Országgyűlési napló, 1971. I. kötet • 1971. május 12. - 1972. december 14.

Ülésnapok - 1971-6

399 Az Országgyűlés 6. ülése, 1971. december 20-án, hétfőn 400 lődéshez a jövedelmek nagyobb növelésére van szükség. A vállalatokhoz és szövetkezetekhez a közgazdasági feltételeket a népgazdasági tervben megfogalmazott gazdaságpolitikának megfelelően a szabályozók közvetítik és határozzák meg. A negyedik ötéves terv időszakára meghatározott szabályozó-rendszer gazdasági adottságainkkal összhangban van. Ezt eredményeink igazolják. Ha mindig helytadnánk azoknak a kívánságoknak, amelyek a szabályozókat a vállalati adottságokhoz mérve különbözőképpen kívánnák megállapítani, fellazítanánk a terveinkben megfogalmazott követelményrendszert. Azt jelentené ez, hogy lemondanánk a termelési tényezők működésében a hatékonyság és a javuló munka igényéről. Nem szólva arról, hogy a népgazdasági prioritásokat csak áttekinthető rendszerben lehet érvényesíteni. Ezért ma inkább a szabályozók stabilizálására törekszünk. A szabályozási rendszer stabilitása nem változatlanság, hanem a gazdaságpolitikai célokat szolgáló, átgondolt előrelépések sorozata, lehetőleg visszalépések nélkül. Ez nem jelenthet merevséget, uniformizálást és mindent egyformán kezelő liberális módszereket. Gazdaságirányításunkban vannak nélkülözhetetlen, rugalmasságot biztosító elemek. Elsősorban a hitelezés és a támogatáspolitika olyanok, amelyek módot adnak a gazdálkodás hétköznapjaiban felmerülő kérdések megoldására. Hitelpolitikánknak változatlanul legfontosabb feladata, hogy egyfelől mozgósítsa a pénzforrásokat, segítse elő a vállalatok szükséglethez igazodó, eltérő ütemű fejlődését. Másfelől a hitelkibocsátás mértékének szabályozásával járuljon hozzá a kedvezőbb pénzügyi egyensúly kialakításához. A beruházásokra jövőre folyósítható hitelek volumene nem haladhatja meg az idei folyósítást, és ezt elsősorban a népgazdasági tervben szereplő, kiemelt fejlesztési célok megvalósítására kell összpontosítani. A hitelezési gyakorlatban szigorúbban érvényesül az a követelmény, hogy a fejlesztések előirányzatának legalább 30 százalékát a gazdálkodó szervek saját forrásukból fedezzék. Megköveteljük, hogy a tartós forgóeszköznövekményeket a vállalatok saját fejlesztési alapjukból finanszírozzák. A rövid lejáratú hitelekkel a gazdálkodó szerveket ösztönözzük, hogy gyorsuljon az egész népgazdaságban a végső kibocsátás, mérséklődjék a készlet-felhalmozás és csökkenjenek a felesleges készletek, és a hiteleket csak valóban átmeneti, idényszerű készlet-növelés finanszírozására lehet igénybe venni. A vállalatok arra számíthatnak, hogy a hitelezési gyakorlatban erősödik a szelektivitás, a hatékonyabb célok, és a vállalatok előnyben részesülnek. Az iparvállalatok állandó feladata most a tartalékok feltárása. Nevezetesen a jövedelmezőség javítása, elsősorban a költségszínvonal csökkentésével, és a gyártmányszerkezet korszerűsítésével. Szembetűnő, hogy az utóbbi évek egész sor eredményével — például a termelékenység emelkedésével —, nem tartott lépést a költségszínvonal csökkenése: nőtt a termelés anyagköltséghányada, és a termék-kibocsátás bővülésével nem mérséklődött az általános költségek aránya. Nem nyugodhatunk bele abba se, hogy néhány üzemben nem működtetik a gyakran külföldről beszerzett gépsorokat, több műszakban vagy folyamatosan, s hogy a technológiai lehetőségekkel nem mindig párosul a munka szervezettsége. Nyilvánvaló pedig, hogy a gépsorokért kifizetett devizát éppen a gyorsan bővülő gyártásból kellene fedezni. A vállalatok versenyképességében a gyártmányszerkezet korszerűsítése meghatározó tényező. A termék-struktúra megújulásában egész sor összpontosított hatás tükröződik: új termékek előállítása, a műszaki-technikai eredmények, a találmányok és újítások hasznosítása, a kutatások eredményeinek alkalmazása, licenccserék és vásárlások, a vállalatok közötti kapcsolatok még szinte feltáratlan impulzusai. Nálunk még mindig nem módosul elég gyorsan a termékszerkezet. A gépiparban például évente többszáz prototípust hagynak jóvá, az új termékek aránya azonban évente a teljes termelésnek csak néhány százaléka. A gyártásba vételhez szükséges idő számottevően csökkent ugyan, de még mindig hosszabb, mint ahogy azt a nemzetközi piacon való versenyképesség igényelné. Az a tapasztalat, hogy az átfutási idő hoszsza kevésbé a termék bonyolultságától függ, hanem inkább munkaszervezési és szemléletbeli elmaradásokra vezethető vissza. Lassú a korszerűtlen termékek gyártásának megszüntetése is. Nemcsak a gazdaságtalan termelésről van itt szó, hanem arról is, hogy az árrendszer merevségei, néhány vállalat külön'eges helyzete, vagy egyszerűen a gyártók és felhasználók kényelmessége miatt, sok olyan cikket is termelünk, amely hoz ugyan némi nvereséget a vállalatok számára, néha talán többet is, mint kellene, de műszaki színvonaluk, minőségi jellemzőik messze elmaradnak az igények, a követelmények szintjétől. Néhány vállalatunk pozitív példája mutatja, hogy lehet gyorsítani a fejlődést. Megemlítem, hogy hűtőgépekből, olajkályhákból elfogadható áron és rövid idő alatt igyekeztek a vállalatok a szükségleteket kielégíteni. A legkézenfekvőbb népgazdasági érdek, hogy visszaszorítsuk és fokozatosan megszüntessük a gazdaságtalan tevékenységeket. Ez olyan forrása a hatékonyság növelésének, amely egyben az állami költségvetés támogatási terheit is nagymértékben csökkentheti. Természetes azonban, hogy ebben különösen nagy szerep jut a megfelelően kidolgozott, jót átgondolt stratégiának, amely valamennyi irányító szervezet és az érintett vállalatok összes teendőit egybehangolja. A kormány nemrégen ezzel kapcsolatos intézkedési tervet fogadott el, amelynek végrehajtásához határozott szándékkal kezdtünk hozzá. A bérszabályozás módszerei az idén módosultak. A változás nagyjából és egészében be-