Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-36

2741 Az Országgyűlés 36. ülése, 1970. június 26-án, pénteken 2742 natkoznak a termelékenység fokozásának országos céljai. Itt is csak példaként említem meg, hogy a hozzánk tartozó tanácsi vállalatok termelésük múlt évi felfutásának mindössze 26 százalékát érték el a termelékenység növekedésével. Jelentősen csökkentette az élő munka felhasználásának hatékonyságát az a nagymérvű munkaerővándorlás, amely országosan, de nálunk is jellemző volt az 1969. évre. Csak fokozta a veszteségeket a munkafegyelem ezzel párhuzamosan jelentkező lazulása és a különböző címen kiesett munkaidőalapok mennyiségének gyors növekedése. E körülmények láttán több vállalatvezetőnk határozottabb, szigorúbb központi intézkedéseket sürgetett, többen a munka törvénykönyv vonatkozó fejezeteinek megváltoztatását is felvetették. Rendkívül széles körű vezetői aktivitás bontakozott ki az egészségtelen munkaerővándorlás korlátozása érdekében. Javaslatok készültek arról, hogy városi, vagy megyei szinten vállalati összefogással, közös vállalati fellépéssel kell gátat vetni a nagymérvű fluktuációnak. Ez a téma megjárta a városi és a megyei pártszerveket, behatóan foglalkozott vele a szakszervezetek megyei tanácsa is, ahol olyan álláspontot foglaltak el, hogy az erélyes fellépésnek, a szigorúbb, következetesebb magatartásának elsősorban a vállalaton belül kell érvényesülnie és abban kell kifejezésre jutnia, hogy javuljanak a munkakörülmények, fokozódjék a munkások anyagi-erkölcsi megbecsülése és ennek révén növekedjék valamennyi vállalati dolgozó ragaszkodása üzeméhez. Az időközben megjelent szabályozó módosítások kétségtelenül kedveznek az élő munka hatékonyabb felhasználásának, de mi úgy látjuk, hogy csak ezektől nem lehet lényeges változást várni a múlt évhez képest. Több vállalatunk számítást készített arról, hogy ha a vállalat létszámát egy elképzelhető szintre csökkenti, abból milyen anyagi előny származik az egész kollektívára. A számítások azt bizonyítják, hogy ha csak a vállalati szinten realizálható anyagi előnyöket számítják, márpedig legtöbben sajnos még ezt teszik, akkor az a „vesződség", az a „kellemetlenség", az a „személyes" konfliktus, amely a létszám átcsoportosításával, vagy csökkentésével együtt jár, távolról sem térül meg. Marad tehát továbbra is a vezetők politikai felelősségére való apellálás és az irányító szerveknek az eddigieknél konzekvensebb számonkérő magatartása, mint olyan tényező, amellyel a jövőben határozottabban előre lehet lépni a termelékenység fokozása, az élő munkával való hatékonyabb gazdálkodás terén. Mi, Miskolcon mindhárom említett lehetőség egyidejű felhasználásával kívánunk ez évben eredményesen tevékenykedni. Arra törekszünk és az az elhatározott célunk, hogy üzemeink termelési eredményei, gazdaságosabb, jövedelmezőbb munkája, hasonlóan az 1969. évihez, továbbra is stabil alapja legyen állami költségvetésünknek. Az 1969. évi költségvetés végrehajtásáról szóló jelentéssel egyetértek. A törvényjavaslatot elfogadom és elfogadásra ajánlom. (Taps.) ELNÖK: Weiszböck Rezsőné képviselőtársunk következik szólásra. WEISZBÖCK REZSÖNÉ: Tisztelt Országgyűlés! A vitában elhangzottak egyértelműen igazolják, hogy az állami költségvetés végrehajtásáról szóló jelentés számai, a számok alapján készült elemzések és levont következtetések megnyugtatóak. A közgazdasági szabályozókkal való irányítás hatékonyságát igazolják azok a pozitív eredmények, amelyeket a pénzügyminiszter elvtárs expozéjában külön is kiemelt, de amelyet mindennapi munkánk során választókerületeinkben is tapasztalhatunk. Az 1969. éves költségvetés ágazatonkénti értékelése, az értékelésből levont következtetések szükségessé teszik, hogy felfigyeljünk olyan zavaró körülményekre, amelyekről az elmúlt nap során képviselőtársaim már több ízben szóltak. A pénzügyminiszter elvtárs expozéjából leszűrt tapasztalatok segítséget adnak ahhoz, hogy előre nézzünk, intézkedéseinkkel a hatékonyabb gazdálkodás sikerét már az idén is elősegítsük és még előbbre tekintve — a következő években — a beruházásoknál érvényre juttassuk a népgazdasági, a vállalati, vagy csoport- és a lakossági érdek összhangját. Hozzászólásomban a szintetikus szálak hazai termelésének kérdésével foglalkozom. Egyrészt azért, mert megoldása csak a kormány segítségével lehetséges, másrészt, mert a szintetikus szálgyártás fejlesztése nemcsak a munka termelékenységére, a technológiai és a műszaki-technikai színvonalra hatna kedvezően, de ki tudnánk elégíteni a kereskedelemnek azt az iparral szemben támasztott jogos igényét, hogy lássuk el megfelelő választékban a tartós, könnyen kezelhető, magas esztétikai értékű textíliákkal, az eddiginél alacsonyabb áron, aminek következtében a fogyasztói ár is csökken. Ezzel párhuzamosan komoly előrelépést tehetnénk annak a visszás helyzetnek a felszámolásában, amely abból adódik, hogy textiliparunk viszonylag elmaradt alapanyag szerkezete, technológiája és berendezései mellett is termékeinek nagy részét olyan piacokra exportálja, ahol a textilipar nagy termelékenységet és újszerű gyártási eljárásokat biztosító rekonstrukciója már nagyrészt lezajlott. Nem kívánóim a Tisztelt Országgyűlést számokkal untatni, csupán a téma súlyának alátámasztásaként említem meg, hogy a megvalósított és elhatározott fejlesztések mellett hazai termelésből 1975-ben is csak az összérték 30 százalékában fedezhető textiliparunk vegyiszál szükséglete, amely a negyedik ötéves terv időszakában 280 000 tonna, mintegy 300 millió dollár érték. Ebből a Magyar Viscosagyár vegyiszál termelése 1971—1975 között 90 000 tonna lesz. Ez azt is jelenti, hogy a negyedik ötéves terv időszakában az igények kielégítéséhez mintegy 200 millió dollár értékű tőkés importra van szükség. Apró elvtárs legutóbbi ülésszakunkon elhangzott beszédében megerősítette, hogy a KGST országai gazdasági együttműködésének fokozásával lehetőség nyílik a gazdaságos nagyságrendű termelési kapacitások kiépítésére, a