Országgyűlési napló, 1971. I. kötet • 1971. május 12. - 1972. december 14.

Ülésnapok - 1971-3

199 Az Országgyűlés 2. ülése 1971. június 24-én, csütörtökön 200 számadással kapcsolatos bizottsági vita néhány, feladatainkra nézve fontos következtetését. Melyek ezek? Először is: a vizsgálódások arról vallanak, hogy egybekötve a negyedik ötéves tervben előirányzott arányok szigorú érvényesítésével, az egész népgazdaság, de különösen egyes szférák egyensúlyának a biztosítása képezi a mostani teendők archimédeszi pontját. Ha ezen a ponton az eddiginél határozottabban vetjük meg lábunkat, leginkább felgyorsíthatjuk fejlődésünket, leginkább serkenthetjük a magasabb hatékonyságra törekvő társadalmi alkotó erőket és leginkább visszaszoríthatjuk az ellenük ható spontán tendenciákat. Min alapul ez a megállapítás? Azon az elemzésen, amelyből egyértelműen kiderül, hogy az említett gazdasági jelenségek és emberi magatartások jó részének táptalaját éppen azok a kiegyensúlyozatlanságok jelentik, amelyek a beruházások, a munkaerő és a pénzügyek területén fennforognak. Joggal állíthatjuk tehát, hogy ha sikerül megközelítő egyensúlyt létrehozni azokon a pontokon, ahol az egyéb szervezeti és szabályozásbeli feltételek ehhez különben adva vannak, úgy ki fog alakulni, erőre tud kapni az egészséges szocialista versengés. Nem marad el például a növekvő importtal együtt járó versenyhatás sem. Márpedig a mi teljesítmény- és eredmény érdekeltségre építő irányítási rendszerünkben éppen ez az, amire elsősorban szükségünk van. A vállalatokat ugyanis a szocialista versengés különféle formái sarkallják komoly erőfeszítésekre, gazdasági pozícióik és eredményességük megtartásáért. A rendelők mennyiségi és minőségi igényeinek jobb kiszolgálására, költségcsökkentő műszaki és gazdasági megoldásokra, vezetési rendszerük gyorsabb korszerűsítésére és demokratikusabbá tételére, a munkafegyelem és a munka szerinti részesedés szocialista elvének határozottabb követésére, s egyáltalán hírnevük, szakmai becsületük megóvására. A dinamikus egyensúly megteremtéséhez, illetve ismétlődő fenntartásának stádiumához eljutni természetesen, véleményünk szerint is, csak fokozatosan és különféle szintekről együtt induló, átgondolt lépések megtételével lehet. Annál is inkább, mert itt végeredményben egy történelmi folyamat makacs szükségszerűségével, az intenzív fejlődés útjára való átállás fölöttébb bonyolult feladatával állunk szemben. Tisztelt Képviselőtársaim ! A tervezett arányváltozásokhoz igazodó egyensúly-teremtés egyik fontos, s jelenlegi körülményeink között mellőzhetetlen eszközét, bizottságunk — amelynek ez a második közös állásfoglalása —, a keresleti oldal konzekvensebb kézbe fogásában látja. Legfőképp éppen azért fontos ez, mert így késztethetjük a kínálati oldal termelési hátterét intenzívebb, kezdeményezőbb és felelősségteljesebb előrehaladásra. Tartós, fizetőképes túlkereslet esetén ugyanis, minden tapasztalat szerint, nem lennének elégséges mérvben csökkenthetők a monopolisztikus viselkedés káros következményei; s ugyanakkor a szűk keresztmetszetek kitágításával párhuzamosan bővítetten termelődnének újra a mai alacsony hatásfokú működés tetemes veszteségforrásai is. A bizottság tehát csak helyeselni tudja azt, ha a kormányzat nem hajlandó kifizetni a számlákat, amelyeket neki saját hibából, megalapozatlan vállalkozásokból, vagy éppen tehetetlenségből keletkező jövedelemkiesések, veszteségek fedezete végett benyújtanak. Ugyanígy kívánatosnak tartjuk olyan — egyébként jogos — igények kielégítésének prolongálását is, amelyek vagy eltérítenének a népgazdasági terv arányaitól, vagy meghaladnák az ország reális beruházó- és fogyasztóképességét. Az is megfontolandó, hogy amilyen mértékben elmaradnak az adott évre előirányzott üzembelépések, olyan mértékben halasztassanak későbbre az adott évre tervezett beruházási indítások is. Ügy látszik, nem kerülhetők el hasonló lépések, ha csakugyan normális szintre akarjuk csökkenteni a befejezetlen állományt és a beruházások idejét. Az a bizottsági vélemény, hogy a szelektív politika kiterjesztésére is szükség van. A hitelszférában, a központi fejlesztési döntések, valamint a különféle állami támogatások síkján egyaránt kívánatos erősebben érvényesíteni azt. Elkerülhetetlennek látszik az indokolt támogatásokkal együtt folytatni a támogatás-megvonás gyakorlatát, sőt visszafogásokat, végső esetben pedig visszafejlesztéseket is alkalmazni. Miután hazánkban jelentős már a decentralizált pénzalapok aránya, a túlkereslet forrásainak eldugaszolása nem lehet kizárólag központi feladat. E téren főként a felelős vezetői magatartás fontosságát hangsúlyoznánk. A szocialista vezetés egyik legfontosabb normájának kell tekinteni a rendelkezésre álló alapok és közpénzek ésszerű és célnak megfelelő felhasználását. Például azt az elvet, hogy mindenki annyit vállaljon, amennyihez megvan a fedezete, s amit vállal, azt körültekintő elemzések, széles körű véleményezések alapján és lehetőleg optimum-megoldásokra törekedve tegye. A vezetői tisztesség elemi parancsa legyen minden olyan kísérlet elutasítása, ahol személyi kapcsolatok révén, ügyeskedéssel próbálják egyesek akár intézményüket alaptalan előnyökhöz, akár saját személyüket munkájuk mértékén felüli jövedelmekhez juttatni. A bizottság egyöntetű véleménye szerint, tovább kell folytatni és általánossá kell tenni az utólagos ellenőrzés és a konzekvenciák levonásának gyakorlatát is. Elsősorban az államilag pénzelt és már hosszabb ideje átadott beruházásokra nézve ajánlották azt megvizsgálni, vajon teljesültek-e a döntéskor figyelembe vett műszaki és megtérülési paraméterek; valóban bekövetkezett-e, s ha igen, a várt gazdasági eredménynyel járt-e a kapacitásbővítés? A dinamikus gazdasági fejlődés során érvényesítendő egyensúlypolitika alapvető útja természetesen nem a keresleti dinamika fékezése, hanem — mint ezt a bizottság harmadszorra leszögezte — a kínált áru- és szolgáltatástömeg kelendő összetételű növelése. Ehhez pedig mindenekelőtt a vállalati vezetés és gazdálkodás — több képviselőtársam által is oly meggyőzően