Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-31

2409 Az Országgyűlés 31. ülése, 1970. március 4-én, szerdán 2410 dásának következménye, hogy az utóbbi két évben romlott a munkafegyelem. Ellentétben azokkal a javaslatokkal, amelyek a Munka Törvénykönyvének megváltoztatását kívánják, továbbra sem akarja kormányunk adminisztratív intézkedésekkel az üzemhez kötni a dolgozókat. Azt viszont — a becsületesen gondolkodó közvéleménnyel együtt — elvárja, hogy az illetékesek az érvényben levő jogszabályokkal élve járjanak el a fegyelmezetlenekkel szemben. Ezzel a lehetőséggel kevés helyen élnek. Még nagyon ritka az olyan öntevékeny vállalati elhatározás, hogy nem veszik f

eî — főleg az előző munkahelyeiken elértnél magasabb bérért — az üzemről üzemre vándorló jelentkezőket; és az improduktív létszám egy részéből pótolják a produktív dolgozók hiányát. Sok helyen attól félnek, hogy ha megbüntetik a fegyelmezetleneket, azok elhagyják a vállalatot. Ez igen valószínű, de bizonyos, hogy az általános munkafegyelem meg javulása több eredményt hoz, mint néhány ember hiánya. Már csak azért is, mert az emberek nagy többsége akar és szeret dolgozni becsületesen, sőt gyakran áldozatot is vállalva teljesíti kötelességét. A nagy többség igazságérzetére támaszkodva, a társadalmi szervekkel együttműködve olyan üzemi légkört kell kialakítani, amelyben a vállalat vezetőinek céltudatos és elvi alapokon álló személyzeti munkáját segíti a kollektíva azzal is, hogy kiközösíti magából azokat, akik hanyag és rossz munkát végeznek. A termelékenység emelésének rendkívül leegyszerűsített, sematikus kezelését jelentené, ha a megoldást csak az említettekben keresnénk. Tudatában vagyunk annak, hogy a termelékenység emelésének alapvető feltétele, hogy tudományosan kialakított, magas színvonalú, korszerű termelőerőkkel rendelkezzünk. Az ehhez szükséges feltételek megteremtése érdekében jelentős erőfeszítések történtek. Gazdaságirányítási rendszerünkben egy sor szabályozót már erre az évre módosítottunk, jónéhány tudatosan beépített „fék"-et kioldottunk annak érdekében, hogy a fejlettebb technika beállítását, s ennek következtében a termelékenység jobb alakulását előmozdítsuk. A vezetés tudományos színvonala — mint a termelőerők része — kiváltképp az elmúlt két évben jelentős mértékben emelkedett. Vannak vállalatok, amelyeknek vezetésében már a korszerű elemek is mindinkább meghonosodnak. Ezeknél a vezetés politikus, rugalmas, körültekintő; a döntések megalapozottak, határozottak, időben megtörténnek és előrelátóak. Felhasználják a vezetéstudomány kutatási eredményeit, és korszerű eszközöket alkalmaznak a vezetés informáltságának biztosítására. Ezek a vállalatok az átlagosnál lényegesen jobb eredményekre számíthatnak, képesek fokozottabb nemzetközi kooperációra, s új nagy hatásfokú eljárások bevezetésére. A vállalatok egy részénél azonban a vezetés ilyen színvonalának még csak csírái találhatók meg. A vállalatok vezetői között még akadnak olyanok is, akik nem tudnak, vagy nem mernek élni az új lehetőségekkel. Ezért fontos központi feladatunk, hogy a korszerű vezetési színvonalat — mint a termelékenyebb, hatékonyabb munka egyik igen fontos feltételét — rövid időn belül általánossá tegyük, s ehhez a szükséges segítséget megadjuk. Tisztelt Országgyűlés! Nagy vonalakban beszélni szeretnék a gazdaságirányítási reformnak a gazdasági folyamatokra gyakorolt hatásáról, az eltelt két év néhány tapasztalatáról. Figyelembe kell vennünk, hogy a reform kibontakozása mélyreható, hosszabb folyamat, így tehát a népgazdaság egészét érintő változások rövid idő alatt nem következnek be. Ennek megfelelően az 1968-as és 1969-es, s részben még az 1970-es évet is a reform bevezetésére és megszilárdítására szántuk. Ebben az időszakban hatottak — és még ma is hatnak — azok a körülmények, amelyek a népgazdaság korábban kialakult szerkezetiből és színvonalából, a gazdálkodási rendjéből, a reformot megelőző döntésekből adódnak. E tényezők szerepe és jelentősége azonban évről évre csökken. A reform bevezetésétől eltelt időszak eredményei azt igazolják, hogy az alapelvek helyesek. Az új gazdaságirányítási rendszer a népgazdaság tervszerű irányításának, a tervgazdálkodásnak bevált, hatásos eszköze. Helyesnek bizonyult az áttérés a közgazdasági szabályozókat fokozottabban igénybe vevő tervszerű irányításra, a piaci tényezők aktívabb szerepének kibontakoztatására, a vállalati önállóság fokozására. Ezt bizonyítják a gazdasági munkát tervező és irányító szervek, valamint a gazdálkodó egységek tapasztalatai is. . Módosult a népgazdasági tervek jellege és a tervszerűség értelmezése a gyakorlatban. Az új körülmények között a népgazdasági terv: a gazdasági munka fő céljainak, elveinek és a megvalósítást szolgáló gazdasági eszközöknek, valamint a kapcsolódó központi intézkedéseknek öszszefüggő rendszere. A terv végrehajtása a kormány, illetve a gazdaságirányító szervek számára kötelező, amelyek a vállalatok tevékenységét általában közvetve a szabályozó rendszeren keresztül irányítják és befolyásolják. A tervszerűséget népgazdasági szinten nem a részfeladatok végrehajtása határozza meg, hanem az, hogy a terv fő céljai hogyan valósulnak meg, a fejlődés a kívánt irányban halad-e és összességében megfelel-e az arányos fejlődés és a hatékonyság követelményeinek. A reform számos olyan új folyamatot indított meg vagy helyezett előtérbe, amelyek az ötéves terv fő gazdaságpolitikai céljainak teljesítését segítették, illetve segítik elő. A vállalatok széles körű döntési jogokat kaptak, és a korábbihoz képest jelentősen bővültek a vállalati döntési körben felhasznált anyagi és pénzügyi eszközök. Hatékonyabb lett a gazdálkodás, a vállalatok vezetőinek szemlélete megváltozott, és ez is hozzájárul ahhoz, hogy a termelés sokszor öncélú növelése helyett az értékesítést helyezik előtérbe. Ennek következtében a termelésnél is gyorsabban nőtt az áru kibocsátása, emelkedett a belföldi szállítás és az export: a készletképződés üteme és a felesleges, eladhatatlan árúk termelése viszont — mint már említettem — csökkent. Amellett azonban, hogy a gazdaságirányítás mai