Országgyűlési napló, 1971. I. kötet • 1971. május 12. - 1972. december 14.

Ülésnapok - 1971-3

205 Az Országgyűlés 2- ülése 1971. június 24-én, csütörtökön 206 rajta —, nem azt kívánja-e az emberi méltányosság s illem, hogy a szűkös lehetőségek szorítójában helytálló vezetőink problémáit tudva, ne szóljak az általam észlelt külön gondokról. Annál is inkább, mert magam is érzem a könnyen elnémító, nagy súlyú érvet: a lakás a fontos, az az elsődleges, utána jön csak a többi kívánalom. Hogy mégis beszélek, abban az a meggyőződés vezet, hogy a még oly nagy súlyú argumentumok s igazságok is csak pontos árnyalásra, rangsortudásra intenek, köteleznek, de nem hallgattathatják el a kisebb érveket, a kis igazságokat, mert különféle hivatali szinteken könnyen a bürokratikus nemtörődömség, a probléma-elfedés érveivé válhatnak így ezek. A problémákat pedig — meggyőződésem — helyüket, jelentőségüket, fontosságukat reálisan tudva, az egész felől mérve, de mindig látni kell, mert a másodlagos problémák is csak másodlagosak: nem létezőkké sohasem válhatnak, s így a megoldás-keresés is mindig aktuális, az sem aludhat el. S ha nem is a legnagyobb, de számító probléma — s ezt a kelenföldi példából is tudom •— a kulturális beruházások kiesése, halogatása. Ez minden esetben, de főleg az új lakótelepeken, egy minőségileg új szituációban, amikor több ezer ember kerül gyorsan össze, általában is, de kiváltképpen a fiatalság számára rontó kényszerhelyzet. Kulturális létesítmények híján nem tud mit kezdeni az idejével: lődöng az utcákon, labdákat rugdal a szomszéd ablakokba, s a lámpákat veri le. Értelmetlenül tölti idejét, s nem jövőre készülve. Azt hiszem — tisztelt Országgyűlés — talán ez a kiragadó példa is mutatja, ha járulékosak is, de nem mellékesek az úgynevezett járulékos beruházások, és általában nem ilyenek a kulturálisak: igazán emberivé és otthonossá ők tehetik csupán, nemcsak az épülő új lakótelepeket, de egész épülő szocializmusunkat. S a szocializmusnak, véleményem szerint, ez egyik ismérve: az értelmes élet, az otthonlét érzése; a törekvés arra, hogy jó érzést keltő, meghitt, otthonos hely legyen minden dolgozó ember számára, nemcsak a lakása, de az üzem, a lakóhely és az egész haza. S ehhez az otthonná váláshoz elválaszthatatlanul hozzátartozik a művelődési ház, klub, színház, könyvtár és iskola, azaz a kultúra! Ezért azt hiszem, joggal kérhetem az illetékeseket, hogy a fontosabb, sürgetőbb nagy problémák mellett lássák ezt az általam felhozott, nem oly szorongató, de mégsem elhanyagolható kisebb problémát is. Hátha az az imponálóan nagy energia és nagy szakértelem, amellyel az építésügy már eddig is úrrá lett számos nehézségen, kiküzdi itt is a megoldásokat. Tisztelt Képviselőtársak! Engedjék meg, hogy egy szubjektív megjegyzéssel zárjam felszólalásomat. Irodalom tanár vagyok, hozzászoktam ahhoz, hogy nyilvánosság előtt s katedrán beszéljek. Most mégis félve készültem erre az első parlamenti hozzászólásomra. Nyomott a felelősség, az erős, belső gátlás, a gondolatokat visszatartó, húzó félelem. Nem pusztán a hely, s a benne testet öltő tradíciók miatt, hanem azért is, mert ott motozott bennem a nyugtalan kérdés : vajon minden lehetséges információt beszereztem-e, s vajon egy mind bonyolultabbá, összetettebbé váló világban egyáltalán lehetséges-e, hogy az ember máshoz is értsen, hozzászólni merjen, mint ami a maga legszűkebb szakmája. Vajon az újkori demokratizmusnak nincs-e meg csakugyan az a buktatója, hogy az összefüggések maradék-, talán felmérésére, áttekintésére a szükséges információtömeg hatalmas mennyisége folytán nem képes már más, csak egy minden kis részletben otthonosan mozgó, évek óta a tárggyal foglalkozó szűk szakértő réteg? Ilyen, és ehhez hasonló kérdések feszengtek bennem. De ami végül is bátorságot adott, az az itt s a bizottságban zajló tárgyalásmód, a munka stílusa. A meggondolkodtató, problémákat jelző, okos, őszinte szó előbb vagy utóbb, de szólásra bírja a hallgatni akaró félszegségeket is, felbátorít arra, hogy az ember elmondja azt, ami szívén fekszik, és számot adjon arról a talán egyoldalú, de esetleg mégis segítő résztapasztalatról, amelyet, ha a kérdésnek kimondottan nem is szakértője, de emberekkel beszélve, az életben járva, s a jelenségeken elgondolkodva felgyújtott magában. Tisztelt Országgyűlés! Elfogadásra javasolom a kormány költségvetési zárójelentését. Elfogadásra nemcsak tartalmáért, de nem utolsósorban a tárgyalásmódjáért. Azért az együtt gondolkodásra késztő, nehézségeket, problémákat jelző, a József Attilái „jó szót" idéző nyílt, emberi hangért, mely jellemző volt erre a számotadásra, s amely — úgy érzem — nemcsak modorkérdés, de egy politikai program megjelenési formája egyben. Ott tükröződik benne a magyar népi demokrácia kormányának és a magyar munkáspártnak a szocialista demokratizmust komolyan vevő, azt mind jobban kibontakoztatni akaró, őszinte szót adó, és őszinte szót váró eltökéltsége. Ott tükröződik benne a szocialista építésnek, ennek a világnyi otthonteremtésnek a politikája. (Taps.) ELNÖK : Hámori József képviselőtársunknak adom meg a szót. HÁMORI JÓZSEF: Tisztelt Országgyűlés! Az 1970. évi állami költségvetés végrehajtásáról szóló beszámolót részleteiben felülvizsgálva, megállapítható, hogy tervezett végrehajtása biztosította a népgazdaság dinamikus fejlődését, országos szinten a műszaki haladást és a reálbérek növekedését kedvezően biztosította. Ezért elfogadom és a tisztelt Országgyűlésnek elfogadásra ajánlom. A kétnapos vitában, a miniszterelnöki expozéban, az elvtársak hozzászólásaiban mélyre hatóan elemezték azokat a problémákat, amelyek társadalmi, gazdasági életünket jellemzik. Ezek a kérdések mind olyanok, amelyekkel magam is foglalkozni kívántam hozzászólásomban. Ezért engedjék meg, hogy eredeti szövegemet lerövidítve, egypár olyan problémával foglalkozzam, ami szakmámból eredően a kohászat területéről tapasztalható, s úgy érzem, hogy az Országgyűlés elé terjeszthető. A tegnapi nap folyamán a csepeli képviselő kollégám beszélt arról az egészségtelen létszámfluktuációról, amely a kohászatot jellemzi. Egy példán, a Lenin Kohászati Műveken keresztül szerettem volna bebizonyítani, hogy ez a csepeli példa, amely országos példa, a kohászatnak na-