Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-22

1757 Az Országgyűlés 22. ülése, 1969. április 18-án, pénteken 1758 A másik kérdés, amivel szeretnék foglalkozni, a telek-politikai kérdés, amit az igazságügyminiszter elvtárs is érintett. Az úri Magyarországon a felszabadulás előtt Csanád megyében, Purgly kegyelmes úr főispánsága idején a vármegyei árvaszéki hivatalt huza-vona-hivatalnak nevezték: csak a vagyonos árvák dolgaival törődött, a szegényekkel nem. Most a telek-kialakítást és a kisajátítást lehetne huza-vona-eljárasnak nevezni. Ugyanis 17 szerv van benne érdekelve, hogy kialakíthassunk egy telket. Amikor a Központi Bizottság, a Minisztertanács, a tanácsszervek megyei, városi szinten nagyon komoly erőfeszítéseket tesznek a legfontosabb lakáspolitikai kérdés megoldására, ugyanakkor komoly gond az, hogy falun is komoly akadálya van a telekképzésnek, kisajátításnak. Már nemcsak Budapesten és a nagy városokban van telekuzsora, hanem olyan községekben is, ahol komoly építkezési szándék mutatkozik. Egy évvel ezelőtt felszólalásomban szóvá tettem a külterületi földingatlanok tulajdonjogának rendezetlenségét. A földhivatalok, a telekkönyvi hatóságok jó munkáját dicséri, hogy ezen a területen rendeződtek a tulajdonjogi kérdések. Azonban, amikor a házhely-rendezés és kialakítás területét vizsgáljuk, komoly gátló tényezők vannak. Legutóbb kint jártam Apátfalva községben: az 1945-ös földreform során létrehozott úgynevezett 101-es betét még mindig rendezetlen. Évente 40—50 az építkezni szándékozó, a tanácselnök tördeli a kezét tehetetlenségében, a járásbíróság, mint illetékes telekkönyvi hatóság mossa a kezeit, nem talál megfelelő megoldást, pedig egy évvel ezelőtt a megyei földhivatal elnöke főhatóságához felterjesztéssel fordult. Az 1904. év előtti osztatlan tujladonközösség még ma is úgy szerepel telekkönyvi nyilvántartás szerint, hogy úrbéresek, zsellérek közös tehén járási legelő tulajdona. Nyilvánvaló tehát, hogy feltétlenül indokolt ezt a régen elavult kérdést rendeznünk. Innen hívnám fel az igazságügyminiszter elvtárs bírói főosztályának figyelmét, hogy a földhivatallal együtt közösen, sürgősen rendezzék ezt a kérdést. Az építkezők között olyan is van, aki az 1962-es kormányrendelet hatálya alá esik: az úgynevezett szociális követelményeknek nem megfelelő lakások felszámolása. Az 1964. évi III. építési törvény nem biztosított jogot az illetékes építési hatóságoknak rendbírság kiszabására. Emiatt nagyon komoly mértékben elszaporodtak a külterületi és a szabályoknak nem megfelelő építkezések. A szabálysértési törvény alapján ugyan van erre lehetőség, de ez nem oldja meg. Megyénkben is — amint alföldi megyék között jónéhány megyében — 30 000 tanya van, csaknem 130 000 ember él ott, s a szegedi járás szőlőgyümölcsös területén ezek a tanyák stabilizálódnak, felújítást nyernek engedély nélkül. Villamosítják. Nyilvánvaló, hogy ez nem használ bizonyos urbanizációs folyamatnak, ami komoly mértékben megnyilvánul. A következő kérdés, amivel szeretnék foglalkozni: a Polgári Törvénykönyv fogalmai szerint a jogtalan elbirtoklás esete. A makói József Attila Termelőszövetkezet egyik alapító tagja egy volt középparaszt, akinek földje nem esett a tsz táblájába, kivett területként tanyája egy hold földdel megmaradt személyi tulajdonként, bement állattenyésztőnek, s 12 évig volt a termelőszövetkezet állattenyésztője, amikor 12 év múlva vissza akart menni tanyájára, kiderült, hogy az már nem az övé, ugyanis a makói városi tanács vb mezőgazdasági osztályának azóta már kiérdemesült vezetője egy határozattal egy egyéni parasztnak juttatta. Amikor ő megfellebbezte, megpanaszolta a megyei tanács végrehajtó bizottságához, az megváltoztatta a határozatot, visszaadta jogos tulajdonosának. Az meg fellebbezett jól menő ügyvéddel a Minisztertanács Tanácsszervek Osztályához és az akkori megyei főügyész asszisztálásával a tsz-tag személyi tulajdonát odaadták az előbb említett egyéni parasztnak. Emberünk belefáradt elkeseredésébe, jogos problémájának, igazságának rendezésébe. Inkább lemondott róla és elfogadott egy állami tulajdonban levő épületet cserébe. Ebből épített belőle magának házat. De van ennél még súlyosabb eset is, ami napjainkban történik. Termelőszövetkezeti vezetők nem veszik figyelembe a jogot, a törvényt, a törvényességet. Előfordult, hogy a mechanizmus elveire való hivatkozással — megint Sándorfalva községről van szó — az ottani Űj Élet Termelőszövetkezet elnöke 1968-ban 92 hold állami tulajdonban levő községi közlegelőt művelési ágváltozás és engedély nélkül önkényesen felszántatott, bevettetett rizzsel. Termett rajta 18 vagon rizs. Ez jó a népgazdaságnak az ellátás, a termelőszövetkezetnek a jövedelmezőség szempontjából, mert másfél millió forint jövedelme keletkezett belőle. Amikor a községi tanács mint helyi államhatalmi szerv, ha úgy tetszik tulajdonos, az államhatalom képviselője megidézte, hogy a szocialista törvényesség és a szocialista együttélés szabályai szerint rendezzük ezt a kérdést, akkor eljött, de a kényes kérdés rendezése elől eltávozott. Ideje lenne, hogy ezeket a vezetőket megtanítsuk törvényeink tiszteletére, mert nem azért hozzuk a törvényeket, hogy az országgyűlési képviselők tartsák meg őket, hanem azok a gazdasági vezetők is, akik a túlzott demokratizmus következtében vagy a gazdaságirányítás új rendszerében ilyen dolgokat elkövetnek. Erre hívnám fel a Minisztertanács Tanácsszervek Osztályának és az igazságügyminiszter elvtársnak a figyelmét. Az elhangzott beszámolót elfogadom és a tisztelt Országgyűlésnek elfogadásra ajánlom. (Taps.) ELNÖK: A következő felszólaló dr. Zsigmond László képviselőtársunk. DR. ZSIGMOND LÁSZLÓ: Tisztelt Országgyűlés ! Néhány gondolattal szeretnék csatlakozni az igazságügyminiszter elvtárs beszámolójához, részben a tájékoztatásunkra kiadott anyag alapján. Ebben az anyagban jogpolitikánk lényeges vonásaként azt fejti ki, hogy az általunk megalkotott, vagy megalkotandó jogszabály fejezze ki helyesen a társadalmi valóságot. A tájékoztató szerint az Országgyűlés jelzi a szabályozást