Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.
Ülésnapok - 1967-23
1809 Az Országgyűlés 23. ülése, sen vállalati szempontból, mint vállalati * igazgató. Ilyen kérdés a készletek növekedése. Az anyag is és Bodogán elvtárs is beszámolójában a tervbizottság részéről érintette a kérdést. 15 milliárddal nőtt a készlet az elmúlt évihez viszonyítva. Én abban látom a növekedés okát, hogy nemcsak azért van növekedés, mint az anyagban le van írva, mert a vállalatok tartalékolásra törekedtek, hanem elsődlegesen azért, mert a vállalatok ott készleteznek, ahol az anyagok nem állnak rendelkezésre megfelelő összetételben és választékban. A vállalatok törekszenek terveiket teljesíteni, eredményesen dolgozni, éppen ezért készleteiket — idézőjelben — indokolatlanul növelik. Az a véleményem, hogy ha megfelelő mennyiségű és összetételű anyag rendelkezésre állna, a vállalatok a készleteket lényegesen csökkenthetnék. Éppen ezért kérem az illetékes szerveket, vizsgálják meg e kérdést. A másik dolog a termelés—termelékenység alakulása. Igaz, hogy az iparban az elmúlt évben 5 százalékkal nőtt a termelés és ezen belül a termelékenység 1,2 százalékkal, de mégis negatív irányú fordulat következett be. Az előző esztendőkben kétharmadrészt a termelékenységből jött létre a termelés növekedése. Ez ebben az esztendőben megfordult, csak egyharmad rész esett a termelékenységre. Az okot nézve, az anyag részben utal rá, én azonban szeretnék még egy-két dologról beszélni, amit szintén mint üzemi, vállalati vezető tapasztalok és amit szintén megfontolásra javaslok. Való tény, hogy az élőmunkával való takarékoskodás nem kielégítő. De vajon miért nem kielégítő? A vállalatok akarva-akaratlanul létszámfelhígításra törekszenek. Miért? Azért, mert a dolgozók részére átlagbérszint van meghatározva. Az átlagbérszint meghatározása a vállalatokat kétségkívül arra kényszeríti, hogy olyan munkaerőket is fölvegyenek, akik állományban vannak ugyan és imott-amott dolgoznak is, de kevesebbet kell nekik fizetni és így meg tudják fizetni a jól dolgozókat. Ez viszont értelemszerűen a termelékenység romlását hozza magával, mert ezektől a csellengő dolgozóktól, akik csak a vállalat állományában vannak, azonos termelékenységet nem lehet megkövetelni, nem lehet elvárni. Ha megnéznők a törzsgárdát a vállalatoknál, azt, hogy a törzsgárdánál hogyan alakul a termelékenység, meggyőződésem, hogy legalább az előző évi szinten van. Éppen ezért ezt a kérdést szintén megvizsgálásra ajánlom az illetékes szerveknek. Egyetértek, hogy az első gazdasági évben az átlagbérgazdálkodás szükségszerű volt, a következő esztendőkre vonatkozóan azonban feltétlenül a bértömeg-gazdálkodás irányában kell vizsgálatokat folytatnunk. Az üzemszervezés vonalán is feltétlenül komoly hiányosságok vannak a vállalatoknál, mert a vállalatok nem törekedtek erre, úgy érezték, elegendő, ha eredménytervet hoznak. A termelékenységgel, amely az üzemszervezésből, az élőmunkával való takarékoskodásból, a fegyelem megszilárdításából következett volna be, nem foglalkoztak megfelelően. Ugyanehhez a kérdéshez kapcsolódik a harmadik téma, amelyről szólni kívántam: a mun1969. július 2-án, szerdán 1810 kaerőhelyzet, elsődlegesen budapesti vonatkozásban. Budapesten komoly munkaerőgondok jelentkeznek az iparvállalatok részéről. A dolgozók egy része, különösen a nem törzsgárdaállományhoz tartozók, fluktuálnak, jönnek-mennek. Ha egy dolgozó három-négy helyet változtat néhány éven belül, akkor a bére egy forinttal vagy egy forint ötvennel jobban emelkedik, mert a különböző helyeken ráígérések történnek. Hozzájárul még ehhez az is, hogy Budapest körzetében helyezkedik el a tsz-melléküzemágak kereken 50 százaléka. Az a kérdésem, vajon helyes-e ez, bár erre a tegnapi sajtóból, a kormányintézkedés alapján, félig-meddig választ kaptam. De az, hogy ilyen arányban vannak Budapest körzetében a tsz-melléküzemágak, amikor a tsz-eknek lényegében csak néhány százaléka van Budapest körzetében, feltétlenül rossz hatással van a budapesti ipari munkaerőgondokra. Itt szeretnék egy soroksári példát elmondani. Ezt a közelmúltban a soroksári öntöde igazgatója mondta el nekem Erzsébeten, egy találkozásunk alkalmából. Kilencvenhat gépformázó ja közül harminckettő lépett ki néhány hónap alatt. Megkérdeztem, hogy mi az oka. Elmentek tsz-be, melléküzemágba dolgozni. Addig, amíg nála az a munkás mint gépformázó dolgozott, meg kellett csinálnia naponta húsz darabot és keresett vele 3000 forintot. A melléküzemágban mint kézi formázó dolgozik, meg kell csinálnia napi öt darabot és keres ezzel szemben 4000 forintot. Kérdezem: kinek jó ez? Nem lehet jó a népgazdaságnak, nem lehet jó a vállalatnak. Az egyénnek átmenetileg kétségkívül jó. Föltétlenül egyetértek a legutóbbi kormányhatározattal, amely ebben a kérdésben rendet kíván teremteni. Maximálisan egyetértek a tsz-ek olyan melléküzemági tevékenységével, amely ténylegesen az ő munkájukhoz, termelésükhöz kapcsolódik, és a tsz-dolgozóknak, a szabadon levőknek jobb foglalkoztatását célozza. De semmi szín alatt nem lehet egyetérteni azzal, hogy a tsz-ek Budapest körzetében ilyen jellegű, öntödei és hasonló jellegű tevékenységet folytassanak. Befejezésül az a véleményem, hogy a másfél év tapasztalata, amely az új irányítási rendszerben rendelkezésünkre áll, ad feladatot a gazdasági vezetők számára éppúgy, mint a kormányzati szervek részére. A kormányzati szerveknek felül kell vizsgálniuk a szabályozókat. Nekünk, vállalati vezetőknek és mindazoknak, akik vállalatnál dolgoznak, legyenek gazdasági vagy társadalmi vezetők, rendet kell csinálnunk a portánkon, meg kell szilárdítanunk a fegyelmet, a munkaszervezéssel lényegesen többet kell foglalkoznunk. Ha ezeket a kérdéseket napirenden tartjuk, akkor biztosak lehetünk abban hogy az elkövetkező esztendőkben még jobb eredményeket tudunk elérni. (Taps) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Az ülést délután 3 óráig felfüggesztem. (Szünet: 13.38—15.06 — Elnök: KÄLLAI GYULA) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Az ülést újból megnyitom. Szólásra következik dr. Bélák Sándor képviselőtársunk. 79 ORSZÁGGYŰLÉSI ÉRTESÍTŐ
