Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-23

1815 Az Országgyűlés 23. ülése, 1969. július 2-án, szerdán 1816 gos keresetét, de ugyanakkor négy megyében — Baranya, Borsod, Nógrád és Veszprém — a közösből származó jövedelme még lényegesen alatta Van az ipari munkások megyei átlagkere­setének és a háztájival együtt is jóval ez alatt marad. Nagy különbség van tehát a megyék kö­zött is, de a megyéken belül is. A paraszti jövedelem átlagszámai mögött olyan szinten aluli jövedelműek csoportja is van, amilyen a munkáskategóriában nincs. Sajnos, ennek ellenére a hírközlő szervek — sajtó, rádió, televízió — általában érthetően a legjobb ter­melőszövetkezetek eredményeit ismertetik kizá­rólag. Ezzel azt a nézetet keltik, hogy a paraszt­ságnál ez a jellemző, ez az általános. Életszínvonal vonatkozásában azonban a tsz-parasztság még most elmarad a munkás­osztály mögött, gondoljunk csak a szociális ellá­tás, az élet- és munkakörülmények, az egészség­ügyi, kommunális és kulturális vonatkozású jut­tatásokra. Hajlamosak vagyunk ugyanis, hogy az életszínvonalat és a jövedelmet azonos foga­lomnak tekintsük, mert az életszínvonal alaku­lásának legfőbb meghatározója valóban maga a jövedelem. Gondolom, a falusi választókörzetekben rendszeresen fogadónapokat tartó képviselőtár­saim egyetértenek velem ezen kérdés felvetésé­ben; Elsősorban a járadékosokra gondolok, akik havi 250 forint vagy, ha férj és feleség együtt van, 300 forint támogatást kapnak, vagy azok, akik önhibájukon kívül semmi juttatást nem kapnak. Többnyire magukkal tehetetlen, munka­képtelen, beteg öregek ezek. Hiába juttat nekik a tsz háztájit, azt sem tudják megművelni. Ese­tenként nem is voltak tsz-tagok, mert annak idején a gyermekük lépett be a termelőszövetke­zetbe, aki közben más munkaterületre ment el. Sorolhatnám az okokat. Viszonylag nem nagy ezek száma, de mint megoldandó feladat, ez fel­tétlenül fennáll. Ügy gondolom, ezen a helyzeten feltétlenül változtatni kell, és a mi társadalmunknak a fel­adata ebben is megoldást találni. Egy ilyen pa­naszos meghallgatása után nagyon nehéz helyzet­ben van a képviselő. A megoldás: differenciált társadalmi összefogásra, helyes szemlélet kiala­kítására — nem több pénzre — van elsősorban szükség. Nevezetesen: — ki kell alakítani olyan társadalmi nor­mát, hogy a szülők eltartása és támogatása a gyermeknek is kötelessége, még akkor is, ha időközben a faluról városba települt és most munkásként dolgozik, — a termelőszövetkezet nemcsak gazdaság, vállalati feladatot megoldó, hanem szocialista társadalmi alakulat is. Ezért a termelőszövetke­zeti vezetők tegyenek az eddigieknél többet a falun élő — valóban nem nagyszámú — öregek támogatása érdekében. Igen szép példák egész sora van már, ahol a háztájit közösen megmű­velik, támogatást adnak az öregeknek, stb. — az SZTK részéről is az eddigieknél nagyobb megértésre és differenciált ügyintézésre, nem pedig bürokratikus szemléletre van szükség. Gyakorta egy kis jobb hozzáállással és megér­téssel — a fennálló rendelkezéseken belül is — lehetne megoldást találni. Az ügyintézők merev­sége azonban gyakorta bosszantó, — többet kell, hogy tegyenek a tanácsszer­vek is a szociális kérdések körültekintő intézé­sében, és az öregek támogatásában. Ezek mind megoldandó társadalmi problé­mák és feladatok. Szükség van ezeken kívül bi­zonyos központi intézkedésekre is, és e helyről kérem a kormányt, vizsgálja felül, hogy a való­ban alacsony járadékok, nyugdíjak reálérték­emelésének differenciált intézkedések alkalma­zásának mi a lehetősége. Megoldást kell találni végül a mintegy 700 úgynevezett gyenge termelőszövetkezet jövőjét illetően, amelyek általában objektív okokból veszteségesek és ugyanezekben nagyszámú tag jövedelme tarthatatlanul alacsony. Jóval a tár­sadalmilag szükséges munkadíj alatt részesedő tagok helyzete olyan feszítő politikai és társadal­mi probléma, amelyben mielőbb megoldást kell találni. összefoglalva: tehát a mezőgazdaságban foglalkoztatottak jövedelme általában valóban örvendetesen növekedett. De ennek oka elsősor­ban az, hogy az üzemek többségében többet és intenzívebben dolgozhatnak a termelőszövetke­zeti tagok, amihez a feltételeket az új gazdaság­irányítás teremtette meg. Igen nagyfokú azon­ban ma még az egyes üzemek és egyes paraszti rétegek közötti jövedelmi lehetőség és különb­ség. Ennek felszámolásában saját maguk is so­kat tehetnek, de változtatni teljes egészében nem tudnak. A szükséges mérvű kiegyenlítés — hangsúlyozottan nem egyenlősdi, mert ez az új gazdaságirányítás alapelveivel ellentétben van — nem is oldható meg egymagában a mezőgaz­daságon belül, hanem össztársadalmi, népgazda­sági feladat is. Ezért kérem e helyről a kor­mányt, foglalkozzon behatóan ezen kérdés vizs­gálatával. Szakkörökben több hasznos javaslat, elgondolás van, amelyek — ha fokozatosan is — de megoldást jelenthetnek. Ezzel a kiegészítéssel és ezekkel a gondola­tokkal az 1968. évi népgazdasági terv teljesíté­séről szóló beszámolót, a törvényjavaslatot és a pénzügyminiszter expozéját elfogadom. (Taps) ELNÖK: Szólásra következik Korpái János­né képviselőtársunk. KORPAI JÁNOSNÉ: Tisztelt Országgyű­lés! Kedves Elvtársak! Felszólalásomban az új gazdasági mechaniz­mus elsőéves tapasztalatairól és a kibontakozást nehezítő néhány problémájáról kívánok szólni. Félreértések elkerülése végett már elöljáróban szeretném kihangsúlyozni, hogy az általam el­mondani kívánt hibák, hiányosságok nem az új gazdasági mechanizmus velejárói, hanem, sajnos, már a korábbi évekből visszamaradt örökség. Az új gazdasági rendszer bevezetéséhez a dolgozók nagy reményeket fűztek, és nem is csa­lódtak. Elmondhatjuk, hogy dolgozóink az új mechanizmus alapvető gazdasági és társadalmi céljaival egyetértettek. A lényegét, a belőle ere­dő feladatokat — a bevezetés óta szerzett tapasz­talatok alapján azt lehet mondani, hogy a kü­lönböző dolgozó rétegeknél és különböző szinten

Next

/
Oldalképek
Tartalom