Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-38

2903 Az Országgyűlés 38. ülése, 1970. október 1-én, csütörtökön 2904 nem abszolutizál néhány főszámot, nem abszolutizálja mindenekelőtt az ütem és a mennyiség fogalmát, nem emeli ki a többi tervmutatók közül ezt a két fogalmat, hanem egyensúlyra, összhangra ösztönöz. Szeretném elmondani azt a véleményemet is, hogy a terv a demokratizmus további kibontakozásának terve is. Az üzemi, tanácsi demokratizmus fejlődéséhez a terv nagy ösztönzést ad, nagy ösztönzést foglal magában. Egyre inkább lehetséges lent miről dönteni, van miről vitatkozni, hogy mit, mennyit, mire költsünk. Nagyon megnő ezért az alsóbb szervek felelőssége, csaknem valamennyi szinten. Nagyon fontos ezért az alsóbb szerveknél, hogy a vezetés színvonala megfelelően fejlődjék, hogy a testületek munkája megfelelő színvonalat érjen el. Az a véleményem, hogy ez az ötéves terv a legjobban előkészített terv abból a szempontból is, hogy biztosítja az átmenetet a harmadik ötéves tervből a negyedik ötéves tervbe. Emlékszem, hogy még a második ötéves tervről a harmadik ötéves tervre való átmenet idején is volt bizonyos megtorpanás, bizonyos előkészítetlenség a tervezési dokumentumok, elképzelések, koncepciók területén. Ma lényegesen előbbre vagyunk, és meggyőződésem, hogy 1971 januárjában hozzá tudunk fogni a negyedik ötéves terv sikeres teljesítéséhez. Szeretném elmondani azt a véleményemet is, a terv lehetőséget teremt arra, hogy az ismert bányászkérdést megoldjuk. A kormány már eddig is nagy segítséget nyújtott, és az elkövetkezendő ötéves tervben is nagy segítséget nyújt majd a bányászat visszafejlesztéséből fakadó kérdések megoldásához. A terv is tartalmaz mintegy 900 millió forintot erre a célra, és meggyőződésem, hogy ez az igen fontos társadalmi-politikai kérdés abban a szellemben, abban a humánus szellemben oldódik meg, ahogyan azt Kádár elvtárs a IX. kongresszuson mondott zárszavában megfogalmazta. Érdemes tehát a terv mellett agitálni, érdemes dolgozni a terv végrehajtásáért. Engedjék meg, hogy a vitában felmerült két kérdéshez szóljak még hozzá. Bognár elvtárs felvetette a törvényhozó testület szerepét a negyedik ötéves terv alakításában. Valóban, szakemberek százai éveken keresztül dolgoztak a terven, s a népgazdasági arányok kialakítását elvégezték. Ezt itt, ebben a házban is nagyjában, egészében mindenki elfogadja. Az észrevételek a megyék közti fejlődésre vonatkoznak. Igaz, nemcsak az ötéves tervnél van ez így, hanem az éves költségvetések tárgyalásánál is. Ha vizsgáljuk, hogy mi ennek az oka, akkor egyik okként mindenképpen oda jutunk, hogy az ok a régi mechanizmusban, az ómechanizmusban is keresendő, abban a szellemben, amikor arról volt szó, hogy ki tud többet kiharcolni, kiverekedni megyéjének. Feloldása ennek az lehet, tisztelt Országgyűlés, hogy jobban meg kell ismertetni a megyéket más megyék terveivel, mert valahogy úgy van, hogy a szomszéd rétje mindig szép, mindig szebb, és ezeket a kérdéseket valószínűleg majd a jövőben az előzetes tervtárgyaláson kell tisztázni. Ügy érzem, a Parlament erre már nem alkalmas testület, a Tervhivatalnak pedig törekednie kell arra, hogy az állami hozzájárulások nagyságrendjét objektíve felmérve olyan mércét alkalmazzon ; hogy a megyék ismerjék a nekik járó összegek nagyságrendjét, s annak szükségszerűségét. Nagyon örülünk annak, hogy most a Tervhivatal már rendelkezésünkre bocsátotta a megyék közti tanácsi fejlesztésekről szóló anyagot. Igaz, még ebben sincs meg az, hogy milyen összeg kinek, melyik megyének, miért jár, ennek bizonyos indoklása valószínűleg feloldaná ezeket a belső feszültségeket. A probléma egy része valószínűleg így is megmarad, mert a Tervhivatal regionális keretben helyesen gondolkodik, míg a megyék közigazgatási határai nem esnek egybe a regionális gazdasági egységekkel. Más oldalról, persze a megyéknek felül kell vizsgálniuk a korábbi bizalmatlanságot a pénzek elosztásának vonatkozásában. Ehhez viszont mindenképpen további információkra van szükségük a megyéknek. Tisztelt Országgyűlés! Itt én nem államtitkokra gondolok elsősorban, hanem arra, hogy ez vagy az a megye miért kap ennyit, vagy annyit, hogy ez vagy az az üzem miért ide és miért nem oda telepszik, és így tovább. Közismert, hogy ilyen elsőszámú harci téma éppen a lakás-, kérdés, a lakástéma. Ügy gondolom, hogy a Parlamentben nem lehetséges eldönteni 200 vagy 300 lakásnak az ügyét. Ezeket már előzetes tárgyaláson kell tisztázni. Sőt, véleményem szerint az új lakásépítési lehetőségek keretében ma ez már nem is annyira pénzkérdés, hanem egyre inkább építőanyag, építőipari kapacitás és közmű kérdése. Itt tehát hiába szavaznánk meg több pénzt. Ha ezek a feltételek nincsenek biztosítva, a lakásokat nem lehet felépíteni. Természetesen tudom, hogy ez nem könnyű kérdés. Minden képviselő egy adott területen él. Jönnek a választások is. Mégis úgy érzem, hogy néha kell és helyes okosan magyarázva nemet is mondani. A másik kérdés, amelyről szólni kívánok a vitában — és sokáig gondolkoztam is, hogyan vessem fel,- mert könnyen félreérthető — az, amit Somogyból Varga Károly elvtárs vetett fel. Konkrétan arról van szó, hogy a vállalatok, a termelőszövetkezetek segítsenek a kollégiumi férőhelyek építésében. A kérdés felvetése nagyon szimpatikus, sőt arra is volt javaslat, hogy legyen ez országos mozgalom. Én magam is a megyei tanács végrehajtó bizottsági ülésén már korábban megszavaztam néhány ilyen jellegű témát, hiszen az ember örül annak, hogy a gazdasági egységek, az üzemek, a termelőszövetkezetek közelebb kerülnek az adott területhez, örülünk annak, hogy a tanácsi terv mellett bizonyos területi terv is készül, hogy van kommunális adó stb., hogy egy területen élünk az üzemekkel, a termelőszövetkezetekkel, és közösek a gondjaink, a problé^ máink. Igaz,. e gondolat megvalósulásának még csak a kezdeténél vagyunk, de a közös összefogást mindenképpen támogatni kell, támogatni lehet. A közös fedezetű, közös forrású beruházások .nagyon szimpatikus dolgok. A megyék is igen erőteljesen támogatják ezt a gondolatot. Mégis felvetem a kérdést, vajon hosszabb távon átgondoltuk és átgondoljuk-e megfelelően,