Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-35

2709 Az Országgyűlés 35. ülése, 1970. június 25-én, csütörtökön 2710 a nagy hozamú intenzív búzáknál mutatkozó téli kiritkulás. Ugyanakkor az őszi mélyszántás megyénkben egyharmad részben nem lett befejezve, ami a késői kitavaszodás folytán megkésve és minőségében sem lett volna megfelelően elvégezve. Igaz ugyan, hogy még a kedvező időjárás kialakulása javíthatja kilátásainkat. Ezek után, mivel több észrevételt tettem, befejezésül még annyit, hogy mint termelő megemlítem, hogy a termelők nem kapnak annyi elismerést az 1969. évi eredményeik után, mint a mezőgazdasági üzemek által megtermelt árukat felvásárló, közvetítő vagy értékesítő vállalatok és üzemek. Érdemes e tényre is felfigyelni. Mindezekkel együtt az Országgyűlés elé terjesztett 1969. évi költségvetés teljesítéséről szóló, az ezzel összefüggő jelentésekkel egyetértek és azokat elfogadom. (Taps.) ELNÖK : Bartha István képviselőtársunk következik szólásra. . BARTHA ISTVÁN: Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt évi állami költségvetés jelen zárszámadó vitája úgy érzem, nem egy az eddigi sok közül. Az 1969-es gazdasági év mind a gazdálkodás, mind az eredmények tekintetében kimagasló a korábbi évekhez képest. Tehát egy jó gazdasági évet mondhatunk magunkénak. Ezt támasztja alá a törvényjavaslat szöveges indokolása és annak számszaki mellékletei, nem utolsó sorban a mii^jszter elvtárs beszámolója, és általában az eddig elhangzott hozzászólások is. Örvendetes továbbá az, hogy az elmúlt év jó" eredményei ez évben stabilizálódtak, a gazdálkodás pozitív vonásai erősödtek, alapvetően a párt Központi Bizottsága novemberi határozata és a decemberi Országgyűlés szellemében. Ezek az eredmények engem méginkább arra ösztönöznek, hogy hozzászólásomban néhány gondról és meglevő problémáról beszéljek, amelyek összefüggésben vannak a népgazdasági költségvetéssel. A szöveges indokolás kitér arra és leszögezi, hogy a népgazdaság különböző ágazataiban az eszközarányos nyereség változásának szóródása jelentős, fta ugyanezt a kérdést egy iparágon belül vizsgáljuk, akkor azt tapasztaljuk, hogy a vállalatok eszközarányos nyereségének szóródása legalább ilyen jelentős. Csak egy példa erre: vannak olyan vállalatok, amelyek 20—25 százalékos eszközarányos nyereséget tudtak produkálni az elmúlt gazdasági évben, de vannak olyanok is, amelyek csak 4—7 százalékot. Ebből —• úgy érzem — meg is lehet fogalmazni azt a következtetést, hogy a különböző vállalatok gazdaságos termelésének lehetőségei nagyon differenciáltak, továbbá nem biztos mindig az sem, hogy az a vállalat dolgozik gazdaságosabban, amelyik nagyobb nyereséget tud produkálni. Ezt a dif erenciálódást a korábbi évekhez viszonyított jobb gazdálkodás mellett még nagyon befolyásolja az a pillanatnyi állapot, hogy a vállalatok a gyártott termékük árfekvésén keresztül mennyire kedvező vagy éppen kevésbé kedvező helyet foglalnak el a népgazdaság termemelési és fogyasztási szférájában. Ez leginkább a készre termelő, készterméket és tartós fogyasztási cikkeket gyártó vállalatoknál jelent problémát. A korábbi években egyes közfogyasztási és tartós fogyasztási cikkek fogyasztói árát szociálpolitikai és életszínvonalpolitikai meggondolásokból állami dotációval kiegészítve, értéken alul határoztuk meg. Azóta az állami támogatás megszűnt. Ugyanakkor a termékek egy részénél értéken felüli fogyasztói árak alakultak ki$ mondván, hogy ezek luxuscikkek, illetve -áruk. Azóta az életszínvonal és az életkörülmények fejlődése maga után vonta azt, hogy a korábban luxusnak nevezett cikkek, áruk átkerültek a közszükségleti kategóriába, az áraik viszont a korábbival csaknem azonos szinten maradtak. A termékek árába beépített nyereség különbözősége természetszerűleg a különböző alapok felhalmozódásának differenciálódásához is vezet, amely tényező meghatározza a vállalat jelenlegi anyagi helyzetét és kihat a jövőbeli fejlődési lehetőségére is. így alakulhat ki a vállalatok között az az anyagi pontenciális különbség, hogy míg az egyik vállalat saját dolgozóinak szociális, kommunális igényeit sem tudja elfogadható mértékben kielégíteni — öltözők bővítése, lakásépítkezés támogatása, üdültetés és így tovább —, addig a másik különböző városi intézmények fejlesztésére több milliót tud átutalni, ami egyébként nagyon tiszteletre méltó törekvés. Kérem az illetékes kormányzati szerveket, hogy a negyedik ötéves terv előkészítése folyamán mérlegeljék annak lehetőségét, hogy azok a vállalatok, amelyek megfelelő fizetőképes piaci háttérrel rendelkeznek, és termékeik a széles vásárlótömegek természetes szükségleteit hivatottak kielégíteni, nem részesülhetnék-e egy bizonyos időre az elvonásoknál kedvezményben. Ennek lehetősége meggyorsítaná a szóban forgó vállalatok műszaki fejlődésének ütemét, és ez elősegítené aztán a gazdaságosabb és eredményesebb termelést. Tisztelt Országgyűlés! A tanácsok gazdálkodása az elmúlt évek folyamán nagyon eredményes volt, mégis a gazdálkodással kapcsolatban igen sok szó esik az év végi pénzmaradványról. De főleg a költségvetések értékelésének idején alakul ki igen éles vita e körül. Ez érthető, elsősorban azért, mert a gyakorlat azt igazolja, hogy a tanácsok év végi pénzmaradványa évről évre nő,.nem is kis mértékben. Csupán a számok összehasonlítása azonban könnyen helytelen következtetések levonására ad lehetőséget. Az egyre növekvő pénzmaradvány olyan látszatot kelt, mintha a tanácsok pénzügyi forrásai, előirányzatai bőségesek volnának és nem is tudnák azokat teljes egészében elkölteni. Hajdú-Bihar megyében például 1967ben 41 millió — az apraját nem is mondom — 1968-ban 68 millió, 1969-ben 104 millió forint volt a megállapított és rendelkezésre álló költségvetési pénzmaradvány összege. Az 1969. évi pénzmaradvány tehát több mint 150 százalékkal haladta meg az 1967. évit. A költségvetéshez hasonlóan a fejlesztési alapban is igen nagy összegű a pénzmaradvány.