Országgyűlési napló, 1971. I. kötet • 1971. május 12. - 1972. december 14.

Ülésnapok - 1971-5

365 Az Országgyűlés 5. ülése 1971. szeptember 23-án, csütörtökön 366 áldozatvállalásáról, tenniakarásáról. Bíznunk kell tehát az ifjúságban és az ifjúságnak is bíz­nia kell önmagában. A törvény hatékony meg­valósulásában óriási szerep jut a KlSZ-szerve­zetek, a sportegyesületi fiatalok, a munkás, pa­raszt és tanuló fiatalok sokaságára. Tehát az if­júság helyzetének — benne testnevelésének és sportjának — javításában mindenkinek van fel­adata. Tisztelt Elvtársak! A magunk részéről az egész ifjúságnak — művelődésének és sportjá­nak — fejlesztésével értünk egyet. És ha én most mégis az iskoláskorú fiatalok testnevelésének és sportjának fontosságát, feltételeinek javítását hangsúlyozom, ezt nemcsak azért teszem, mert talán itt a legnagyobb lemaradásunk, hanem azért is, mert — sportnyelven szólva — itt kell alapoznunk. Az iskolai testnevelés és sport — amint er­ről már volt szó — kiemelkedő helyet foglal el az egészséges nemzedék nevelésében, a tanuló­ifjúság életében és kihat a népegészségügy, to­vábbá sportmozgalmunk egészének színvonalá­ra. Elősegíti az ifjúság helytállását a tanulásban, honvédelmi készségeinek fejlesztését, szabad idejének kulturált eltöltését. Olyan életkorban érvényesíti hatását, amikor a gyermek ifjúvá, az ifjú felnőtté válik. Ebben a korban kell a spor­tot megszerettetni úgy, hogy életszükségletté erősödjék, s az iskola befejezése után is végig­kísérje az egész emberi életet. Örvendetesnek tartjuk, hogy az iskolai test­nevelés és sport jelentőségének elismerése mind szélesebb körben terjed. Ebből azonban még nem következik minden esetben a helyes szemlélet és gyakorlat érvényesülése. Az oktatási intéz­ményekben a testnevelés feltételei nem minden­ben biztosítottak, s arra is van számos példa, hogy ahol a feltételek, lehetőségek adottak, sem hatékony mindig azoknak a kihasználása. Ezért kívánatosnak tartom gyorsabb ütemű fejlesztés­sel az e területen meglevő lemaradásunk felszá­molását. Elsősorban a tanórai testnevelés tárgyi, sze­mélyi feltételeire utalok, melyek biztosítása az iskolafenntartó hatóságok feladata. Ezen múlik, hogy az önkéntes sporttevékenység, az iskolai sportköri élet fejlesztése milyen alapbázisra építhető. Az iskolai sportkörök feltételei javítá­sára természetesen az MTS is tesz erőfeszítése­ket. Az elmúlt évben több millió forintot adtunk az iskoláknak soronkívül, sportfelszerelésre: bő­vítettük és a jövőben tovább kívánjuk bővíteni diákverseny rendszerünket; jelentős anyagi esz­közöket fordítunk a kollégiumok, a testnevelési szakosított tantervű osztályok sportolási lehető­ségeinek fejlesztésére, ösztönözzük, hogy nagy városainkban közös összefogással, diák-sportte­lepek épüljenek, és hogy a sportegyesületek nyissák még szélesebbre a sporttelepek kapuit ifjúságunk előtt. Az MTS alaptevékenysége két irányú: egy­felől az élsportban — az olimpikonok, világbaj­nokok nevelésében —szinte egyértelmű és min­denre kiterjedő felelősségű, másfelől a dolgozók, az ifjúság mozgásigénye felkeltése és kielégíté­se, mindehhez a szervezeti, módszertani vagy ép­pen létesítmény-feltételek biztosítása. Ez utóbbi azonban — jellegénél fogva — csak széles körű társadalmi összefogás, az érin­tett szervek hatékony együttműködése révén va­lósítható meg. A törvényjavaslat éppen arra ösz­tönöz valamennyiünket, hogy az ifjúság helyze­tének javításáért, szebb, tartalmasabb életéért fogjuk össze erőinket. Kívánom, hogy e nemes cél maradéktalanul megvalósuljon. A törvényjavaslattal és a bizottságok által benyújtott módosító javaslattal egyetértek, el­fogadom és a tisztelt Országgyűlésnek elfogadás­ra ajánlom. (Taps.) ELNÖK: Szólásra következik Kocsis József képviselőtársunk. KOCSIS JÓZSEF: Tisztelt Országgyűlés! Abból a bizalomból kiindulva, ami eltölt azokkal szemben, akik a törvényjavaslatot előkészítet­ték — s ide beleértem azt a háromezer hozzászó­lót, aki kétezer javaslatot tett a törvényterve­zettel kapcsolatban, és az Országgyűlés bizottsá­gait is —, engedje meg nekem a tisztelt Ország­gyűlés, hogy mintegy 15 percre tervezett hozzá­szólásomat ne olvassam fel. Egyetlen dolgot 'sze­retnék mégis itt elmondani munkám eredménye­képpen, amit hozzászólásomba befektettem. Mindazokkal, akik a tanácsok szerepét, je­lentőségét, az ifjúsági törvény végrehajtásával kapcsolatban kiemelték, kihangsúlyozták, mesz­szemenően egyetértek. Valóban, a tanácsok, mint a társadalom legátfogóbb szervei, nagyon sokat tehetnek ennek a törvénynek a végrehajtásáért. Ha nem tévedek, a magyar ifjúságnak csak kö­rülbelül 40 százalékát fogja át az ifjúsági mozga­lom, s az ezen kívül levő fiatalokkal is foglalkoz­ni kell: őket ugyanúgy kell foglalkoztatnunk és nevelésükkel foglalkoznunk, mint ahogy a KISZ­szervezetbe tartozó fiatalokkal. Gondolom, a különböző társadalmi szervek­nek ilyen jellegű feladataik adottak: ez a tanács számára, amely szinte a bölcsőtől egészen a sí­rig foglalkozik az emberek dolgaival, természe­tes, erre a fiatal korosztályra is kiterjed és ki kell, hogy terjedjen. Hozzászólásomban főleg a szabad idő értel­mes és célszerű felhasználásáról akartam szólni, és ezt akartam nagyon kidomborítani itt az Or­szággyűlésben. Mindjárt megmondanám azt is, hogy miért. Mindenekelőtt azért, mert mindaz a szép, nemes szándék, ami ebben a törvényja­vaslatban benne van, az csak akkor valósulhat meg, ha egészséges fiatalságot tudunk nevelni testileg is, szellemileg is. És azt is szeretném hoz­zátenni, hogy véleményem szerint ez elsősorban a munkán kívül, a szülői házon kívül, az iskolán kívül is történik, legalább olyan súllyal, mint az előbb felsorolt három területen. A szabad idő értelmes és célszerű felhasz­nálásának problémája világprobléma. 1969-ben voltam egy tanácskozáson Drezdában, ahol az európai polgármesterek jöttek össze, és egyhe­tes tanácskozást szenteltek ennek a témának. El­mondhatom azt, hogy nemcsak nálunk, Magyar­országon vagy a szocialista országokban, hanem a nyugati országok mindegyikében hihetetlen nagy gondot jelent a városatyáknak, a honatyák­nak, választott testületeknek, hogy a fiatalság

Next

/
Oldalképek
Tartalom