony az egy betegre jutó ápolási idő. Különösen a régebben épült intézményekben hiányoznak a korszerű ellátás fontos feltételei. Annak ellenére, hogy a debreceni megyei kórház állagának megóvására, szerény korszerűsítésére a második és a harmadik ötéves terv során mintegy 70 millió forintot költöttünk, sem a mennyiségi, sem a minőségi feltételek nem javultak számottevően. A rendelőintézeti órák száma két- és félszeresére emelkedett ugyan, de a rendelőintézeti, a gondozóintézeti munkahelyek száma csak mintegy egyharmadával nőtt. Vagy: tíz év alatt 73 százalékkal növekedett a bölcsődékben elhelyezett gyermekek száma. Mégis megyénk igen gyengén van ellátva e téren, sőt talán országosan is a legrosszabb helyzetben van. Sajnos a szociális és az egészségügyi gyermekotthonok fejlesztése is messze elmarad á minimális szükségletek kielégítésétől. A tanácsok önállóságának fokozódásával sokat tehetünk e gondok enyhítéséért, ma azonban még igen szerények az anyagi feltételeink. Népgazdaságunk előreláthatólag a közeljövőben sem tud a gyorsan növekvő szükségleteknek megfelelő fejlesztést biztosítani. Ezért a szükségletek célszerű kielégítése érdekében a közép- és hosszú távú tervekben a legnagyobb gonddal kell az egészségügy anyagi ellátottságát megtervezni és folyamatosan biztosítani. Amikor választókerületem nevében egyetértésemet és elismerésemet fejezem ki a törvényjavaslat előkészítésén fáradozók munkája iránt, legyen szabad felhívnom a figyelmet néhány további tennivalóra. A helyes és jó célokat tartalmazó új egészségügyi törvény előírásai hosszú távon jól szolgálják a magyar nép egészségét, egészségének védelmét. A politikai döntések, a törvény- és rendeletalkotás, továbbá a szemléletformáló nevelőmunka során nagy gondot kell fordítani az anyagi és a szellemi kapacitás helyes elosztására. Ügy kell ezt a feladatot végrehajtanunk, hogy ezzel megszűnjenek az ország egyes területei között az ellátottságban ma még fennálló különbségek. Vagyis el kell érni, amit megkezdtünk, de igen lassan halad előre, az egy szintre jutást. Választókörzetemben, Hajdúnánáson és Hajdúdorogon például az egészségügyi alapellátás feltételeinek megyei szintre emelése is nagy feladat. A teendők nagy volumene és sokrétűsége miatt mindez bizonyára egy-két évtizedet is igénybe vesz. Nem szabad azonban, hogy egyéb gondjaink közepette csökkenjen az érdeklődés, a figyelem és a segítés az egészségügy kérdései iránt. Kiragadott példaként megemlítem, hogy a debreceni klinikák épületei jelenleg 40—50 évesek és bizony 15—20 év múlva szükséges lesz teljes átépítésük. Feltétlenül fontos, hogy addigra megkezdje működését Debrecenben az új területi vezető kórház, mert az ellátandó lakosság érdekében növelni kell az ágyszámot, a csökkentést tehát még átmenetileg sem engedhetjük meg. A törvényjavaslat nagyon helyesen azt is előírja, hogy a tudomány és a technika fejlesztése, valamint a kutatások eredményeinek gyakorlati alkalmazása során figyelemmel kell lenni az egészségvédelemre és továbbfejlesztésére is. A MEDICOR Művek debreceni gyáregysége például nagy szériában gyártja és exportálja az egyszer használatos eszközöket. Hazai alkalmazásukat azonban a költségvetési megkötések lehetetlenné teszik. Ez a szemlélet és az ebből adódó gyakorlat gátolja a megelőzés hatékonyságának fokozását és feleslegesen terheli a betegellátást. Ezért a költségvetési megkötöttségek felülvizsgálását javasolom. Elsősorban olyan esetekben, amikor hazai gyártmányok és műszerek bevezetésének lehetőségéről van szó. E kérdéshez tartozik az is, hogy a korábbinál fokozottabb mértékben kell biztosítani azt, hogy à dolgozók a közegészségügyi követelményeknek megfelelően és megfelelő munkahelyen dolgozzanak, vagyis ne legyenek kitéve foglalkozási ártalmaknak és betegségeknek. Szükséges, hogy minél nagyobb mértékben megelőzhetők legyenek a munkával kapcsolatos megbetegedések, sérülések és megrokkanások. Az egészséges életmódra nevelés, az egészségügyi műveltség színvonalának emelése alapvetően az egészségügyi szervek és a tanácsok feladata. Ez a tevékenység valamennyi egészségügyi dolgozó munkájának szerves részét is ke-