Országgyűlési napló, 1971. I. kötet • 1971. május 12. - 1972. december 14.

Ülésnapok - 1971-7

523 Az Országgyűlés 7. ülése, 1971. december 21-én, kedden 524 gozóira a helyi és felsőbb döntések előkészítése és a döntések végrehajtása során. A más munkahelyeken dolgozók és a tanácsi apparátus fizetése között aránytalanságok vannak. Kérem ezért, mihelyt az ország gazdasági helyzetében ennek feltételei megteremtődnek, ne kerülje el e fontos probléma rendezése az illetékesek figyelmét. A törvényjavaslatot elfogadom. (Taps.) ELNÖK: Herczeg Károly képviselőtársunknak adom meg a szót. HERCZEG KÁROLY: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Elvtársnők! Elvtársak! A beterjesztett 1972. évi költségvetéssel egyetértek. Hogy mégis szót kértem, engedjék meg, hogy személyes vonatkozással indokoljam. Kapcsolódva a Kállai Gyula elvtárs által elmondottakhoz, saját véleményem mellett az utóbbi hetekben szerzett két személyes élmény is felszólalásra késztet. Az egyik, hogy mint az Apró Antal elvtárs által vezetett parlamenti delegáció tagja, az elmúlt hetekben, a közelmúltban a Szovjetunióban jártam. A másik: hogy a múlt hónapban megyémben is éppen úgy, mint az ország többi megyéjében is, pártnapok voltak a nemzetközi kérdésekről, amelyek keretében magam is előadó voltam, és ismét beszélgettem, véleményt cseréltem az üzemek munkásaival. Mit mondtak a munkások? Hogyan ítélik meg a nemzetközi élet eseményeit, a nemzetközi helyzet alakulását? Természetesen ebben a bonyolult nemzetközi helyzetben, a változó világban nem ismernek pontosan minden eseményt, tényt. Néha még nekem is nehéz, pedig lehetőségeim, tájékozottságom sokkal nagyobb és szélesebb, mint az egyszerű kétkezi dolgozóknak. Azonban ismét meggyőződtem róla, hogy a legjelentősebb nemzetközi eseményt ismerik, tudják, látják! Ezek ismeretében mondották: örülnek a feszültség enyhülésének, például Európában. Ugyanakkor aggódással figyelik a háborús tűzfészkeket, a béke ellen mesterkedő imperialistákat, és itt-ott a nem imperialistákat is. Helyeslik pártunk, államunk külpolitikai tevékenységét. Helyeslik a Szovjetunió külpolitikai munkáját, következetes, áldozatoktól sem visszariadó küzdelmét a haladásért és a békéért. Meggyőződésem, hogy ez a vélemény, magatartás roppant nagy jelentőségű. Biztonságot ad kormányunknak, az Országgyűlésnek az elvi alapokon folytatott nemzetközi tevékenységhez. Olyan alap ez, amelyre szilárdan lehet építeni. Mi tudjuk, hogy a munkások, a munkásosztályom mindig érdeklődéssel tekintett az ország határain túlra is. Ma nem túlzás azt mondanunk, hogy a magyar munkásosztály tudatosan internacionalista, minden ország munkásai, proletárjai egyik osztagának tekinti magát. Nem mindenki egyenként, aki a munkásruhát viseli, de mint osztályra feltétlenül igaz ez. Ezt igazolja az izraeli agresszió, az 1968-as csehszlovákiai események és az egy évvel ezelőtt lezajlott lengyel események idején tanúsított magatartásuk. Minket magyarokat történelmi és földrajzi okok miatt az átlagosnál közelebbről érint földrészünk, Európa helyzete, sorsa. A dolgozók örülnek a szovjet—nyugatnémet, a lengyel— nyugatnémet szerződésnek, várják a ratifikálását is. Helyesnek tartják a Nyugat-Berlinnel kapcsolatos megállapodást, külön hangsúlyozták a Szovjetunió áldásos munkája mellett is német testvéreink, a szuverén, szocializmust építő Német Demokratikus Köztársaság vezetőinek és dolgozóinak jelentős tevékenységét. Az üzemek dolgozóinak szilárd meggyőződése, hogy a szocialista országok és a nem szocialista országokban egyre többen a békéért és biztonságért fellépőknek közös akarata lehetőséget teremt, hogy még 1972-ben megtartsák a biztonsági értekezletet, így fogalmaznak ők: nem rajtunk és főleg nem a Szovjetunión múlik, hogy Európa országai, népei ezt elérjék. Kedves Elvtársak! Indokína és Vietnam több ezer kilométerre van tőlünk, de mint az egyik munkás mondta nekem, a szívünkhöz közel. Egyetértenek a Vietnami Demokratikus Köztársaság álláspontjával, a Dél-vietnami Ideiglenes Forradalmi Kormány hétpontos javaslatával, egyetértenek Laosz, Kambodzsa hazafias erőivel, hogy az amerikai csapatokat ki kell vonni és Indokína népeinek saját maguknak kell eldönteniük sorsukat. Nekik és nem másoknak! Kérik, hogy egyetértésüket a nemzetközi fórumokon is továbbra is hangoztassuk. Itthon pedig — azt mondják — úgy dolgozunk, hogy erőnkhöz mérten minden segítséget, takarót, fegyvert, vért megadjunk vietnami testvéreinknek igazságos és hősi harcukhoz. A munkások szolidárisak a haladó arab országokkal is, támogatják az izraeli agresszió következményeinek felszámolásáért vívott küzdelmüket. Határozottan kijelentik, hogy a Biztonsági Tanácsnak a politikai rendezést és a megszálló csapatok visszavonását előíró határozatát kell végrehajtani. De azt is mondják, nem. értenek egyet és elítélik azokat a politikai erőket, amelyek szovjet- és kommunistaellenességgel próbálják — időnként és helyenként sajnos sikeresen — megosztani a nemzeti függetlenség, a társadalmi haladás híveit. Szerényebbek így fogalmaznak: rossz szolgálatot tesznek az ilyenek az arab népeknek, az antiimperialista harcnak. Minden eddigi tapasztalat azt bizonyítja: a munkások, a kommunisták, az igazán demokraták üldözésével, elnyomásával nem lehet a dolgozók társadalmához eljutni, az imperialisták és szekértolóik felett győzelmet aratni. Ez a történelem által bebizonyított és megcáfolhatatlan tény. Tisztelt Képviselőtársaim ! A mi népünk legalábbis a középkorosztálytól az idősekig, ismeri a háború borzalmait és ezért is fordul mély aggodalommal az indiai félsziget felé. A 10 millió menekült mély fájdalom. Az így kialakult helyzet is bizonyítja, hogy terrorral, a nép választásokon kifejtett akaratának semmibevételével nem lehet megoldani milliók igényét, problémáját. Legfeljebb azt lehet elérni, hogy 10 millió ember más országba menekül. Ez nagy gondot okoz a befogadó országnak, amely ország vezeI

tésének — saját tapasztalatom alapján is — sok tennivalója van saját népe iránt is. -Egyértelmű számunkra az, hogy az előidéző bajt kell or-