Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-22

1725 Az Országgyűlés 22. ülése, 1969. április 18-án, pénteken 1726 szerünket, hogy úgy mondjam szocialistábbá kellene tennünk. Toldoztuk-foldoztuk eddig a honorárium-rendszereket, de ebben még a régi normák is nagyon benne vannak. Magyarán mondva ma például a könyvkiadás honoráriuma túlságosan is a betűgyárosoknak használ. Minél vastagabb könyvet ír valaki, annál több pénzt kap. Azt hiszem, nem kell bizonyítani, hogy nem feltétlenül jobb az a könyv, amely vastagabb. A másik alapkritérium pedig, amely a honoráriumot meghatározza, a példányszám, és itt nem egészen értek egyet Ortutay elvtárs javaslatával, hogy a sikert — a példányszámsikert— feltétlenül honoráljuk. A példányszámban jelentkező siker tudniillik nem mindig bizonyítja azt, hogy valamiféle komoly alkotásról van szó, mint ahogyan ellenkezőleg, ha nem vesznek meg egy könyvet, nem biztos, hogy jó. Ismétlem, itt a szocialista bérezés olyanfajta elveit kellene majd kialakítanunk, ahol mindenekelőtt a minőséget segítjük és szolgáljuk ezzel a honorárium-rendszerrel. Olyanfajta skálarendszert kellene kidolgoznunk, amelyben egy kicsi, esetleg egy öt- vagy hatíves könyv, ha komoly irodalmi érték, ennek megfelelő honoráriumban részesüljön, és ma már a kisregények felé megy az igazi írói alkotás módszere, és egy kisregényen egy becsületes író esetleg sokkal többet dolgozik, mint egy vastag, nagyregényen olyan valaki, aki csak ontja a betűket. Ennek a szocialista bérezésnek az elveit kell tehát a honorárium-rendszerben komolyan kidolgoznunk, amelyek elsősorban a minőséget honorálják, hozzátéve, hogy minőségen azért sohasem csak a mívességet szabad értenünk, hanem a minőséghez feltétlenül hozzá kell értenünk az eszmei tartalmat, az eszmei mondanivalót, azt, hogy mit szolgált ez a mű, milyen szellemiséget, természetesen milyen színvonalon, mert jó eszmeiséget rossz színvonalon nem lehet, vagy csak rosszul lehet szolgálni. A Népszava egyes írói és a Népszabadság egyes írói között újra és újra felszínre kerül az a téma, hogy nálunk — azzal együtt, hogy rendkívül jól fejlődik összességében a mi kultúrpolitikánk —, mint hogyha a közvetlen társadalmi elkötelezettségű irodalom és művészet egy kicsit a perifériára szorult volna. Én magam is azt vallom — aki ezt a problémát komoly problémának érzi —, a Népszava kritikusa, illetve költője szerencsétlenül fogalmazott meg egy igaz tételt, és a Népszabadság jogosan vitatkozott egy szűklátókörű megfogalmazással — de ez komoly téma. Nem hiszem, hogy a honoráriumrendelet és egyáltalán a szerzőjogi törvény ezt a problémát megoldaná, de ha jól alkalmazzuk, akkor segíthet abban a helyzetben, hogy a közvetlen társadalmi elkötelezettségű irodalom ebből az átmeneti visszaszorultságából valóban oda érjen és oda emelkedjék fel, amiért van: a szocialista ember szolgálatára! Szeretném befejezni azzal, hogy a törvényjavaslatot jónak tartom és elfogadom. Elfogadom a kulturális bizottság által itt előterjesztett módosítási javaslatokat is, viszont nekem van még egy módosításom a 29. § 4. bekezdéséhez amelyik a következőképpen szól: „Ha a mű javítás után sem alkalmas felhasználásra, a szerzőt csak mérsékelt díjazás illeti." Idáig minden rendben van, ez maradjon is. Ellenben törölni kérem a következőt: „Ha pedig eljárása rosszhiszemű volt, a felhasználó a szerződéstől díjfizetési kötelezettség nélkül elállhat." Én ezt a részt az egész törvényjavaslat szellemével ellentétesnek tartom. Alkotó emberekről van szó. Egyszerűen elképzelhetetlen az, hogy valaki a saját alkotásával rosszhiszeműen bánjon, vagy ha bánik, akkor bolond. Azt nem tagadom, hogy az írók és művészek között is lehetnek bolondok, de törvényt azért arra nem kell hozni, az külön kategória, úgyhogy ismétlem: a törvény bizalmat és biztonságot sugárzó szelleméhez méltatlannak érzem ezt a passzust és ennek törlését kérem. Ezzel együtt — ismétlem — a törvényjavaslatot elfogadom és elfogadásra ajánlom. (Taps.) ELNÖK: Szólásra következik Inokai János képviselőtársunk. INOKAI JÁNOS: Tisztelt Országgyűlés! Kaszás elvtárs előadói beszédében említette, hogy a szerzői jogvédő törvény körülbelül 30 000 alkotó ember jogait védi és érinti. Ebből a 30 000 alkotó emberből, miután az új jogvédő törvény a műszaki tervezés jogvédelmével és kérdéseivel is foglalkozik, megítélésem szerint körülbelül 10 —12 ezer műszaki tervező embert érint, s ebből a 10—12 ezerből mintegy 5 ezer abban a választókerületben dolgozik, amelyiknek képviselője vagyok. Felszólalásom célja nem az, hogy ennek a jó törvénynek a hatásait csökkenteni kívánjam azzal, amit elmondok, de szükségét érzem annak, hogy az Országgyűlésben, — amelyik ezt az elfogadásra méltó, minden vonatkozásban körültekintő, állami érdekünket nemzetközi vonatkozásban is védő törvényjavaslatot megszavazza, — talán abból az alapállásból kiindulva, amit Darvas elvtárs említett, hogy az irodalom és a művészet kikerül a perifériális zónákra, közöljem a műszaki tervezők véleményét, illetve észrevételeit azzal, hogy mi arról a perifériális zónáról, ahova ebben a törvényjavaslatban most már belekerültünk, lassan-lassan közelebb kerüljünk a centrumhoz azzal a megállapítással együtt, hogy megítélésem szerint ezeknek az észrevételeknek a korrigálása nem a Művelődésügyi Minisztérium hatáskörébe tartozik, hanem inkább a kormányzat feladata lesz majd a későbbiek során hozandó intézkedéssel. Azt hiszem, nem lesz érdektelen, ha a kép teljessége érdekében tájékoztatom az Országgyűlést az általam ismert tervezői területeken elhangzott véleményekről. Egyöntetűen megállapították, hogy a törvényjavaslat védelmet kíván biztosítani az irodalmi, tudományos, művészeti alkotó tevékenységnek, védi a képzőművészeti, építészeti és iparművészeti alkotásokat, az ipari termelés célját szolgáló formatervezői tevékenységet, még a művészi fényképeket is, de ugyanakkor nem minősíti alkotó tevékenységnek azt a tervezői tevékenységet, amely gazdasági és műszaki életünk fejlődését biztosítja, amelynek alapján korszerű gyárak, ipari üzemek és műszaki létesítmények szülét-