Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-38

2919 Az Országgyűlés 38. ülése, 1970. október 1-én, csütörtökön 2920 állami költségvetésben is figyelembe kell venni, és azt be kell tervezni. Tisztelt Országgyűlés! A napirenden levő, népgazdaságunk negyedik ötéves tervét szolgáló törvényjavaslatot nagyon gondosan áttanulmányoztam, nagy figyelemmel hallgattam Párdi Imre elvtárs, az Országos Tervhivatal elnökének expozéját, valamint a mai napon Fock Jenő elvtársnak, kormányunk elnökének beszédét, s egyre jobban megerősödik bennem, hogy nagyon gondos, felelősségteljes munkát igazoló és népünk érdekét képviselő törvényt fogunk alkotni az elkövetkezendő öt esztendőre. Ezért a törvényjavaslattal egyetértek, az általam elmondottakat a tisztelt kormány figyelmébe ajánlom, a törvényjavaslatot meg fogom szavazni, annak végrehajtásán pedig szívesen fogok dolgozni. (Taps.) ELNÖK: A következő felszólaló dr. Veréb János képviselőtársunk. DR. VERÉB JÁNOS: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársak! Hozzászólásom a negyedik ötéves tervről szóló törvényjavaslat mezőgazdasági részéhez, közelebbről az állattenyésztés és állategészségügy tárgykörébe tartozik. A negyedik ötéves terv tervszámai között szerepel többek között, hogy egy és fél millió sertésférőhelyet kívánunk létesíteni 1975-ig. A sertésférőhelyek ilyen arányú emelése szükséges is a hústermelés mielőbbi fellendítése érdekében. A kormányprogram szerint már eddig létrehozott nagyüzemi, iparszerűen termelő sertéstelepek működésével kapcsolatos gyakorlati problémákról, valamint a háztáji állattenyésztés alakulásáról kívánok néhány gondolatot felvetni. Bács-Kiskun megyében jelenleg hat iparszerűen termelő sertéstelep működik. Az eddigi gyakorlati tapasztalatok felszínre hoztak olyan hibákat, amelyek veszélyeztetik részben a rentabilitást, és nem utolsósorban a telepen belüli, és azon kívüli állategészségügyi helyzetet. A hibák közül első helyre tenném a takarmánytápunk és koncentrátumaink gyenge minőségét, ezeknek a korszerű telepeknek az igényeihez viszonyítva. Táptakarmány-gyártásunk az utóbbi években ugyan sokat fejlődött, de ma is gyakran kifogásolható a minőség. így sok esetben a tápban oxidálódott alapanyagok idéznek elő a sertéseknél emésztőszervi és anyagforgalmi megbetegedéseket. Ezek a prompt veszteségek mellett késleltetik a hizlalási időt, zavarják a rotációt, végeredményben munkabér- és amortizáció-költségtöbbletben csapódnak ki. Véleményem szerint táptakarmány-gyártásunknak mintegy fel kell nőnie — mennyiségben és minőségben egyaránt — az iparszerűen termelő telepek mindenkori igényeihez. Hibaként jelentkezik a már üzemelő sertéstelepeknél az a tény, hogy a különböző nyugati cégektől átvett típustelepek épületeit szolgai módon lemásoltuk, anélkül, hogy az ott működő berendezéseket is átvettük volna. így fordulhatott ,elő, hogy a mélykúti Űj Élet Termelőszövetkezet 76 millió forintos beruházással épített, iparszerűen termelő sertéstelepe csaknem egy éve üzemel, de a ventillációs berendezések egyáltalán nem működnek, a takarmánylánc szintén nem működik. így a korszerű épületekben lapáttal dobálják be a sertések közé, a földre, illetve az alapzatra a takarmányt az etetési időszakokban. Ilyen módszerek mellett igen drága sertéshús kerül a közösség asztalára, nem beszélve arról, hogy egy ilyen arányú beruházás kétirányú: az idén már 50 százalékban az államot, 50 lékban a termelőszövetkezetet terheli. Gazdaságilag bármilyen szilárd termelőszövetkezet pénzügyi stabilitását veszélyeztetik az ilyen hiányosságok. Ne feledjük el a régi paraszti mondást, hogy a sertés vagy hoz, vagy visz. Ilyen volumenű sertéstelepeken, ha visz, akkor nagyon sokat visz, és elsősorban a tsz-tagság személyi jövedelmét is veszélyezteti, másodsorban az állam által hitelezett beruházási költség megtérülési idejét teszi bizonytalanná. Hibaként jelentkezik továbbá, hogy nincs még nálunk egy kikísérletezett, egyöntetű sertésfajta, amely legj.obban bírja az iparszerűen termelő telepek tartási viszonyait. Javasolom, hogy az egy és fél millió sertésférőhely létesítésénél iparszerűen termelő, modern sertéstelepet csak annyit létesítsünk, amennyit teljes mértékben ki is tudunk szolgálni az ilyen körülmények között tartott sertések igényeinek megfelelő mennyiségű és minőségű takarmánytáppal, a zökkenőmentes üzemeltetéshez szükséges teljes gépsorokkal. A jövő és a közgazdasági tényezők azt mutatják, hogy a rentabilitás fokozódik a telepen létesítendő, önálló takarmánykeverővel, ahová csak a súlyban lényegesen kisebb koncentrátumot kell szállítani nagyobb távolságról. Javasolom, hogy az elkövetkezendő tervidőszakban tovább kell még szorgalmazni a már meglevő, s részben, vagy egyáltalán nem gépesített állattenyésztési telepek működését is, nehogy abba a hibába essünk, hogy ami világviszonylatban nem korszerű, ott már nem is tartunk állatot. A fejlesztésnek és a korszerűsítésnek fokozatosnak kell lennie, s ameddig a teljes átállásra nem érnek meg a feltételek, addig a külterjesebb állattenyésztési módot is folytatnunk kell. Az állategészségügyi szolgálat is nehéz feladat előtt áll. A tervidőszakban részben a fertőző betegségek, elsősorban a tbc és a brucellózis felszámolását kell megoldania, egyéb fertőző betegségek ellen pedig a preventív védekezést kell megszervezni. A tervidőszakban olyan általános állategészségügyi helyzetet kell létrehozni, amely a nemzetközi állategészségügyi rendelkezéseknek megfelel, hogy a belső ellátás mellett az élő állat- és a húsexport zavartalan legyen. A háztáji állattenyésztés fejlesztésével kapcsolatban Bács-Kiskun megyében a terv a szarvasmarha és sertés fejlesztése, a baromfi szinten tartása. Véleményem szerint a megye területén, de országosan is nagy szóródások lesznek a fejlesztésben állatfaj és létszám szempontjából is. Választókörzetemben, Bács-Kiskun megye déli részén, a bácskai körzetben a belterjes gazdálkodás a domináló úgy a növény- és gyümölcstermesztésben, mint az állattenyésztésben egyaránt. Ezen a területen kik végzik tulajdonképpen a