Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-31

2441 Az Országgyűlés 31. ülése, 1970. március 4-én, szerdán 2442 Szeretnék még néhány szót szólni a nagyüzemi hústermelés bővítésének pénzügyi kérdéseiről is. Az állati termékek árában bekövetkezett kedvező változásokat nem követte a fejlesztéshez szükséges hitelfeltételek megfelelő módosítása. Általában ismert, hogy a különböző mezőgazdasági ágazatokba befektetett tőke megtérülési ideje eltérő. A hitelfeltételek viszont nem tesznek e tekintetben kellő különbséget az ágazatok között. Célszerűnek tartanám ezért megfontolni, nem kellene-e a szarvasmarhatartást, illetve a baromfitenyésztést a beruházási hitelek lejárati idejének hosszabbításával és a kamatláb csökkentésével is segíteni. Ezzel összefüggésben szeretném megjegyezni, hogy a közismert tőkehiány enyhítésére és a tőke gazdaságosabb felhasználására esetleg célszerű lenne differenciált hitelezést .és megkülönböztető kamatpolitikát kidolgoztatni. Feltételezhető ugyanis, hogy vannak olyan gazdaságok, amelyek megfelelő hitelnyújtás esetén olyan korszerű termelőeszközöket és berendezéseket hoznának létre, hogy akár nyolc, vagy tíz, vagy tizenkét százalékos kamat mellett is gazdaságosnak ítélnék meg a hitel felvételét. Megyénkben a politikai és a gazdasági vezetés egyaránt nagy súlyt helyez a rendelkezésre álló fejlesztési alapok koncentrált felhasználására. Ennek érdekében segítik a társulások, közös vállalkozások és termelési kooperációk létrejöttét. Ma már megyénk tsz-einek kétharmad, része részt vesz valamilyen közös társulásos gazdasági tevékenységben. E sikerek tovább fokozhatok lennének, ha a társulások az önálló vállalatoknál kedvezőbb hitelfeltételeket élvezhetnének. Különösen megfontolandónak tartom a gazdasági társulások részvevőinek egységes megítélését a támogatási rendszer szempontjából is. Ma ugyanis a társulásban részvevő ipari vagy kereskedelmi vállalat a támogatás megítélésénél hátrányos helyzetben van a mezőgazdasági vállalatokkal szemben, ami az egységes élelmiszergazdaság kialakítását is nagymértékben gátolja. Hasonlóan indokolt lenne az is, hogy a mezőgazdasági nagyüzemek a húsfeldolgozó üzemek és a hozzá kapcsolódó bolthálózat létesítéséhez legalább azt a támogatást kapják meg, amelyet az úgynevezett egyéb építkezéseknél is élveznek. Tly módon fokozható lenne a helyi lakossás ellátása és a koncentrált nagyipar is mentesülne a számára esetleg előnytelen feladatoktól. A hitel felvétele, reálisabb elbírálása és az ügymenet gyorsítása érdekében szükségesnek tartom, hogy a beruházási bankok megyei igazgatóságai a mostaninál nagyobb döntési jogokkal rendelkezhessenek. A felsorolt problémák ellenére gazdasági feltételeink ma kedvezőbbek, mint néhány évvel ezelőtt voltak. Az új gazdaságirányítási rendszer nemcsak a vállalati kezdeményezés számára nyitott nagvobb lehetőséget, hanem a fejlesztés tervszerűsége is sokkal nagyobb, mint amilyen a tervutasításos rendszerben volt. Meg lehetünk győződve, hogy ilyen körülmények közt mezőgazdaságunk még eredményesebben szolgálja az ország javát és még biztosabban léphetünk előre a korszerű élelmiszergazdaság fejlődése útján. A kormány beszámolójával egyetértek és azt elfogadom. (Taps.) ELNÖK: Kovács Éva képviselőtársunk következik szólásra. KOVÁCS ÉVA: Tisztelt Országgyűlés! Fock elvtárs elhangzott beszámolójában megfelelő hangsúllyal több vonatkozásban érintette az ifjúság nevelésének kérdését, ehhez és Ortutay képviselő elvtársamhoz is csatlakozva a közoktatásügy néhány kérdéséről, a nevelő-oktató munkában jelentkező gondokról szeretnék szólni. Ügy gondolom, az a tény, hogy a negyedik ötéves terv kidolgozásának évében vagyunk, továbbá, hogy a társadalmi érdeklődés erőteljesebben fordul a kultúrpolitika, s ezen belül az iskolák felé, önmagában is indokolttá teszi, hogy ezen a fórumon szóljak erről a témáról. A kérdés fontosságát bizonyítja pártunk Központi Bizottságának határozata az ifjúsági politikáról, tanúsítva, hogy pártunk ezt fontos társadalmi ügynek tekinti. A fokozódó érdeklődés során sok helyes észrevétellel találkozunk. Tapasztalhatók jó szándékú, de el nem fogadható megjegyzések és kifejezetten káros, az eddigi eredményeket lebecsülő, rosszul értékelő megnyilatkozások is. Ugyanakkor az érdeklődés minden fajtája mögött bizonyos elégedetlenség is kifejezésre jut. Vajon jogos-e ez? Sok szülővel, pedagógussal beszélgetve és saját tapasztalataimat is hozzátéve, véleményem szerint ez az elégedetlenség, vagy talán — helyesebben fogalmazva —• a türelmetlenség jogos. Természetesen nem az elért eredményeket, hanem a perspektívát, a szocialista társadalmi rend adta lehetőségeket tekintetbe véve. Tisztelt Elvtársak! Nevelésügyünk két nagyon lényeges területére szeretném ezzel kapcsolatban felhívni az önök figyelmét, az iskola és a tanulóifjúság kapcsolatának alakulására, továbbá a munkás-paraszt fiatalok továbbtanulásának helyzetére. Rátérve az első kérdésre, meg kell állapítanom, hogy az iskolának, mint az ifjúság nevelése fő bázisának befolyása nem kielégítő a fiatalokra. E kapcsolatban a kölcsönös bizalom, effvüttműködés a kívánt szintet még nem éri el. 1961-ben megszületett a Magyar Népköztársaság oktatási rendszeréről szóló törvény, maid 1965-ben a középfokú oktatási intézményekről alkotott törvényerejű rendelet, és ezt zárta le a tavaly elfogadott, a szakmunkásképzésről szóló törvénv. Mmdezek a nevelésügy említett területén való előrelépést, a szocialista iskola megteremtésének ü^vét. az egységes iskolarendszer kialakítását szolgálták, és abból a helves aspektusból indultak ki, hogy tanulóifjúságunkat a szocializmus télies felétrítésének, sőt a kommunizmus építésének konkrét feladataira kell előkészíteni. Ismerve és elismerve az oktatási reform helyes, előremutató jellegét, mégis el kell mondanom, hogv a benne reilő lehetőségek nem eléggé érvénve«iülnek. Fontos erről szólni, mert a refonn leh^tő^éce és megvalósítása közötti feszültség feltétlenül befolyásolja az iskola és a társadalom kapcsolatát.