Országgyűlési napló, 1971. I. kötet • 1971. május 12. - 1972. december 14.

Ülésnapok - 1971-3

.207 Az Országgyűlés 2. ülése 1971. június 24-én, csütörtökön 208 gyón veszélyes munkaerő-problémája. Aggodalommal tölt el az, hogy a kohászdinasztiák manapság már kihalófélben vannak. Csupán a kohászszakmának a romantikája már nem vonzza a fiatalokat e nehéz, egészségtelen fizikai munkára. Ennek okait vizsgálva, több oldalról vetődik fel a kérdés. Egyik oldalról felvetődik az anyagi megbecsülés oldaláról. A másik oldalról felvetődik a kohászat fejlesztése, a fejlesztési alapok képzése szempontjából. Éppen ezért itt a vitában, Fock elvtárs válaszadásában a közgazdasági szabályozókról több szó esett. Mégis engedjék meg az elvtársak, hogy mint kohász, a közgazdasági szabályozókról egy pár szót ejtsek a költségvetési vitában. Ügy érezzük, és a véleményem az, és az eddig szerzett tapasztalataim is azt mutatják, hogy az 1971-től bevezetett közgazdasági szabályozók a fejlesztési alap korlátozását vonják maguk után kohászati szinten. Amikor e kérdést említem, messzemenően egyetértek a fejlesztési alapképzés korlátaival kapcsolatos rendelkezésekkel, népgazdasági átlagot tekintve, azonban — véleményem szerint — a szabályozók minden vállalatra való tartós érvényességére visszavezethetően a különböző indulási szint miatt egyes, különösen újonnan beruházott vállalatok indokolatlan előnyökhöz jutnak. Ügy érzem, a kohászat hatékonyságának növelése— mivel alapanyagban szegények vagyunk — az elkövetkezendő időszakban is a népgazdaság egyik fő célja kell hogy legyen. Ennek biztosítása viszont parancsolóan megköveteli az elavult berendezések gyorsabb ütemű fejlesztését, az itt dolgozó kollektíva jobb anyagi megbecsülését. Mint elöljáróban említettem, a nehéz fizikai munka megbecsülése a munkakörök utánpótlása érdekében nélkülözhetetlen. Ennek szolgálatában azonban szükségesnek tartom, hogy a szabályozók általános érvényességéből fakadó ellentmondások miatt, a költségvetési tervek végrehajtása érdekében bizonyos differenciálásra kerüljön sor. Az a véleményem, hogy feltétlenül célszerű lenne, ha á fejlesztési alap és a jövedelem alakulása — az általános érvény megtartása mellett — a nehéz fizikai munkaterületeken egyedileg kerülne elbírálásra. Mert így fejlesztési lehetőségeink korlátai miatt a munkakörülmények nem javulhatnak az elvárhatóság szintjéig, s az elkövetkezendő években a fluktuáció mértéke a könnyebb munkahelyre való orientálódásra viszszavezethetően csak tovább növekedhet, aminek súlyos gazdasági kihatásai lehetnek a termelésre is. Tisztelettel javasolom a Pénzügyminisztériumnak, hogy vizsgálja felül a fejlesztési alap növelése érdekében az eddigi szabályozókat, és tegye lehetővé, hogy az amortizációból képződő és visszatartható alap mértékét a jelenlegi általános 60 százalék helyett — különös tekintettel az elavult, régi kohászati üzemekre — 90 százalékra emeljék, mivel a jelenlegi visszatartható alap — érzésem szerint — az egyszerű újratermelés folyamatát sem fedezi. Példaképpen lehetne ennek igazolására megemlíteni azt, hogy vállalatom, a Lenin Kohászati Művek korszerű nagyberuházásai, valamint a hiteltörlesztések a képződő fejlesztési alapot 5 év távlatában 100 százalékra lekötik, és nincs lehetőségünk, nincs pénzünk a korszerűtlen, egészségtelen munkahelyek megszüntetésére, továbbfejlesztésére. A gyakorlatból ennek kézzelfogható példáját a következőképpen tudnám elmondani: a nagyolvasztó gyáregység, aminek magam is dolgozója vagyok, 1972-ben — fejlesztési alap hiánya miatt — a 2-es számú kohóját csak az 1926-os tervek alapján tudja átépíteni. Úgy érzem, hogy ez nem kifizetődő sem népgazdaságunknak, sem vállalatunknak. Addig is, amíg a fejlesztések, a munkakörülmények javítása nem teszi lehetővé, szükségesnek tartom a nehéz fizikai munka jobb megbecsülése, az egyes munkakörökben dolgozók utánpótlása érdekében annak megvizsgálását, hogyan lehetne évenként egyszer nagyobb mérvű, vagy évenként többször kisebb mérvű bérfejlesztést vállalatunkban az önköltség alapjára elszámolni. Meggyőződésem, hogy ha a régi elavult kohászati üzemekben a nehéz fizikai munkákban, az egészségtelen munkákban egyedi preferálásra nem kerül sor népgazdasági szinten, akkor a fejlődésben nem tudjuk elérni azt a dinamikát, amely a népgazdaság költségvetésének további fejlődése szempontjából elengedhetetlenül szükséges. Röviden ezeket kívántam elmondani, javaslatokat tenni a Pénzügyminisztériumnak. Ismételten mondom, az 1970-es költségvetés végrehajtásáról szóló törvényjavaslatot elfogadom és elfogadásra javasolom. Köszönöm a figyelmet. (Taps.) ELNÖK: A következő felszólaló Molnár István képviselőtársunk. MOLNÁR ISTVÁN: Tisztelt Országgyűlés! Utolsó felszólalónak lenni, nem éppen hálás feladat, de mivel két napig szép csendben végighallgattam az elvtársakat, kérem, hogy azt a rövid beszámolót, amelyet én fogok tartani és nagyon rövidre fogom, hallgassák végig. Most. amikor a népgazdaság 1970. évi költségvetésének végrehajtását tárgyaljuk és véglegesen lezárunk egy évet, összefoglaljuk az ország egy évi munkáját, értékeljük eredményeinket, rámutatunk a munkánk során felmerült hibákra és hiányosságokra is. Az 1970. évi népgazdasági terv fő célként a gazdasági munka hatékonyságának növelését, a fogyasztói piac egyensúlyának javítását, a beruházási vásárlóerő növekedésének tervszerű szabályozását, a termelés növekedési ütemének meggyorsítását és a tőkés viszonylatú exportképesség növelését határozta meg. Amikor most visszatekintünk a számok tükrében az 1970-es évre, joggal elmondhatjuk, hogy gazdaságpolitikai céljainkat valóra váltottuk. Az év folyamán jelentkező objektív nehézségek főképpen a mezőgazdaság és az élelmiszergazdaság vonatkozásában éreztették hatásukat szinte az egész népgazdaságban, mégis az ár- és belvízkárok okozta komoly kiadásokat és kieséseket, veszteségeket dolgozó népünk hathatós támogatásával, ha nem is teljes mértékben, de számottevően pótolni tudtuk. Népünk összefogása meg-