Országgyűlési napló, 1971. I. kötet • 1971. május 12. - 1972. december 14.

Ülésnapok - 1971-7

497 Az Országgyűlés 7. ülése, 1971. december 21-én, kedden 498 Lehet, hogy rövid távon szakismeret-, rutinhiány, vagy belföldi igények elkerülhetetlenül szükséges kielégítése, például a bélésanyag esetében, ilyen helyzetbe kényszeríthet egy-egy vállalatot. A baj az, hogy az átmenetileg kialakult kényszerűségből tartós gyakorlat válik, és megváltoztatására nem történnek megfelelő munka-, vagy piacszervezési intézkedések. Természetesen jó példák is találhatók a könnyűipar beruházási gyakorlatában és termelésében is. Ugyancsak a Magyar Selyemipari Vállalat egyik kiemelt nagy beruházását, a fonalterjedelmesítő kapacitás bővítését a tervezettnél rövidebb idő alatt, költségmegtakarítással valósították meg, és az új üzem teljesítése meghaladja a tervezettet. De számos konkrét példánk van, különösen a kötszövő- és a cipőiparban olyan gépcserés beruházásokra is, amikor a gépek beérkezése után néhány héttel az új gépek teljes kapacitással működtek és kiváló terméket gazdaságosan, a tervezett termelékenységi szinten szállítottak a lakosságnak és a külkereskedelemnek egyaránt. De azért kell most elsősorban a hibákra irányítani a figyelmet, mert ha nem javul megfelelően a vállalatok, a szövetkezetek gazdasági szervező munkája, a rekonstrukciót végrehajtó üzemek nagy száma miatt sokasodhatnak a hasonló, később nehezen helyrehozható jövedelmezőségi hibák, veszteségek. A jövedelmezőségről, hatékonyságról szólva hangsúlyozni kívánom a mai irányítási rendszernek, de az egész szocialista gazdálkodásnak is azt az alapelvét, hogy a dolgozók személyi jövedelme legyen összefüggésben munkájuk hatékonyságával, és így a vállalat jövedelmével. Ez azt jelenti a könnyűiparban is, hogy a személyi jövedelmek növelése 1972-ben is alapvetően a vállalati nyereség és a hatékonyság alakulásától függ. Emellett a rendkívüli körülmények — mint amilyen a textiliparban a három műszak, a zaj- és a hőártalom, a nyomdaiparban az átlagosnál lényegesen magasabb kényszerű túlórázás — indokolták, hogy a kormány 1971-re is csaknem hetvenmillió forint bérpreferencia felhasználását engedélyezte. Mivel ezek az adottságok rövid időn belül, és csak vállalati forrásokból nem változtathatók meg, ugyanakkor e vállalatok termékeire társadalmunknak szüksége van, a kormány 1972-re is biztosít bérpreferenciát néhány könynyűipari tevékenység számára. Elsősorban a fonók és a**szövők, a nyomda- és a papíripari szakmunkások, és ezen belül is az alapvető gépi folyamatokon dolgozók bérének emelésére használjuk fel.a kapott lehetőségeket. Természetesen a bérpreferencia még az érintett területeken sem lehet egyetlen, vagy akárcsak legfontosabb eszköze a munkaerőhelyzet javításának, és nem pótolhatja a jobb munkaszervezést, a jobb ösztönzést, a dolgozókkal, a munkakörülmények javításával való törődést. Másrészt a bérkedvezmény felhasználásánál is el kell kerülnünk az általános terítést, az egyenlősdit. Tisztelt Országgyűlés! Az elmondottakból következik, hogy a könnyűipar előtt álló feladatok a következő években nem könnyűek. Ügy kell végrehajtanunk sok termelőegységünk rekonstrukcióját, hogy közben az új és meglevő berendezésekkel, jobb gazdasági szervező munkával nap mint nap érezhetően növelnünk és javítanunk kell a lakosság ellátását, az exportot. A feladatokat természetesen elsősorban a Könnyűipari Minisztériumnak, a könnyűipari vállalatoknak és a szövetkezeteknek kell megoldani. Az eddigiekhez hasonlóan nem nélkülözhetjük azonban feladataink megoldásában az iparági szakszervezetek, az érdekképviseleti szervek, a könnyűipar problémáival is foglalkozó minisztériumok, hatóságok hatékony közreműködését sem. Különösen szükségünk van ágazati feladataink ellátásában iparágaink decentralizált szervezete és a területileg is szétszórt, sok üzemegységben folyó rekonstrukció miatt a tanácsi és a területi párt-, társadalmi szervek hatékony közreműködésére. Az együtt gondolkodást és együtt munkálkodást 1972-ben aktuálissá teszi az, hogy a folyamatban levő fejlesztéseket, a sokszor nem teljesen reális vállalati-szövetkezeti ötéves elképzeléseket kell összhangba hoznunk a vállalati pénzügyi realitásokkal. A napokban megtartott könnyűipari aktíván úgy állapítottuk meg munkatársaimmal, vállalati vezetőkkel együtt, hogy mindannyian nagy vizsga előtt állunk. Azok a munkások is, akik a rekonstrukció során beszerzett új gépek mellé kerülnek, és azok is, akik a közösség és saját érdekükben a meglevőből kívánnak többet kihozni, de leginkább azok, akik az irányításban a vállalatok élén vagy a minisztériumban dolgoznak. Már 1972-ben, de a negyedik ötéves terv egész időszakában a jobb eredményekkel azt szeretnénk bizonyítani, hogy a könnyűipar nemcsak rászorult, hanem rá is szolgál a gyorsabb fejlesztésre. Azt hiszem, nem tévedek, ha úgy ítélem meg, hogy az ilyen értelemben vett rekonstrukció egyik legfontosabb tartaléka a könnyűipari munkások félmilliós tábora, akiknek ráadásul 34 év az átlagos életkora. A 20—30 éves fiatalok, elsősorban fiatal lányok és asszonyok lelkesedése, igényessége, párosulva az idősebbek tapasztalataival, sok új, gazdaságosabb, tehát több örömet és több jövedelmet is adó termék és több egészséges munkahely forrása lesz 1972-ben és a további években. (Taps.) ELNÖK: Nies János képviselőtársunkat hallják. NICS JÁNOS: Tisztelt Országgyűlés! A pénzügyminiszter elvtárs expozéjáról, a tervés költségvetési bizottság előadói indoklásáról az előttem szóló képviselőtársaim elmondták véleményüket. Magam is őszintének és olyannak tartom, amit közvéleményünk és mi, akik választóink bizalmából a közvéleményt képviseljük a törvényhozásban, az utóbbi évek gyakorlatában már megszoktunk. Bár jelen ülésünkön az 1972. évi állami költségvetés törvénytervezetét tárgyaljuk, mindkét írásos anyag az 1971. év várható eredmé-