Országgyűlési napló, 1971. I. kötet • 1971. május 12. - 1972. december 14.
Ülésnapok - 1971-8
587 Az Országgyűlés 8. ülése, 1972. április 19-én, szerdán 588 vábbra is ezeket mind a Népfront, de valóban a legfőbb politikai kérdések fórumának tekintse magát. így tudja igazán segíteni a párt népfrontpolitikáját. Befejezésként nagyon röviden: az alkotmány természetesen oszthatatlan egész. Minden pontja mindenkinek szól, de talán mégis megbocsátható, ha mint író és értelmiségi ember, különös figyelemmel nézem az alkotmánytervezetnek azokat a pontjait, amelyek engem személyemben is, és a hozzám hasonló értelmiségi embereket érinti. Rendkívül örültem és gondolom, örültünk mindnyájan annak, hogy a szövetségi politika részeseként immár az alkotmányban rögzítetten is ott van az értelmiség, minden megkülönböztető jelző nélkül. Nem a néphez hű, nem a haladó értelmiség — és ez a negatívum pozitívum, mert azt jelenti, hogy értelmiségünk ma már egészében ott áll a nép ügye mellett. Mint írónak, mint alkotó embernek külön öröm, hogy az alapvető állampolgári jogok között a 60. §-ban ezt olvasom: „A Magyar Népköztársaság biztosítja a tudományos és művészi alkotó munka szabadságát". Teljesen új dolog, új paragrafus ez alkotmányunkban. Ügy gondolom, ez alkotó értelmiségünk biztonságát növeli, de nemcsak a mi személyes alkotói biztonságunkról van szó. Ez közügy is, nemcsak egyéneknek szóló állampolgári jog. Mert a helyesen értelmezett szabadság nélkül sem a tudomány, sem az irodalom nem tud fejlődni. A helyesen értelmezett szabadság: tudomásul venni, hogy az irodalom is, a tudomány is csak a maga benső törvényei szerint tud igazán fejlődni. Ha elmondhatjuk — márpedig elmondhatjuk —, hogy az utolsó 10—15 évben hallatlanul sokat fejlődött a magyar tudomány, sokkal színesebb és gazdagabb lett a magyar irodalom és művészet, ez azért van, mert a párt kulturális politikája ezt az elvet alkalmazta. Most az így biztosított szabadság bekerül az alkotmányba is, és ez nemcsak az irodalomnak, nemcsak a tudománynak lesz jó, hanem mindenkinek. Nekünk, marxistáknak életelemünk a valóság minél alaposabb megismerése, az, hogy szüntelenül lássuk az állandóban a változót, és a valóság megismeréséhez, amit nemcsak megismerni, hanem megváltoztatni akarunk, a jó irodalom és a színvonalas tudomány sokat tud adni. A politika a maga érdekei ellen vét, ha nem engedi, nem segíti így fejlődni az igazi irodalmat és az igazi tudományt. Persze, ellenségeink azt mondhatják, hogy ez olyan mézesmadzag, mert lapozzunk csak előbbre az alkotmányban. A 18. §. ugyanis így fogalmaz: „A Magyar Népköztársaság szervezi és támogatja a társadalom fejlődését előmozdító tudományos munkát, segíti a haladást szolgáló művészetet". Tehát nem általában a tudományt — mondhatják — nem általában a művészetet. Ez szűkítés — tehetik hozzá. Én azt mondom, nem, ez nem szűkítés, éppen ellenkezőleg ez ad humánus tartalmat a szabadságnak, és ezzel nem lesz kevesebb, hanem nagyobb az irodalom és a művészet szabadsága, a növő felelősséggel együtt. Az elmondottakból — úgy hiszem — kitűnik, hogy a törvényjavaslatot a módosításokkal együtt elfogadom. (Taps.) ELNÖK: Dr. Korom Mihály elvtárs, igazságügy-miniszter kíván szólni. DR. KOROM MIHÁLY: Tisztelt Országgyűlés ! A Magyar Népköztársaság Alkotmánya, mint államunk alaptörvénye, immár közel negyedszázada védelmezi és segíti új társadalmunk építését. Jogos büszkeséggel állapíthatjuk meg történelmi szerepét, ami a szocialista építőmunka minden területén elért sikereinkkel mérhető. Az 1949-ben elfogadott alkotmányunk minden mondatában kifejezésre jut a népünk alkotó erejébe vetett hit, és az a meggyőződés, hogy a munkások, parasztok, értelmiségiek és a többi dolgozók tudják és akarják is építeni az új társadalmat. Ez az akarat mutatkozott meg különben már akkor is, amikor felszabadulásunk után elkezdtük a romokban heverő ország újjáépítését, végrehajtottuk a földreformot, kivívtuk a politikai hatalmat. A dolgozó nép,' saját államhatalmának birtokában és annak felhasználásával kezdhette meg a szocializmus építését. Az alapvető termelési eszközök társadalmi tulajdonba vétele, a tervgazdálkodás rendszerének kiépítése, az ország szocialista iparosítása, a mezőgazdaság szocialista átszervezése: mind-mind fontos mérföldkövek voltak fejlődésünk útján. Forradalmi intézkedéseink eredményeként tervszerűen emeltük a dolgozó milliók életszínvonalát, mind nagyobb mértékben elégítettük ki kulturális, egészségügyi, szociális szükségleteit. így igazolta az élet, hogy a szocialista alkotmány — ellentétben a kapitalista államok ilyen törvényeivel — nem üres deklaráció, vagy a be nem váltott ígéretek gyűjteménye, hanem olyan dokumentum, amely jogi formákban konkrétan fejezi ki a társadalmi valóságot. A mi alkotmányunk olyan törvény, amely magában foglalja a nép munkájának, erőfeszítéseinek kézzelfogható tartalmát, mindannyiunk érdekében, a dolgozó ember javára és boldogulására. Ezért a jól végzett munka tudatával emlékezhetünk vissza mindarra, amit a társadalom forradalmi átalakításában eddig tettünk, és emelt fővel adhatunk számot arról, hogy alkotmányos elveinket megtartottuk. Ha törvényeink, jogszabályaink a valóságos társadalmi állapotot tükrözik is, az alap és a jogi felépítmény összhangja nem lehet mindenkor naprakész állapotban. Ez a társadalmi viszonyoknak a jogszabály megalkotásának időpontját követő és a szocialista körülmények közti gyors fejlődésével magyarázható. A társadalom fejlődése és a jogi szabályozás bizonyos időszak elteltével ellentmondásba kerülhet egymással. Az így keletkező ellentmondások feloldása elkerülhetetlen, mert ellenkező esetben a jog nem tudja hatékonyan betölteni szerepét. Alkotmányunk mostani átfogó módosításának, korszerűsítésének alapja is az, hogy országunk minden tekintetben lényeges átalakuláson ment keresz-