Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-33

2609 Az Országgyűlés 33. ülése, 1970. március 6-án, pénteken 2610 lyal kerül elénk, akkor, ha el is mondhatjuk, hogy az Országgyűlés két évvel ezelőtti iránymutatására tettünk is valamit a következetesebb, szigorúbb felelősségre vonásért, de még meg kell vizsgálni, mit kell a továbbiakban tenni? Elmondhatom azt is — tisztelt Képviselőtársaim, hogy választóim nagyon elégedetlenek a végrehajthatatlan lakásügyi perekben hozott bírói ítéletekkel. A szakmai körökhöz tartozó választóim ugyancsak sok tanáccsal láttak el. Elsősorban ebből a körből elmondhatom, hogy igen nagy tekintélye van az igazságszolgáltatásban, bűnüldözésben részvevők előtt a Legfelsőbb Bíróságnak. Nagy tekintélye van! Határozatai ha nem is kötelező irányelvek vagy elvi döntések, hanem csak egyedi ügyben hozott legfelsőbb bírósági ítéletek, és ha ezek közzétételre kerültek a bírói határozatokban, akkor erre —• szinte törvényként kezelve — hivatkoznak érvelésüknél és szinte törvényként tisztelik. Ebből — véleményem szerint — két következtetés vonható le. Az első az, hogy a Legfelsőbb Bíróság alkotmányos feladatait ellátva, munkájával vívta ki ezt a nagy tekintélyt, másrészt azonban ez a nagy tekintély nagy felelősséget hárít a bírói ítélkezés irányításában a Legfelsőbb Bíróságra. Persze nemcsak ilyen irányú véleményüket juttatták kifejezésre a szakmai körhöz tartozó választóim, hanem kérték, hogy igényeiket is tolmácsoljam. Választóim egyetértenek azzal, hogy szigorítani kell például jelenlegi körülményeink között a társadalom védelme érdekében az erőszakos bűncselekményeknél az ítélkezést, és azt kérik a Legfelsőbb Bíróságtól, hogy ne csak elvi deklarációkkal és ne főként csak elvi deklarációkkal, elvi jelentőségű határozataival irányítson, hanem konkrét egyedi döntésekben mutassa meg, hogy milyen az a jóval szigorúbb ítélkezés, amelyre — amint Szakács elvtárs beszámolójában említette — iránymutatást adott. Ennek elérése érdekében vonjon a Legfelsőbb Bíróság sokkal több konkrét ügyet hatáskörébe, a hatáskörébe tartozó emberöléseken kívül a súlyos testi sértésekből, a garázdák bűnügyeiből, a többszörösen visszaesők bűnügyeiből, és az így hatáskörbe vont ügyekben hozott ítéleteit tegye közzé iránymutatásul. Ezenkívül éljen gyakrabban az úgynevezett mértékes törvényességi óvás lehetőségével. Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg nekem, hogy Szénási elvtárs beszámolójából egyetlenegy témát, kérdést ragadjak ki. Azért ragadom meg az alkalmat, minthogy ilyen témával nagyon ritkán jöhet az Országgyűlés elé a képviselő. Ez a téma: az üzemi balesetek problémája. Szénási elvtárs beszámolójában szólott arról, hogy az ügyészi szervezet a törvényességi felügyelet keretein belül rendszeresen figyelemmel kíséri azoknak az állami aktusoknak, jogszabályoknak a végrehajtását, amelyek az üzemi baleset elleni védekezést szabályozzák. Az ebben a munkában szerzett tapasztalatok késztetnek felszólalásra. Ismeretes képviselőtársaim előtt, hogy szinte egyidős a munkásmozgalommal a biztonságos munkakörülményekért folytatott harc, és ennek a harcnak már a kapitalizmus körülményei között is voltak győztes csatái. Ilyen volt például az úgynevezett veszélyes üzemi felelősség. Ezt a harcot napjainkban is kell folytatni. Ma már nem a munkaadó kegyetlensége, zsugorisága ellen, hanem az emberi nemtörődömség ellen kell folytatnunk ezt a harcot. Államunk és vállalataink jelentős anyagi áldozatokat hoznak a biztonságos munkakörülmények jobb feltételeinek megteremtéséért. Ennek eredménye — amiről Szénási elvtárs beszélt —, hogy bizonyos mértékben csökkent az üzemi balesetek száma. Ámde — mint az átlag mindenütt — ez az átlagmegállapítás eltakarja a részletet. És ha felbontjuk, hogyan néznek ki az üzemi balesetek az iparban és hogyan néznek ki a mezőgazdaságban, akkor már nem mondhatjuk el mindkettőben a csökkenést. Az iparban körülbelül 10 százalékkal csökkent, az üzemi balesetek száma, a mezőgazdaságnak pedig 'csaknem 13 százalékkal növekedett megyénkben, országosan pedig körülbelül 10 ' százalékkal növekedett az üzemi balesetek száma a mezőgazdaságban. Természetesen a mezőgazdaságban nincsenek oly mély hagyományai a biztonságos munkakörülményekért folytatott harcnak. Ezenkívül hozzájárult az is, hogy a mezőgazdaság szövetkezeti szektorában termelőszövetkezeteinknek a megszilárdulás időszakában nem is voltak meg az anyagi lehetőségeik, hogy a szükséges mértékben anyagi áldozatokat vállaljanak a biztonságos munkakörülmények megteremtéséért, és olyan szervezett és tárgyi feltételekkel biztosított legyen a baleset elleni küzdelem, mint az iparban. Felszólalásra mégis az késztet, hogy úgy érzem: ma már ott tartunk, hogy a tapasztalatok alapján felhívható a figyelem arra, hogy nagyobb gondot kell fordítani a mezőgazdaságban a biztonságos munkakörülményekre. Engedjék meg, Képviselőtársaim, hogy néhány adattal alátámasszam a figyelem felhívás indokoltságát. Az iparban megyénkben 1789 volt az üzemi baleset, a mezőgazdaságban 1896. Országosan a növekedés úgy néz ki, hogy az 1968ban volt 31 768-ról 1969-ben 34 601-re növekedett az üzemi balesetek száma. Rendkívül figyelemre méltó számok. Ez megyei viszonylatban azt jelenti, hogy egy közepes község teljes lakossága sérült meg. Országos viszonylatban azt jelenti a 34 ezer, hogy egy mezőgazdasági lakosságú járás szinte teljes lakossága sérült meg. És nem enyhék- ezek a balesetek, mert a mezőgazdaságban a balesetek súlyossága is növekedett. Éspedig az 1968. évi 20 napi átlagról 21 napi átlagra növekedett a mezőgazdasági balesetek súlyossága. 252 ember halt meg a mezőgazdasági üzemi balesetek következményeképpen — ez kisebb falusi temető. Azt hiszem, megbocsátják nekem, Képviselőtársaim, hogy a cél érdekében kicsit kiéleztem a számokkal érvelésemet, de szeretném elérni, hogy az eddiginél nagyobb figyelmet. fordítsunk erre a területre. És szándékosan nem arról panaszkodom felszólalásomban, hogy azok a szabályok, amelyek állami szabályként, a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter elvtárs rendeleteként megjelennek, hogy kerülnek betartásra, hogy késik a balesetek kivizsgálása, elég gyakori, hogy a baleset kivizsgálásánál a sérültet okol-