Országgyűlési napló, 1971. I. kötet • 1971. május 12. - 1972. december 14.

Ülésnapok - 1971-6

395 Az Országgyűlés 6. ülése, 1971. december 20-án, hétfőn 396 ságokra időben felfigyelni, és határozottan cse­lekedni. E gondolatkörbeillesztve megérthető, miért jelöli ki a jövő évi terv fő célként a folyamatos haladást a szilárdabb egyensúlyi viszonyok felé, a fejlődés kedvező irányzatainak erősí­tését, a hatékonyság és jövedelmezőség foko­zását. A nemzeti jövedelem 1972-ben terveink szerint 5—6 százalékkal emelkedik, ami meg­felel a negyedik ötéves terv átlagának. Ha­sonló mértékű gyarapodásra számíthatunk az ipari termelésben is. A mezőgazdaság termelése a terv szerint 2 —3 százalékkal haladja meg az idei magas szin­tet. Az egyensúly legfontosabb követelménye, hogy a belföldi felhasználás növekedési üteme a nemzeti jövedelem tervezett dinamikája alatt maradjon, ami lehetőséget ad a külkereske­delmi arányok javítására. Az 1972. évi állami költségvetés kidolgozá­sakor a tervcélok alátámasztására, mindenek előtt arra törekedtünk, hogy a kiadások ne emelkedjenek a bevételeknél gyorsabban, vagy­is, hogy az ideihez számított többletek egyen­súlyban legyenek. Ez az első lépés ahhoz, hogy a következő években a deficit összege is csök­kenjen. A törvényjavaslat szerint az állami költség­vetés összes bevétele 1972-ben 212,6 milliárd forint, kiadásainak teljes előirányzata pedig 215,8 milliárd forint. A hiány 3,2 milliárd fo­rint, valamivel kevesebb, mint az idei várható deficit. Az államháztartás számára az előző évekhez hasonló nagyságrendű hitel felvételére lesz szükség. A költségvetés egyensúlyának javítására számos intézkedést teszünk. Ezekről az intéz­kedésekről a későbbiekben részletesebben szó­lok. Hatásuk azonban folyamatosan érvényesül és a következő 2—3 esztendőben érik meg. A költségvetés egyensúlyi helyzetét bevételi ol­dalról a vállalatoktól és szövetkezetektől szár­mazó befizetések határozzák meg. Ezek a be­fizetések 179 milliárd forintot tesznek ki, az emelkedés mértéke 8,5 százalék. A jövedel­mek mai növekedése nem látszik teljes biz­tonsággal elegendőnek az állam által vállalt fej­lesztési és intézmény-fenntartási kötelezettsé­gekre. Ezért a költségvetés végrehajtása során arra kell törekednünk, hogy a jövedelmek to­vább emelkedjenek, a kiadásoknál pedig okos szigorúsággal és ésszerű takarékossággal ma­radjunk meg a jóváhagyott keretek között. A lakosságtól származó bevételek megálla­pításánál jogos társadalmi igény, hogy a ki­ugróan magas jövedelműek az átlagosnál töb­bel járuljanak hozzá a közös feladatokhoz. Hiba lenne azonban ezt a mércét egyszerűsí­tett módon értelmezni. Az adóztatásban határo­zottan megkülönböztetjük az átlagost megha­ladó jövedelmet azoktól a jövedelmektől, ame­lyek megszerzési módja és mértéke ellenke­zik társadalmi normáinkkal. Indokoltnak tart­juk a lakossági jövedelemadóztatás némi mó­dosítását. A kisiparosok és kiskereskedők adó­rendszere az eddiginél érzékenyebben reagál majd a jövedelem különbségekre, de nem korlá­tozó jellegű, mert a lakosság szükségleteit ki­elégítő, hasznos tevékenységüket sem most, sem a jövőben nem nélkülözhetjük. Ezt úgy ér­telmezzük, hogy a nagy jövedelmű kisiparosok­nak és kiskereskedőknek több adót kell fizet­niük, ugyanakkor mérséklődik a szerényebb jövedelmű, vagy lakossági szolgáltatásokat vég­ző kisiparosok adóterhe. Űj adókedvezményekben fejezzük ki a szo­ciális és családvédelmi szempontokat. Az önálló szellemi szabadfoglalkozásúak adórendszerében a tevékenység társadalmi ér­téke szerint differenciálódik az adó olyan mó­don, hogy a társadalom számára különösen ér­tékes tevékenység jövedelemadó-terhei válto­zatlanok maradnak. A másodállás és a mellék­foglalkozások jövedelmei méltányos határ felett progresszíven adóznak majd. Az ingatlanforgalomban emelkedik a kü­lönösen nagyértékű ingatlanok után fizetendő illeték, és néhány járadék jeli egű jövedelem adóterhe. A spekulációs eredetű jövedelmek korlátozása, az ebből származó vagyonképződés mérséklése akkor járhat a várt eredménnyel, ha az adómegállapítás szigorú, de mindig jog­szerű. Ilyen követelmények közepette a taná­csok adóigazgatási szerveinek munkája mél­tán tarthat igényt a támogatásra a helyi társa­dalmi és gazdasági szervek részéről. A költségvetés kiadásaiból 45 milliárd fo­rintot irányoztunk elő felhalmozásra. A nép­gazdasági terv és az állami költségvetés ki­dolgozásakor széles körű vizsgálat kezdődött a beruházási egyensúly javítása érdekében. A vizsgálat tapasztalatai is jelzik: határozott intézkedések szükségesek ahhoz, hogy a beru­házások összege 1972-ben megközelítően azo­nos legyen az idei várhatóval és a következő években közelítsünk a negyedik ötéves terv­ben rögzített felhalmozás-fogyasztási arány­hoz. A beruházási szabályozás lényegi vonásá­nak tartjuk, hogy gyorsuljon a pénzügyi fede­zettel rendelkező, folyamatban levő beruházá­sok megvalósítása és mérséklődjék az új kez­désű beruházások száma. Szűkítjük az 1972-ben indítani tervezett állami nagyberuházások kö­rét, ami szükségszerű sorolást jelent. Néhány beruházás későbbi kezdése ad csak lehetőséget erőforrásaink nagyobb koncentrálására, a már megkezdett beruházások mielőbbi befejezésére. Jövőre 5 nagy beruházás megvalósítását kezdjük el, amelyek elsősorban a bauxitbányá­szat, a villamosenergiaipar, az építőanyag-ipar és a vegyipar fejlesztését szolgálják. Két nagy beruházás későbbre halasztódik, egy nagy be­ruházásunk pedig teljesen elmarad. A fejlesz­tési kölcsönnel támogatni kívánt 11 beruhá­zásból csak 4 kezdődhet meg. A szabályozások érintik a vállalati fejlesz­tési alapok felhasználását is. Megfontoltabb gazdálkodást kíván majd a vállalatoktól az, hogy az építési költség 20 százalékának meg­felelő tartalékképzési kötelezettséget vezetünk be. A beruházásokat érintő ilyen elhatározá­sok minden bizonnyal erősítik a szervezettséget,

Next

/
Oldalképek
Tartalom