Országgyűlési napló, 1971. I. kötet • 1971. május 12. - 1972. december 14.

Ülésnapok - 1971-7

527 Az Országgyűlés 7. ülése, 1971. december 21-én, kedden 528 keit magas színvonalon kihasználva tudja fogadni az egyre növekvő számú, pihenni vágyó vendégeket. Az öröm mellett azonban a felelősség is jelentkezik e feladatok végrehajtásában. Védeni kell az erdőket, természetvédelmi területeket, a különleges növényi és állatvilágot, a gyogytényezoKet, a jellegzetes, hangulatos városképet. Az érdekeit tanácsok máris megtették az első lépéseket a kormányhatározat megvalósításához, es az anyagi lehetőségeket figyelembe véve már az 1972. évi költségvetésükben szerepeltetik az idegenforgalmi feladatok megoldását. Köztudott, hogy a tervezés, így nyilván a költségvetés realitását, a bizonytalansági elemek kiküszöbölését ma már a tudomány és technika számos eszközével igyekszünk biztosítani. Az élet valóságához tartozik azonban, hogy olykor váratlan, hatásaiban mégis jelentős események is bekövetkeznek, amelyeknek megoldása a helyi szervek anyagi erőforrásait meghaladják. Ennek igazolására engedjék meg, tisztelt Képviselőtársaim, hogy a költségvetés világos és egyenes számszaki összefüggéseiről jelképesen egy nagyon is sötét és kiismerhetetlen labirintusra irányítsam néhány gondolatnyi időre a figyelmüket, szoros összefüggésben maradva a költségvetési témával. Választókerületem, Eger város alatt évszázadok óta meglevő, de méretei és kiszámíthatatlanul veszélyes felszíni hatásai tekintetében csak napjainkban mutatkozó pincealagút-rendszerről van szó. A legújabb időkig azt hittük, hogy Dobó István és várvédő hősei csupán a romjaiban is büszke, féltve őrzött várfalakat és az önfeláldozó hazaszeretet soha el nem enyésző példáját hagyták ránk örökségül. A legutóbbi időben azonban nem egy — szerencsére csak anyagi, s nem emberi élet áldozatot követelt — beomlás figyelmeztetett arra, hogy a történelmi örökséghez olyan kiterjedt, összefüggő pincealagút-rendszer is tartozik, amely méreteiben messze túltesz Gárdonyi regényéből ismert és az írói fantázia túlzásának vélt távolságokon, és amely nagyszerű lehetőséget biztosított ugyan 420 éve a maroknyi várvédősereg láthatatlan átcsoportosítására, de ma elnyeléssel fenyeget építményeket, nehezebb járműveket és elsősorban a városi tanács annyi más célra is szükséges pénzeszközeit. A most folyó feltárások megállapítása szerint a több szintes alagútrendszer kiterjedése közel 100 kilométer. A tanács haladéktalanul intézkedett a leginkább veszélyeztetett részek bányászati módszerekkel való aládúcolásáról, ez azonban a szakemberek szerint csak egyéves átmeneti védelmet biztosíthat. Ugyanakkor a nem szüneteltethető építkezések, az egyre növekvő közúti járműforgalom újabb és újabb omlási veszélyt idézhetnek elő. Szakértők becslése szerint a megfelelő technikával történő végleges biztosítás minimálisan 210 millió forint költséggel jár. A városi és a megyei tanács természetesen az önálló gazdálkodás lehetőségeivel teljes mértékben élve, minden nélkülözhető anyagi erőforrását mozgósította erre a célra. Különös tekintettel a város közismert kül- és belföldi idegenforgalmi látogatottságára is. Ügy érezzük azonban, teljesen nyilvánvaló, hogy ezt a súlyos problémát tanácsi erővel megoldani nem lehet. Négy évszázada Dobó és várvédő hősei Egerben hiába várták a felmentő sereget, én meggyőződéssel hiszem (VerúLtség, taps), hogy államunk és szocialista társadalmunk most nem hagyja magára természeti csapással felérő nehéz helyzetében azt a várost, amelyet szerénytelenség nélkül merem remélni, nemcsak mi, egriek szeretünk, hanem tisztelt Képviselőtársaim és országunk egész közvéleménye is a magyar történelmi múlt megbecsülendő emiékeként ismer. Kérem azért, hogy a lehetőségeknek megfelelő támogatást 1972. évben, és utána folyamatosan is biztosítson a költségvetés az egri alagútrendszerben végzendő biztonsági munkákra. Tisztelt Országgyűlés, Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy az egri pincerendszerből — amely azért remélhetőleg sokakban az elmondottaknál kellemesebb hangulatot is felidéz — újra a föld színére emelkedve, sőt a földszinten meg sem állva, röviden még egy kérdéssel, a régebbi, a lakossági emeletráépítések ügyével foglalkozzam. Faluvégi pénzügyminiszter elvtárs bizonyára nem vesszi rossznéven, hogy ezt a témát a költségvetés tárgyalásánál is megemlítem. Választóim és én ugyanis nem tudunk mindenben egyetérteni azzal a válasszal, amelyet Miniszter elvtárs megkeresésemre ez ügyben adni szíves volt. Miről is van szó? Az ország különböző városaiban pénzügyminiszteri adat szerint mintegy 6000, Egerben több száz állampolgár az 50es, 60-as években jelentős anyagi áldozatot hozott azért, hogy állami házakra történő emeletráépítéssel jusson lakáshoz. Egy kétszobás ilyen lakásnál például Egerben az előre készpénzben lefizetett összeg mintegy 24 000 forint, az OTP-kölcsön 45 000 forint volt, az állami támogatás pedig 60 000 forint. Ismeretes, hogy az új lakásgazdálkodási jogszabályok megszüntették az emeletráépítés e módját. Ma már a ráépítés teljes költségét a házkezelő szerv viseli. A korábbi emeletráépítések részvevői azonban ma is fizetik az OTP-kölcsöntörlesztéseket, és lakbérbeszámítást is csak az általános mértékben, az előző példa esetében mintegy 14 000 forint összegben kaptak. Ily módon ezek az állampolgárok körülbelül 56 000 forint saját hozzájárulással jutottak olyan lakáshoz, amelyért a jelenlegi jogszabályok szerint legfeljebb 21000 forintot fizetnének szociálpolitikai kedvezmény nélkül. A különbözetet, ami 30—40 ezer forintra tehető, érzik az érintettek az arányos társadalmi teherviselés elvéhez viszonyítva, méltánytalan többlettehernek, hiszen lényegében nincs nagyobb rendelkezési joguk a nagyrészt saját erőből épült lakás felett, mint a kiutalásos állami lakások bérlőinek. A pénzügyminiszter elvtárs levele szerint ugyan a jelentős magánerőből vállalt anyagi teher ellenében ezek a bérlők általában korábban és kedvezőbb helyen jutottak lakáshoz, mint a tanácsi igénylési rendszerben — ez így is van —, de ezek az egyszeri előnyök sokak véleménye szerint nem állnak arányban a példa szerinti összeggel.