Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-32

2497 Az Országgyűlés 32. ülése 1970. március 5-én, csütörtökön 2498 Egyre gyorsuló folyamat ebben a körhintában a farmerek elszegényedése, menekülésük a földtől, és hogy azután mi lesz velük, azzal senki sem törődik. Most ugyan van egy kapitalista találmány, amely a parasztok ezreinek a földtől való gyorsabb megfosztását és a megmaradók termelési társulását szervezi, ez a híres Mansholt-terv, amely az európai gazdasági közösség területére vonatkoznék. Mivel azonban az efféle nagyüzemi társas gazdálkodás igen sokba kerül, és ehhez senki sem akar pénzt adni, így született meg a mini-Mansholt-terv, amely tulajdonképpen megint csak a tehetetlenség bevallása. Sem a kapitalisták, sem a magukat Marx és Lenin igazi követőinek nevező jobb- és baloldali elhajlók nem tudták megoldani a parasztság kérdését, csak a mezőgazdaság csődjét tudták felmutatni. Ezért van a mi mezőgazdaságunk sikeres fejlődésének nagy nemzetközi jelentősége. Mezőgazdaságunk sikerének belpolitikai jelentősége is nagy. Mindenekelőtt az, hogy a munkásosztály láthatóan teljesítette ígéretét, amelyet akkor tett, amikor a kollektív nagyüzemi gazdálkodást ajánlotta a parasztságnak, ígérve, hogy ebben jobb sorsa lesz. A munkásosztály vezette államnak ez nagy ígérete volt, de nemcsak ígéret, hanem kötelezettség is arra, hogy ezt a nagy átalakítást segítse. Az államnak továbbra is segítenie kell a mezőgazdaságot, mert a jelenlegi árkonstrukció mellett saját ereje a bővített újratermelésre nem elegendő. De manapság az arány megfordul, legalábbis kezd megfordulni. Nagyobbrészt saját felhalmozásból, kisebb arányban az állami támogatás segítségével halad előre a mezőgazdaság. Az a tény, hogy a parasztság jól érzi magát ebben az országban, hogy életszínvonala jelentősen emelkedett és jövedelme megközelítette a bérből és fizetésből élők jövedelmét, igen határozottan támasztja alá, éspedig a szavaknál sokkal erősebben, a munkás-paraszt szövetséget, amely társadalmunknak most válik szilárd bázisává, eddig nagyobbrészt csak cél volt. Mindez azt is mutatja, hogy a mezőgazdaság sikeres előrehaladása az egész nép sikere. Nem osztozom, azok véleményében, akik azt mondják, hogy az eredmény az 1969. évi jó időjárás miatt van. Először is nem volt olyan jó időjárás. Sokkal jobb időjárás esetén rosszabb termés volt a kisbirtokrendszer alatt, vagy az átszervezés idején, amikor még rosszabbul gazdálkodtunk. Másrészt emlékeztetem a tisztelt Országgyűlést az 1968-as esztendőre, amikor nagyon rossz időjárás volt, mégis addigi történelmünk legnagyobb búzatermését arattuk. Az időjárástól persze nem független még a mezőgazdasági termelés. De ha megadja a népgazdaság a mezőgazdaságnak azokat az eszközöket, amelyekre a korszerű termeléshez szüksége van, akkor az időjárási ingadozások nem jelentenek rtagy, országos terméskieséseket. Ha elegendő lesz a műtrágya, a gép, ha a szükségletnek és a természeti lehetőségeknek megfelelően bővítjük az öntözést, és ha szakadatlanul növeljük a hozzáértést, akkor az időjárási ingadozások hatása nem lesz nagy. Országunkban az év folyamán leeső csapadék még a csapadékban legszegényebb vidéken is elegendő. A baj az, hogy az eloszlása rossz. Amikor bőséges a csapadék, akkor kárt okoz, mint most a belvizek, és ilyenkor sietünk elvezetni. Amikor meg nem esik az eső, nagy költséggel kell visszavezetni a vizet oda, ahonnan nagy költséggel elvezettük. Ez nem okos dolog. Egyetértek Nieszner Ferenc képviselőtársam javaslatával, aki komplex vízgazdálkodást sürget. Olyan komplex vízrendezési rendszereket kell telepíteni, amelyek megoldják a leeső csapadék helyben tárolását és szükség esetén felhasználását. Kisüzemi parcellaország ilyet nem tudna megvalósítani. De éppen a mi nagyüzemi gazdálkodásunk erre is megfelelő. A komplex vízgazdálkodás része a lakosság vízellátása, az ipar vízellátása is, olyan nagy vállalkozás is, mint például a Keleti Főcsatorna vizének behozatala Debrecenbe, ami a meglevő döntések ellenére is akadozik. Mi nem tudunk 10—20 Tisza Il-t építeni. De építhetnénk sok száz üzemi víztárolót, ha ezt a feladatot komolyan vennők. Ennek egyik előfeltétele, hogy nagyobb számban képezzünk olyan szakembereket, akik az üzemi vízrendezést szervezni tudják, mert csak a sok helyi anyagi-, szállítási- és munkaerő-lehetőség felhasználása jelentheti a megoldást. Jelenleg olyan kevés a mélyépítő tervező, hogy még a főművek és az úgynevezett üzemközi középművek tervezésére sem elegendő. A termelő üzemek bekapcsolódását a vízrendezésbe elősegítené, ha a vízgazdálkodási társulatok jelenlegi kincstári jellegük megváltozásával tényleg társulatok lennének, és úgy szerveződnének; hogy a tagok magukénak érezzék a társulatot. Éppen ezek a társulatok lennének hivatottak a vízrendezéshez szükséges összefogás megvalósítására. 1970-ről beszélve már az is nagyjelentőségű lenne, ha a körülbelül háromnegyed millió katasztrális hold öntözhető területünket tényleg és szakszerűen öntöznők. Az öntözéshez több műtrágya kell. Örömmel értesültünk az új péti műtrágyagyár építésének megindításáról. 1968-ban ött volt jó a termés a rossz időjárás ellenére, ahol a talaj megfelelő táperőben volt a tudomány állásának megfelelő talajerő-gazdálkodás következtében. A mezőgazdaságban még nagyon sok tartalék van. A múlt évben probléma volt a sertés- és marhahús ellátásban. A mezőgazdasági bizottság nevében is mondhatom, hogy az általunk is sürgetett szarvasmarha és sertés átvételi áremelés a kormány helyes intézkedése volt, így a többi ösztönzővel együtt, ha nem is egyesapásra, de végső soron biztosan javulásra vezet. Mivel a közösben az elhelyezési lehetőségeket a szükséges tempóban nem tudjuk növelni, a húscsata megnyerése azon múlik, hogy a háztájiban levő férőhelyeket hogyan tudjuk hasznosítani. Ezért nagyon helyeselni lehet a mezőgazdasági bedolgozás elterjedését, mint ahogy Szabados Ferenc és Gombaszögi Jenő képviselőtársaim tegnap is sürgették. Egyébként is vegyük komolyan a termelőszövetkezeti törvénynek azt a megállapítását, hogy a közös és a háztáji egymással szorosan együttműködő szerves egység. Az, hogy az utóbbi időben a háztájit nem üldöztük, hanem segítettük, a magyar termelőszövetkezeti mozgalom sikerének egyik jelentős tényezője. Ne fe-