Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-33

2617 Az Országgyűlés 33. ülése, gyatott szüleik gondozásában, támogatásában. Számos példa bizonyítja, hogy gyakran tehetős gyermekek is elmulasztják szüleikkel szembeni alapvető kötelezettségeik teljesítését. Tisztelt Országgyűlés! Örömmel jelenthe­tem, hogy együttes bizottságunknak a segélyezé­si alap létesítésére vonatkozó javaslatát a kor­mány elfogadta és január 29-i ülésén úgy hatá­rozott, hogy különleges méltánylást érdemlő ese­tekben, a családi és szociális körülményekre te­kintettel, egyéni elbírálás alapján a tanácsok az egyes mezőgazdasági termelőszövetkezeti tagok járadékát rendszeres szociális segéllyel egészíthe­tik ki. A kormány felhatalmazza az egészségügyi minisztert, hogy a munkaügyi miniszterrel, a pénzügyminiszterrel és a Szakszervezetek Orszá­gos Tanácsával egyetértésben a járadékosok rendszeres szociális segélyezésével kapcsolatban a végrehajtási rendelkezéseket megállapítsa. A kormány felhívja a pénzügyminisztert, hogy a járadék rendszeres szociális segéllyel történő ki­egészítésére a nyugdíjak és járadékok kiegészí­tésére felhasználható évi 900 millió forintos ke­reten felül évi 18 millió forintot, 1970-ben 15 millió forintot bocsásson az egészségügyi minisz­ter rendelkezésére. Kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy az együttes bizottság jelentését elfogadni szíves­kedjék. (Taps.) ELNÖK: Kérdem az Országgyűlést, hogy az együttes bizottság jelentését tudomásul veszi-e? Aki igen, kérem, kézfelemeléssel szavazzon. (Megtörténik.) Köszönöm. Van-e valaki ellene? DR. PESTA LÁSZLÓ jegyző: Egy. ELNÖK: Tartózkodott-e valaki a szavazás­tól? (Nem.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a mezőgazdasági, valamint a szociális és egész­ségügyi bizottság együttes jelentését dr. Guba Sándor képviselőtársunk interpellációjának meg­vizsgálása tárgyában egy ellenszavazattal elfo­gadta. Tisztelt Országgyűlés! Következik Molnár József, Komárom megyei képviselőtársunk inter­pellációja az építőipari munkák szavatossági ide­jének meghosszabbítása tárgyában az építés­ügyi és városfejlesztési miniszterhez. Molnár Jó­zsef képviselőtársunkat illeti a szó. MOLNÁR JÓZSEF: Tisztelt Országgyűlés! Az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium 5/1968-as rendelete szabályozza az építési és sze­relési munkák feltételeit. A rendelet szerint a kivitelező egy évig vállal felelősséget az építési és a szerelési munkáért és alkalmatlanság ese­tén három évig. Mi indokolja ezeket a rövid sza­vatossági határidőket egy nagy értékű, hosszú időre szóló létesítménynél, amikor már — örö­münkre — több tartós fogyasztási cikk esetében is több éves garanciát adnak a forgalmazó szer­vek? Ez a rendelkezés megítélésem szerint fel­tétlenül előnyös a kivitelezőnek, de nem felel meg az építtetők érdekeinek. Ezért megkérdezem a miniszter elvtársat: milyen lehetőség van olyan rendelkezés kiadásá­1970. március 6-án, pénteken 261S ra, amely a jelenleginél jobban figyelembe ve­szi az építtetők érdekeit is? ELNÖK: Az interpellációra Bondor József elvtárs, építésügyi és városfejlesztési miniszter válaszol. BONDOR JÓZSEF: Tisztelt Országgyűlés! Molnár József képviselő elvtárs kérdése aktuá­lis problémát vet fel. Az építkezési munkák meg­növekedett mennyisége, új technológiák, új anyagok alkalmazása az építőiparban jelentős mértékben előtérbe helyezi a minőség kérdését. A minőség azonban rendkívül bonyolult dolog, nagyon sokrétű problémát kell megoldani ah­hoz, hogy ennek az építőipar teljes mértékben eleget tudjon tenni. A szavatosság maga arra kell, hogy ösztönözze a vállalatokat, nemcsak az építőiparban, hanem mindenütt, hogy olyan terméket állítsanak elő, amelyeken utólag nem kell javítaniuk, nem kell további ráfordításokat eszközölniük. A kormányrendelet, amely a vállalkozási munkákat szabályozza, hat hónapban és három évben állapította meg a szavatossági határidőt. Az építésügyi miniszter rendelete ezzel szemben figyelembe véve az építőipar sajátosságait, egy évben, illetőleg három évben állapította meg az építőipari munkákkal kapcsolatos jótállást, sza­vatosságot. Ez azt jelenti, hogy a vállalat alkal­matlan szolgáltatás esetén egy évig, rejtett hiba esetén pedig három évig köteles kijavítani a hi­bát. Megmondom őszintén, fő törekvésünk arra irányul, hogy már eleve úgy adják át, az építő­ipari munkát, hogy később a szavatossággal, a garanciával ne legyen a vállalatnak problémája. Ezért igyekszünk rendkívüli módon megszigo­rítani az átadási eljárásokat a beruházókkal együtt, és a tapasztalat az, hogy a hibák több­ségét már az átadáskor észlelik és kijavításuk az átadás során megtörténik. Arra is mód van, hogy a' rendelettől eltérően közös megegyezés alapján más szavatossági időtartamban állapodjanak meg, ha ezt speciális igények indokolják. A kö­zületi döntőbizottság is megállapíthat ettől elté­rő szavatossági határidőt és azt is meg kell mon­danom, hogy a három év lejárta után nem szű­nik meg a felelősség. Éppen a közelmúltban le­zajlott perek bizonyítják, hogy helytelen anya­gok beépítéséért évek múlva is büntetőjogi el­járás alá vonták azokat, akinek felelőtlensége miatt az adott helyzet előállt. Éppen ezért, tisztelt Országgyűlés, pillanat­nyilag nem látom annak lehetőségét, hogy az építőipar szavatossági idejét az egy, illetőleg há­rom évről felemeljük. Az egyéves határidő fel­emelésének azért nincs gyakorlati értelme, mert ha egy év után rejtett hiba fordul elő, azt a há­roméves határidőn belül ki tudják javítani. A három éven felüli határidőre vonatkozóan pedig meg kell mondanom, hogy eddig nem tudunk olyan igényről — néhány ilyen bírósági eljá­rástól eltekintve — amely indokolná a három év felemelését. Azt is el kell mondanom, hogy a többi tárcával egyetértésben emelhetjük csak a szavatossági időt, minthogy az építőipar jelen­leg már több mint 45—50 százalékban használ

Next

/
Oldalképek
Tartalom