Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-37

2787 Az Országgyűlés 37. ülése, 1970. szeptember 30-án, szerdán 2788 vetési bizottság nem javasolja a növekedési ütem megváltoztatását, noha az alacsonyabb, mint amit a harmadik ötéves terv során már elértünk. Lehetséges, sőt természetesen reméljük, hogy a tervidőszak során a dolgok a vártnál kedvezőbben alakulnak. De a tapasztalatok szerint mindig könnyebb a rendelkezésre álló esziköztöbbletet a folyamatos gazdálkodás során elosztani, mint a gazdálkodás során kialakult egyensúlyhiányt megszünteni. Bizottságunk különleges gonddal vizsgálta meg a tervjavaslatban kifejezésre jutó struktúrapolitikai törekvéseket. Közismert, hogy a kormányzat hosszabb idő óta erőteljesen törekszik az anyagi eszközök koncentrálására, azaz megfelelő fejlesztési súlypontok kialakítására. Ilyenek: amiről Párdi elvtárs is beszélt — a szénhidrogének, különösen a földgáztermelés fejlesztése és ezen keresztül a gazdaságosabb energiarendszer kialakítása, a magyar bauxit és alumínium gazdaságos kihasználása, korszerű járművek és szállítási eszközök fejlesztése, a vegyiparban rejlő sokoldalú dinamizmus kiaknázása, a korszerű építési szerkezetek meghonosítása, a számítástechnika adaptálása, valamint a mezőgazdaságban az állattenyésztés fejlesztése. E fejlesztési súlypontok helyesen vetnek számot az ország jelenlegi adottságaival és lehetőségeivel, valamint gazdaságunk belső szükségleteivel és a nemzetközi piacok igényeivel. Nyilvánvaló, hogy a súlyponti iparágak fejlesztésének a legkorszerűbb ipari technika alapján kell megvalósulnia, s amennyiben a hazai tudomány egyes területeken nem lesz képes, vagy csak nagy késéssel lesz képes a korszerű technika alkalmazásához szükséges feltételek megteremtésére, ott licensz, kooperációk és import segítségével is elő kell segíteni a szóbanforgó iparágak fejlesztését. A terv- és költségvetési bizottság igen részletesen foglalkozott az ötéves terv folyamán kialakuló gazdasági egyensúlyviszonyok kérdéseivel is. Az egyensúlyviszonyok két szempontból is problémát jelenthetnek. Keletkezhet olyan helyzet, hogy a gazdaságfejlesztés bizonyos kritériumai és összetevői nem állnak rendelkezésre, mint például a munkaerő. De előállhat olyan helyzet is, hogy a keresletet a beruházási vagy a fogyasztási javak piacán nem tudjuk kielégíteni. A lehetséges egyensúlyhiányok között meg kell említeni a külkereskedelem és a fizetési mérleg esetleges hiányát, illetve a költségvetési deficitet, hiszen az utóbbi, a jelek szerint szívósan követ bennünket az elmúlt években. Általában úgy érezzük, hogy a beruházási javak piacán fennálló helyzet az, amely jelenleg a legtöbb gondot okozza és a legtöbb törődést követeli tőlünk a jövőben. Az a körülmény azonban, hogy a lehetséges egyensúlyhiányok közül most elsősorban a beruházási javak piacát emeltük ki, nem jelenti azt természetesen, hogy a külkereskedelmi és a fizetési mérleg vonatkozásában «teljesen nyugodtak lehetünk. A külkereskedelmi és fizetési mérleg problémája a magyar népgazdaságban a fejlődés neuralgikus pontja volt a múltban és marad a jövőben is. Mai felfogásunk szerint azonban a helyzet kulcsa itt sem az importhelyettesítésben, hanem az exportnövelésben rejlik. E terv előkészítésének időszakában fontos viták folytak a közgazdászok körében arról, hogy a gazdasági növekedés importmegtakarító vagy exportnövelő típusa látszik-e előnyösebbnek számunkra a jelenlegi időszakban? Ez a népgazdasági terv erre a kérdésre is megadja a választ, mert az exportnövelésre teszi a hangsúlyt, anélkül, hogy a bizonyos területeken elérhető importmegtakarításról vagy helyettesítésről lemondana. Bizonyos fejlettségi színvonalat elért, viszonylag kisvolumenű gazdaságban nem is lehet más út, mert ellenkező esetben mindent termelnünk kellene, amit a világban egyáltalán termelnek. Nyilvánvaló, hogy ezt legfeljebb közepes színvonalon vagy közepes színvonal alatt tehetnénk, hiszen belső piacunk viszonylag kicsi és anyagi erőink erősen korlátozottak. Racionálisabbnak tűnik tehát, ha nem szervezzük meg mindenféle áru termelését itthon, hanem magas színvonalat hozunk létre az exportra termelő iparágainkban és az így elért többletbevételekből, nyereségekből finanszírozzuk a szükséges importokat. Exportra termelő iparágaink korszerű technikai bázisra történő helyezése nagy erőfeszítéseket követel a külkereskedelemtől. Tegyük hozzá ehhez, hogy a technika importját vagy saját áruink' exportját korszerű kereskedelmi formák között kell megvalósítani. Ez a követelmény annyit jelent, hogy gondosan kell tanulmányozni a korszerű kereskedelem és technika transzferálásának azon modern formáit, amelyek a jelenlegi világgazdaságban kialakultak és adottságaink figyelembevételével el kell sajátítanunk azokat. Fokozatosan javítani kell exportstruktúránkat, különösen nyugati vonatkozásban, hiszen nyugati exportunkban a mezőgazdasági termékek, a nyersanyagok és félkésztermékek még túlságosan nagy szerepet játszanak. A késztermékekben fennálló export növelése a magasabb külkereskedelmi technika elsajátítását és a korszerű piac követelményeihez történő erőteljesebb alkalmazkodást jelenti. Nem is mindig áruink minőségében van a hiba, bár ez is előfordul, hanem azok piacképességében, ami az áru tetszetősségétől a csomagoláson át a szolgáltatásokig, a szervizig, valamint az áruk kiszolgálásának folyamatosságáig terjed. A külkereskedelmi egyensúly, amelynek fontosságát az előbbiek során már hangsúlyoztuk, abban az esetben helyezhető szilárd alapokra, amennyiben e minőségi és módszerbeli javulás elérésére képessé válunk. E változásokat nemcsak azért kell megvalósítanunk, mert a nyugati piacok azt megkívánják, hanem azért is, mert a követelmények a korszerű gazdaság szilárd kritériumai, s azokat a szocialista országokkal folytatott kereskedelemben, sőt a belső piacon is fokozatosan meg kell valósítanunk. Nyilvánvaló, hogy e követelmények megvalósítása javítani fogja eladási lehetőségeinket a szocialista piacon is, ami számunkra alapvető követelmény, hiszen külkereskedelmünk mintegy