Országgyűlési napló, 1971. I. kötet • 1971. május 12. - 1972. december 14.

Ülésnapok - 1971-5

315 Az Országgyűlés 5. ülése 1971. Az utóbbi másfél évtized törvényalkotói gyakorlatának, a szocialista demokrácia érvé­nyesülésének szellemében széles körű vita bon­takozott ki az ifjúsági törvénytervezet alapján. A Hazafias Népfront, a Szakszervezetek Orszá­gos Tanácsa, a Kommunista Ifjúsági Szövetség különös gondossággal szervezte meg a törvény­tervezet vitáját. Szó szerint társadalmunk min­den rétegének képviselői mondtak véleményt a törvénytervezetről. E tömeges konzultáció mé­retét mutatja, hogy a vitákban több mint há­romezren szólaltak fel, közel kétezer javaslat ér­kezett a kodifikációs bizottsághoz, nélkülözhe­tetlen segítséget adva a törvénytervezet végle­ges megszövegezéséhez. A kormány két alkalommal is tárgyalta az ifjúsági törvénytervezetet és a hozzá csatlakozó végrehajtási rendelkezéseket, illetve a kormány­határozatokat. Ily módon másféléves előkészítő munka után nyert megfogalmazást az ifjúsági törvényjavaslat, a tisztelt képviselőtársaimnak előterjesztett formában. Hagyományainkhoz híven a törvényjavas­latban leginkább érdekelt országgyűlési bizott­ságok — jelen esetben a jogi, igazgatási és igazságügyi, a kulturális és a hovédelmi bizott­ság — előzetesen gondosan megtárgyalták az ifjúságról szóló törvényjavaslatot. A tárgyalás során kifejezésre jutott, hogy a törvényjavaslat szerkesztőinek hazai és nemzetközi vonatkozású tapasztalatok csak igen gyéren álltak rendel­kezésre és így viszonylag töretlen úton kellett dolgozniuk, ami kétségtelenül megnehezítette a szövegező munkát. A bizottságok időszerűnek és egész társadalmi fejlődésünk szempontjából hasznosnak minősítették a törvényjavaslatot, amely méltó keretbe foglalása a Magyar Nép­köztársaság eddigi eredményes ifjúságpolitiká­jának, a fiatalokról való sokrétű gondoskodásá­nak. Ugyanakkor világos, tömör és hatékony útmutatásul szolgál az ifjú nemzedék holnapi fejlődéséhez. Helyeselték a bizottságok, hogy a teendők részletes megfogalmazására a törvény­javaslathoz mellékelt kormányrendelet-terveze­tekben került sor. Tisztelt Országgyűlés! A bizottságok előze­tes törvényjavaslati vitájában többször is fel­merült a törvény végrehajtásának garanciája és a szankciók kérdése. Sokoldalú mérlegelés alap­ján a bizottságok úgy foglaltak állást, hogy a törvényjavaslatban és a végrehajtási kormány­határozatokban elegendő biztosíték került meg­fogalmazásra, továbbá a törvényjavaslat és a végrehajtási határozat szövegén túl többféle tár­sadalmi és szervezeti garanciával is rendel­kezünk. Garancia mindenekelőtt pártunknak és kormányunknak, egész szocialista, társadal­munknak az ifjúságról való eddigi gondoskodá­sa, amelyről Ilku elvtárs részletesen szólott. Ga­rancia, hogy legalább kétévenként a miniszté­riumok és főhatóságok kötelesek megvizsgálni, milyen további teendőik vannak az ifjúsági törvény folyamatos végrehajtásában. Garancia az Országos Ifjúságpolitikai és Oktatási Tanács koordináló és ellenőrző kormánymegbízatása. Garancia a társadalmi szervezetek, mindenek­előtt a KISZ kezdeményező és cselekvő részvé­szeptember 23-án, csütörtökön 316 tele az ifjúságpolitikai célok megvalósításában. Garancia továbbá a törvényhozók, az országgyű­lési képviselők segítő és ellenőrző tevékenysége a törvény megvalósulásában. Elegendőnek kell tekintenünk e biztosítéko­kat, mert megggyőződésem, hogy ilyen típusú törvény esetében a külön szankció sem lehet erősebb a törvénynél. Tisztelt Képviselő Elvtársak! A három bi­zottság törvényjavaslati vitája során a bizott­ságok által elfogadott szövegszerű módosító ja­vaslatot a következő képviselők terjesztették elő : Angyal János, dr. Dömötör János, Gyurkó László, Káli Ferenc, dr. Király István, dr. Mol­nár Frigyes és dr. Ortutay Gyula. Módosító ja­vaslataikat a 10-es számú együttes jelentésben képviselőtársaim nyomtatásban megkapták, ezért csupán néhány mondattal szeretném indo­kolni ezeket. A törvényjavaslat 2. §-ába csupán általános jogfelsorolásként javasoljuk beilleszteni a szer­vezeti élethez való jogot, tekintettel arra, hogy ennek részletes kifejtését a VII. fejezet oldja meg. A 7. § (2) bekezdésében a szocialista értel­mi és érzelmi nevelés hangsúlyozása fogalmilag konkrétabbá teszi céljainkat. A bizottságok helyeslik, hogy a 11. §-ban a pedagógusok kiemelt megnevezést kapjanak. Ez a kiemelés nem gyengíti az elismerést mindazok iránt, akik részt vállalnak az ifjúság nevelé­séből. A 25. § (3) bekezdése arra utal, hogy a nagy­arányú településfejlesztési tervekben feltétlenül kapjon helyet minden, az ifjúság reális igényeit kifejező létesítmény, hogy ne utólag kelljen őket módosítani. A 29. § pontosabbá tevő módosítása fenntartja a megfogalmazás rugalmasságát az if­júsági korosztályok meghatározásában. Már az előzetes vitákban, de a bizottságokban is több oldalról felmerült a kérdés: kit tekint a tör­vényjavaslat fiatalnak, vagyis kikre terjedne ki a hatálya? Ésszerűnek tűnt, hogy valahol a 30 év körül vonjuk meg a határt. Ezzel majdnem 5 millió állampolgárra terjesztenők ki a törvény­javaslat hatályát. A törvényjavaslat szövegében konkrét felső korhatárt végül is nem javaso­lunk év szerint meghatározni, mivel a vitákban számtalan érvelés hangzott el a magasabb és alacsonyabb kormeghatározás mellett is. De egyik sem adott perdöntő bizonyítékokat. Mindenesetre elmondhatom a tisztelt Or­szággyűlésnek, hogy a 30 évesek a 35. évet, a 35 évesek a 40. évet javasolták az ifjúkor felső ha­tárának és így tovább. (Derültség.) Valahol per­sze meg kellett állni. A beterjesztett szöveg olyan ésszerű javaslat, amely elegendő szabad kezet ad a differenciált ifjúsági kormeghatáro­záshoz anélkül, hogy teljesen parttalanná tenné az elfogadott törvény hatályát. A törvényjavaslat indokolásához beterjesz­tett módosítások nem igényelnek kommentárt, így hozzájuk nem fűzök megjegyzéseket. Tisztelt Országgyűlés! Mindannyiunk kö­zös meggyőződése, hogy szocialista társadal­munk alapvető érdekei azonosak a magyar ifjú­ság érdekeivel. Ugyanakkor a most beterjesztett törvényjavaslat helyesen fejezi ki ifjúságunk sajátos érdekeit, törekvéseit. Az ifjúság sajátos

Next

/
Oldalképek
Tartalom