Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-32

2493 Az Országgyűlés 32. ülése 1970. március 5-én, csütörtökön 2494 .lapítást tartalmaz. Ezek közül az egyik a követ­kező: „A világháború borzalmai között alig re­méltük már, hogy valaha is nemcsak emlegetni, hanem élni is tudjuk majd a békét. Most, amikor a Hazafias Népfront felhívására szerte az ország­ban sorra ünneplik falvaink, városaink felszaba­dulásának 25 éves évfordulóját, mi is kinyilvá­nítjuk csatlakozásunkat a felhíváshoz. Ez az év­forduló azt jelenti, hogy negyed századdal ez­előtt a háború poklából a béke boldogságába ju­tottunk. Azt jelenti, hogy a pusztulás helyett el­kezdhettünk egy új életet, amely Istentől áldot­tabb, emberibb, boldogabb és szabadabb lehet, mint az előző. Felszabadultunk a halálból az életre, a romokból az építésre, a nyomorból a fejlődésbe, s egymás pusztításából egymás szere­tetére." Eddig a szó szerinti idézet. Komoly és őszin­te megfogalmazása mindannak, amit mi érzünk szeretett hazánk felszabadulásának negyedszáza­dos évfordulóján. Nem ünneprontás az, ha ma arra is emléke­zünk, hogy katolikus egyházunk milyen terhek­kel érte meg a felszabadulást. A történelem nem áll meg, kereke vissza nem fordul attól, ha sors­döntő változásait egyesek nem értik vagy éppen nem akarják megérteni. A mostani tisztult lég­körben azt is elmondhatjuk, hogy nem katolikus keresztény testvéreink, akik pedig ugyancsak nem könnyű terhekkel érkeztek el felszabadulá­sunk vigasztaló és reménysugárzó napjáig, ha­marabb értették meg a nagy történelmi változás igazi tartalmát és igazságát. Számunkra azonban az is megnyugtató, hogyha később is, de nem túl későn megtaláltuk azt az utat, amelyen együtt járhatunk egész ma­gyar népünkkel, mindazokban a jó célkitűzések­ben, messze mutató tervezésekben, amelyek vi­lágnézetünket nem érintik. Ahogyan időben távolodunk tőle, egyre in­kább értjük és mindig többre értékeljük azt a két, 20 évvel ezelőtt történt eseményt, amely ka­tolikus életünket mind a mai napig alapvetően meghatározta, és amely két eseményre épült rá mindaz, ami a későbbi évek folyamán egyre tar­talmasabbá tette azt a dialógust, amelyben a hivő katolikusok együtt élnek, dolgoznak, ter­veznek és alkotnak a más világnézetű jóakaratú emberekkel. Ebben az esztendőben lesz 20. esztendeje, hogy útjára indult a katolikus papok békemoz­galma. Értékét, értelmét az elmúlt 20 év a je­lentkező pozitív eredmények és — hitem szerint — a történelem is igazolni fogja. Ugyancsak eb­ben az évben lesz, 20 éve annak, hogy a Magyar Népköztársaság kormánya és a Magyar Kato­likus Püspöki Kar között,létrejött az a megálla­podás, amely véget vetett egy kritikus, bizalmat­lansággal, keserves tapasztalatokkal terhes idő­szaknak. Ennek a megállapodásnak történelmi jelentőségét több más, számunkra jó és hasznos eredmény mellett az is bizonyítja, hogy ettől az időponttól kezdve fokozatosan, sok türelemmel és megértéssel — amelyből mindkét érintett fél kivette részét — elérkezhetett az alkalmas idő az Apostoli Szentszékkel 1964-ben kötött részle­ges megállapodásra, s azóta is folyó további tár­gyalásokra. A katolikus hívek éppen olyan állampolgá­rok ebben a hazában, mint bárki más. Jogaik és kötelezettségeik is ugyanazok. Ebből következik, hogy mindaz, ami jó és eredményes a magyar nép szempontjából, jó és eredményes a katolikus hívek részére is. De ugyanakkor, ha népünknek bárminemű gondja van, bármilyen nehéz és fon­tos kérdésben kell döntenie, ez a katolikus híve­ket is ugyanolyan felelősséggel terheli. Az előbbi gondolatokból következik, hogy a katolikus hívek egyetértenek felelős vezetőink bel- és külpolitikai döntéseivel is. Teszik ezt el­sősorban azért, mert ők is a maguk munkaterü­letén, a különböző szinteken lehetőséget kapnak arra, hogy részt vegyenek ezeknek a fontos dön­téseknek előzetes ismeretében és megtárgyalásá­ban. Részeseik a Hazafias Népfront nagy nem­zeti egységet megvalósító munkájának. Ezért bi­zalommal élnek és dolgoznak abban a gazdasági rendben, amelynek legfőbb célja, hogy hazánk minden állampolgára egyre jobban kibontakoz­tassa képességeit, és az ennek következtében je­lentkező eredményekből mindig jobban és min­dig többet részesüljön. De ugyanakkor azért aggódnak a katolikus hívek is, ha felelőtlenséggel, nemtörődömséggel vagy olyan hibákkal találkoznak, amelyek hát­ráltatják ezeknek a nemes céloknak mielőbbi be­teljesülését. Shakespeare szavaival azt mondjuk: „Tavasz van most, a gyom gyökere nem mély, szívleljed meg és elborítja kerted, s megfojtja gondozatlan a növényt." — Éppen azért, mert a gyom gyökere nem mély, mielőbb és megfelelő módon kell kigyomlálni életünk minden terüle­téről. Mi is bizalommal nézzük az ilyen irányú megfontolt, bölcs elhatározásokat és azoknak kö­vetkezetes végrehajtását. A kormányfői beszámoló érintette az ifjúság egyes problémáit és a nők helyzetét is. Ezzel kap­csolatban is van néhány észrevételem. Űgy vé­lem, hogy a fiatalságot szeretni és a maga he­lyén megbecsülni természetes. Az is természetes, hogy ez a társadalom minden arra érdemes fia­talnak megadja azt, amit az adott körülmények között megadhat. Ezzel szemben elvárásunk az, amit mi azok felé a fiatalok felé mondunk, akik a mi katolikus világnézetünket vallják maguké­nak: szeressék ezt a népet, amelynek fiai, ezt a hazát, a Magyar Népköztársaságot, dolgozzanak becsülettel az élet azon területein, ahová képes­ségeik és szorgalmuk állítja őket. Határolják el magukat minden negatív és pesszimista életér­zéstől, ne tetszelegjenek a sokszor, oly divatos el­idegenedés pózában, hanem őszinte nyíltságuk­kal, törvényeink tiszteletével és megtartásával szerezzenek megbecsülést mindenki előtt saját világnézetüknek. És soha, semmilyen körülmé­nyek között ne tartozzanak ifjúságunknak ahhoz a rétegéhez, amely ugyan vékony réteg, de saj­nos mi minduntalan beléjük, ők pedig törvé­nyeinkbe ütköznek. Nagyra értékeljük mindazt, amit kormá­nyunk az elmúlt évek folyamán a nők helyzeté­nek megjavítása érdekében tett. A kormányfői beszámoló is rámutatott azonban arra, hogy el­sősorban törvényeinkben és elméletben tettünk sokat, sajnos a gyakorlatban még vannak tenni­valóink. Meggyőződésem, hogy a mi társadal-

Next

/
Oldalképek
Tartalom