Országgyűlési napló, 1971. I. kötet • 1971. május 12. - 1972. december 14.

Ülésnapok - 1971-7

499 Az Országgyűlés 7. ülése, 1971. december 21-én, kedden 500 nyeire épül, számol annak pozitív és negatív tényezőivel, de látja és figyelembe veszi az ötéves terv következő esztendeit is, így a negyedik ötéves terv szerves része, ezért reálisnak tartom. Ez év októberében részt vettem az egészségügyi ós szociális bizottság ülésén, amelyet Dorogon tartottak, és ellátogattunk Esztergomba is. A megyei tanács elnökhelyettese, amikor elköszöntünk, egy öreg esztergomi csizmadia példájával zárta sorait: A csizmadia műhelyében egy tábla volt, amelyre a következő volt írva: „Ha panasza van, mondja meg nekem, ha meg van elégedve, mondja el másoknak is!" Azt hiszem, a jó öreg csizmadia példáját ma is sokan követhetnénk, és jó lenne, ha néhány vállalatunknál, intézményünknél az emberek ilyen táblát látnának, legalább jelképesen. Az utóbbi időben mozgalmas hetek voltak. Nekem is módomban volt a dolgozók különböző rétegeivel, korosztályaival beszélni, hiszen volt miről beszélgetni, és így az ember képet kap, ha szűkebb körben is, az emberek véleményéről a társadalmi értékítéletről, politikai, gazdasági, életszínvonal-politikai kérdésekben egyaránt. Az egyes kérdések megítélésében, noha még megvan az a nemzeti hagyomány, hogy vagy lakodalmat ülünk, vagy temetünk, azért egyre inkább több azoknak a száma, akik a földön járva, nagyon reálisan értékelik eredményeinket, de így.beszélnek problémáinkról is. Egy biztos: a kormány politikájáról úgy nyilatkoznak : már sikeresen jutunk át a nagyobb akadályokon úgy, hogy a nyeregben maradunk és nem csúszunk sem egyik, sem másik oldalára a lónak. Tisztelt Országgyűlés! A beruházási feszültségről és annak az egész népgazdaságra való kihatásairól sokat beszéltünk itt az Országgyűlésben is. Alig volt ülés, hogy ne lett volna e téma egyre élesebben felvetve, vagy úgy, mint ipari probléma, vagy mezőgazdasági, egészségügyi, szociális, kulturális és más oldalakról. Nem is dramatizálva a kérdéseket, hanem mint az ágazatok részéről jogos igényként felvetett és elfogadott megoldatlan problémákként! Választóim is sokszor felháborodva vetették fel nekünk a „ponf'-beruházásokat, építkezéseket; azt, hogy pont kétszer annyi ideig épülnek, és pont kétszer annyiba kerülnek! Magyarázkodtunk és szidtuk az építőipart, néha jogosan, de sokszor jogtalanul. Azt hiszem, Brutyó és Nyers elvtársak tudnának erről a kérdésről beszélni. Amikor egyik bizottsági ülésen arról volt szó, hogy az építőipar problémáját meg kellene nézni és vissza kellene küldeni az építőiparból elhozott kádereket a munka megjavítására, Brutyó elvtárs elment és megnézte, miért nem megy a munka. Azt mondták, hogy nincs nyílászárószerkezet, vagy nincs fürdőkád. Erre elmentem a gyártó vállalathoz, ott a következő választ kaptam: a fürdőkádat exportálták azért, mert más árukból lemaradás volt és ezt fürdőkáddal pótolták, a nyílászárószerkezetre pedig még nem épült meg az az épület, ahol csinálni kellett volna. (Derültség) Azt hiszem, pont itt volt az ideje, a további feszítést ezen a területen megállítani! Jó lenne, ha most nem azon lenne a vita lent és fent, hogy kik idézték elő ezt a feszültséget! Hogy mik, azokról Nyers elvtárs nagyon őszintén, világosan szólt expozéjában, a miniszter elvtárs is említette, Párdi elvtárs is! A „kik"-re pedig egyértelmű választ ad a beruházási elhatározások és döntések százalékos megoszlása. Tudomásom szerint a központi elhatározásból a beruházások 52 százaléka, a vállalati és helyi elhatározásokból a beruházások 48 százaléka indult, és ezért a vitát zárjuk le fegyelmezetten azzal, hogy „is-is"! E témában a megítélések szélsőséges oldalai, eltúlzása a dolgoknak, a túlzott pesszimizmus éppen úgy veszélyes, mint a dolgok lezser tudomásul vétele. Azt hiszem, mindkét oldal bizonyítására tudunk elegendő példát hozni, saját területünkről. A beruházási feszültségek különösen a gyorsan fejlődő területeken növekedtek meg, így megyénkben is! De ez nem jelenti azt, hogy nem valósultak meg ezeken a területeken is a jól előkészített beruházások időre és az előirányzott költségen belül, mert ha ezt nem látnánk, úgy nézne ki a dolog, hogy csak rosszul dolgoztunk, és az nem volna igaz. Azonban restrikcióról ezeken a területeken sem lehet beszálni. Hallja néha az ember e megfogalmazást, és ha már e szót említettem, engedjék meg, hogy elmondjam: nemcsak Fock elvtársnak, de nálunk is e szó hallatára igen sok embernek ment fel a vérnyomása, s ha kicsit szenvedélyesen szólok erről, szíves elnézésüket kérem! Ha valahol látták szemléletesen a gazdaságpolitikában a restringálást, akkor azt nálunk 1955-ben látták az emberek a vasmű és a város építésének leállításakor, amikor elcsendesült az építők zaja. Az akkori siralmas helyzetről a város akkori vezetői sokat tudnának beszélni. Közülük Bondor elvtárs és Inokai elvtárs is, akik itt vannak. Ma a megye és a város vezetői, a dolgozók is úgy vélekednek, hogy reálisabbak lettek a negyedik ötéves terv céljai minden területen, egyértelműek az eredmények, és jobb az összhang az országos célokkal. Tisztázódtak olyan fogalmak, mint más az, hogy mit szeretnénk és más az, hogy mit lehet. Amikor a közvélemény jogosan bírálta azokat a vadhajtásokat, hogy emberek vagy kisebb csoportok jogtalan előnyöket szerezve az élet napfényes oldalára kerültek ügyeskedéseik révén, sokan közülük pedig eljutottak a kékfényes oldalra (Derültség), ez is szerintem az ebből a feszültségből adódó egyensúlyhiányból következett be, amely a kapacitáshiányt és egyes áruk hiányát okozta, amit az ügyeskedők kihasználtak. Nem akarom itt sorolni, hiszen ismeretes a „thermoszig vállalatok" léte, munkája, és egyebek, vagy a vállalati bélyegzőkkel szaladgáló szélhámosok, vagy a kapacitásbővítés címén megalakított vállalatok tevékenysége, amelyek a jól dolgozó vállalatoktól szipkázták el a becsületes, szorgalmas munkásokat. Tisztelt Országgyűlés! A komplex beruházási programok tekintetében megfontoltabb és összehangoltabb munka szükséges, gondolok itt a járműprogram, a sertésprogram és a kohászat meglevő problémáira. Az Ikarus vonatkozásában nagyon meglepett engem az, hogy a begyűrűző árak — közgazdasági fogalmat is ta-