Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-22

1759 Az Országgyűlés 22. ülése, igénylő életviszonyokat, és a jogszabálynak eze­ket kell rendezőén átfognia. Erre sem hézagos jogszabály, sem túl részletes szabályozás nem al­kalmas. A két véglet között kell a jogalkotásban megtalálnunk a helyes arányt. Országgyűlésünk az elmúlt évek során mind több és több irányban jelezte a szabályozást igénylő életviszonyokat és sok irányban hozott átfogó, megalapozott, sokoldalúan, egyes esetek­ben társadalmi szélességben elemzett és megvi­tatott törvényeket. Ezek a törvények természet­szerűen kerettörvények, hosszú távon rendezik a szabályozandó életviszonyokat. Ebből adódik, hogy a végrehajtásnak a társadalmi valósághoz való igazítása inkább végrehajtási rendeletekkel történik, és az őket kiadó szakminiszterek, eset­leg a kormány kezében van, mint az Országgyű­lésében. Az érvénybe lépő magas szintű jogsza­bály életbelépésekor esetleg még akadályozza a társadalmi valóság, a törvényben kitűzött végső cél teljes megvalósítását. Ezért a végrehajtási rendeletnek kell kiszűrnie, hogy a törvényadta felhatalmazás alapján mit lehet azonnal meg­valósítani és mit később, esetleg csak egy-két évtized múlva. Elfogadom azt az alapelvet, hogy a törvények ne legyenek túl részletesek. Éppen ezért jogalkotásunk mechanizmusából eredően kell a végrehajtási rendeleteknek részletezően az élethez igazodniuk. Az Országgyűlés mezőgazdasági állandó bizott­sága már 1961-ben az erdőkről és a vadgazdál­kodásról szóló 1961. évi VI. törvény megalkotása­kor érezte ezt a szükségességet. A törvénytervezet elfogadásakor annak a kívánságának adott kife­jezést, hogy a végrehajtási rendeletet a minisz­ter a kiadás előtt mutassa be. Ez meg is történt, azonban akkor derült ki, hogy ennek a kívánság­nak csak elméleti jelentősége van. A végrehajtás­sal a törvény az akkori földművelésügyi minisz­tert bízta meg. E megbízás alapján a végrehajtási utasítás módosítására az Országgyűlésnek már nem volt módja. Az 1967. évi III., a termelőszö­vetkezeti és az 1967. évi IV., az úgynevezett föld­törvény több ízbeni bizottsági tárgyalásakor az előterjesztő szakminiszter a módosítási javaslato­kat már aszerint osztályozta, hogy melyiket le­het a törvényjavaslatba, melyiket a végrehajtási utasításba és melyiket a kiadandó miniszteri rendeletbe beilleszteni. Itt a jogalkotás módsze­reiben bizonyos fejlődés mutatkozott, mert le­hetőség nyílt arra, hogy az Országgyűlés a tör­vénytervezettel egyidőben benyújtott végrehaj­tási rendelethez is módosító javaslatokat tegyen. Mindez azonban csak egyszer, az első lépcsőben volt lehetséges, a későbbiek során a végrehajtás módosításában nincs szerepe az Országgyűlésnek, és nem áll rendelkezésre olyan szerv, amely a végrehajtási rendeletek módosításai és a társa­dalmi valóság közötti összhangot a tárcán kívül vizsgálat tárgyává tehetné. Ilyen megfontolásokból táplálkozik az Ország­gyűlés jogi, igazgatási és igazságügyi állandó bi­zottságának április 11-én a kulturális bizottság­gal együtt tartott ülésén kialakult vita, amelyben Ortutay Gyula dr., országgyűlési képviselőtár­sunk nem tartotta teljesen megnyugtatónak a végrehajtási utasításra való hagyatkozást az Or­szággyűlés napirendjén szereplő és ez idő szerint 2969. április 18-án, pénteken 1760 már megszavazott, a szerzői jogról szóló törvény­javaslat zárórendelkezéseit illetően. A kulturális és a jogi bizottság olyan határozatot hozott, hogy a törvényjavaslat törvénybe iktatása nyomán tárgyalják meg a törvény végrehajtási utasítá­sát is, hogy a végrehajtás ne kerüljön ki a par­lament látóköréből. A kérdés azonban ezzel sincs megnyugtatóan rendezve, mert a végrehajtást a felhatalmazás alapján később is lehet módosíta­ni, ahogyan azt egy következő példából azt hi­'szem, jól érzékelni lehet. Az 1967. évi IV. törvény, a földtörvény 7. §-a kimondja, hogy a termelőszövetkezet a használa­tában levő állami földek és erdők tulajdonjogát megszerezheti. Az Országgyűlés a törvényben te­hát ilyen jogot biztosított a termelőszövetkeze­teknek, azoknak a céloknak az érdekében, ame­lyekért ezt az életviszonyokat szabályozó jogsza­bályt törvénybe iktatta. Az e tárgyban kiadott 36/1967. (X. 11) Korm. számú rendelet 10. § (1) bekezdése szerint a termelőszövetkezet a haszná­latában levő állami föld tulajdonába való engedé­sét a járási tanács végrehajtó bizottságától kérhe­ti. A kormányrendelet tehát a járási tanács végre­hajtó bizottságának mérlegelési jogot biztosított. A törvény és a kormányrendelet végrehajtása tárgyában a mezőgazdasági és élelmezésügyi mi­niszter által kiadott 7/1967. (IX. 24.) MÉM számú rendelet 15. §-ának (1) bekezdése szerint a ter­melőszövetkezet a használatában levő állami föld és erdő tulajdonába való átengedését bármikor kérheti. A kérelmet- a járási földhivatalhoz kell benyújtani és a járási földhivatal terjeszti javas­lattal, határozathozatal végett a járási tanács végrehajtó bizottságához. A mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter 1968. szeptember 6-án kelt 69.020/1968. számú rendeletében, amelyet közvetlenül a megyei tanácsok vb-elnökeihez in­tézett, a második oldalon 1. pont alatt úgy ren­delkezik, hogy a gazdaságilag és szervezetileg szilárd termelőszövetkezetek részére a haszná­latukban levő külterületi, állami földek tulaj­donjogát át kell engedni. A járási tanács mérle­gelési joga tehát a 2. pontban meghatározott ese­tekre korlátozódik. Az Országgyűlés állandó bizottságai elnökei­nek és a képviselőcsoportok vezetőinek március 28-án tartott értekezletén dr. Szokola Károlyné Somogy megyei képviselő kifejtette, hogy a mérlegelési jogkör ilyen beszűkítése az elkö­vetkezendő években súlyos milliókkal terhelheti, a kisajátítások során, a tanácsok, tehát az állam költségvetését és ezen nem változtat az idézett rendelet harmadik pontjának azon kitétele sem, hogy a kisajátításból befolyó összegeket a ter­melőszövetkezet fejlesztési alapjába kell helyez­ni, azzal a kiosztható jövedelem nem növeked­het. A költségvetés megszavazásakor törjük a fe­jünket azon, hogyan lehet bizonyos felhasznál­ható milliókat megtakarítani. A törvény által adott lehetőségnek a jogszabályozás során kellé való változása lényegében az állami költ­ségvetésre ró egyébként nem levő terheket. A közelmúltban fogadta el és iktatta törvénybe az Országgyűlés a közlekedés fejlesztésének kon­cepcióját. A koncepció vitájában olyan módosí-

Next

/
Oldalképek
Tartalom