Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-23

1799 Az Országgyűlés 23. ülése, tek. vállalatok szerepéről. A jelenség előidézében ugyanis jelentős szerepet töltöttek be, mivel az elmúlt időszakban hajlamosak voltak olyan inkurrens árukat is átvenni, amelyekkel viszont nem oldották meg a vállalatok anyagkészlet-problémáit, így a vállalatok kényszerhelyzetbe kerültek. Amikor és ahol tudtak anyagot szerezni, azt tartalékolták, A másik negatív jelenségként értékelhető az említett vállalatok részéről az, hogy átveszik az ipartól a készleteket és így nyilvánvalóan az iparvállalat szintjén a realizálás látszatát keltik, biztosítják a nyereségrészesedést stb., miközben a készletek nem olyan összetételben szükségesek. További nagy kérdés — és a bizottsági üléseinken is egyik fő gondként vetődött fel — az építőipar dolga. A beruházási piacon kialakult feszültség alapvető tényezőjeként értékelhető. Ügy is lehetne jellemezni a problémát, hogy talán túl sokat ruházunk be, s ezért vannak gondjaink a kivitelezés realizálását illetően, vagy úgy, hogy kicsiny az építőipari kapacitás. Ez ugyan két dolog, de egyfelé hat. Nem az elmúlt esztendő problémája már ez népgazdaságunkban, de az új szabályozó rendszer bevezetése e területen még nem eléggé hat. Az ment végbe körülbelül, hogy lényegesen nagyobb árbevételek mellett és nagyobb jövedelmek mellett sem tudta növelni az építőipar a kielégítettségi fokot. Nem állt be lényeges javulás. E kérdésnél új gondolatként jelentkezik a feszültség enyhítésének csökkentésére az építőipar decentralizálásának lehetősége. Feltétlenül van benne észszerűség, és az illetékeseknek behatóbban vizsgálat tárgyává kell tenni ezt az utat. Természetesen fenntartva azt az alapvető tényezőt, hogy a technikai színvonal emelése, illetve új technológiák bevezetése és alkalmazása itt is elsőrendű feltétele a fejlesztési ütem gyorsításának. És itt meg kívánom említeni, hogy az építőipar technikai színvonalának emeléséhez a tárgyi feltételek biztosításán túl feltétlenül hozzá kell sorolni a személyi feltételek biztosítását, a kvalifikált műszaki káderellátás problémáját is. Az a helyzet ugyanis, hogy az építőipar kivitelezői állományában az egyéb ágazati részlegekhez viszonyítva — tervezők, beruházó szervezeteket, igazgatási szervezeteket is beleértve — arányaiban nem kielégítő a műszaki, mérnöki ellátottság. Márpedig nyilvánvaló, hogy fejlett technikát hatékonyan alkalmazni csak megfelelően képzett, irányított szervező munkával lehet. A problémakör megoldásának elősegítésére vezettük be ez év január elsejétől az úgynevezett építési-szerelési adót, amely a tanácsi költségvetésbe nyer befizetést. Egyik lehetőségként fog kínálkozni a tanácsok számára saját építőiparuk fejlesztési forrásaként ezt a bevételt felhasználni — ahogy erre Vályi elvtárs is utalt. Bár véleményünk szerint még most nem értékelhető ennek mennyiségi hatása, mivel egy része rámegy arra, hogy a árdrágulásokat a tanácsok ebből fedezzék. Tisztelt Országgyűlés! A mezőgazdaság területéről is említést kell tenni az elmúlt gazdasági év tapasztalatai alapján. Egyértelmű az az 1969. július 2-án, szerdán 1800 általános megállapítás, hogy a mezőgazdasági termelés területén is a szabályozók lényegében jól működtek, sikerült a mezőgazdasági termelés előmozdítását szolgálni különösen ott, ahol az ösztönzők jól áttekinthetők voltak. De van egy terület, amelyről egyértelműleg az a vélemény alakult ki, hogy erre a jövőben nagyobb gondot kell fordítani, mert itt az ösztönzők nem érték el a kívánt célt, ez a szarvasmarha-tenyésztés. A kérdés jelentőségét — azt hiszem — nem kell különösen indokolni. Annak dacára, hogy sokféleképpen igyekszünk támogatni a szarvasmarhatenyésztést, azonban mindenki ki tudja ma már számítani, hogy ez nem jövedelmező az üzemek többségében. Az ösztönzés fő problémájaként olyan vé^ lemény alakult ki e területen, hogy azok egyrészt nem eléggé közérthetőek és összefüggésükben nem is elegendők ahhoz, hogy eredményeket tudjanak elérni. Az a véleményünk, hogy a szarvasmarha-tenyésztés eléggé összetett tenyésztési és árkérdés is, ezért minden területen az eddiginél nagyobb erőfeszítést igényel. A bizottságokban az a vélemény alakult ki, hogy az ösztönzést inkább a végtermékekben kellene az eddiginél jobban dotálni. Szeretnék a mezőgazdaság térületéről egy további gondolatot felvetni, amely a mezőgazdasági, a terv- és költségvetési bizottság ülésein sokoldalúan felvetődött: az egy főre jutó jövedelem alakulásának kérdését. Az előterjesztés is említi, hogy az egy főre jutó jövedelem a parasztságnál 9,6 százalékkal nőtt. De ugyanakkor azt is tudjuk, hogy a teljesített munkanapok számának erőteljes növekedése miatt az egy munkanapra számított jövedelem az előző évihez hasonlóan alakult. Ennek a két tényezőnek összevetése azt mutatja, hogy az egy személyre jutó jövedelem emelkedése nem annyira a mezőgazdaságban alkalmazott dotálásokon, hanem a parasztság szorgalmán múlott, vagyis azon, hogy több munkanapot dolgozott. Van egy másik vetülete is ennek a témának, amit helyenként sokan emlegetnek. Arról van szó, hogy amíg a bérből és fizetésből élők reáljövedelme 5,5 százalékkal emelkedett, addig a parasztságnál ez az emelkedés 8—9 százalék. Ezt sokan úgy vetik fel, hogy baj van, mert a parasztság jövedelemben elhagyta a bérből és fizetésből élőket. Véleményem szerint nagyon fontos dolog, hogy ezt a kérdést a valóságnak megfelelő aspektusból nézzük. Arról van szó, hogy pártunk IX. kongresszusa elhatározta, hogy a parasztság életszínvonala közeledjék a munkásosztály életszínvonalához. Lényegében e határozat megvalósításához tettünk lépést az elmúlt évben. Ez az emelkedés nem azt jelenti, hogy már jövedelemben is elérte volna az előbbiek színvonalát. Ami az életkörülmények általános színvonalának emelkedését illeti, itt még rengeteg tennivaló van falun. Kétségtelen azonban, hogy az új gazdasági mechanizmus első évében e nagyon helyes célkitűzés eléréséhez — amely a munkás-paraszt szövetség lényeges tényezője — közelebb jutottunk. Az 1968-as évben — jóllehet már az ezt megelőző években is igen figyelemreméltó tapasztalatot szereztünk .—• a tárolás, raktározás