Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-29

2337 Az Országgyűlés 29. ülése, 1969. december 11-én, csütörtökön 2338 a megoldásával, illetőleg a megoldás lehetőségével már most kell foglalkozni. A megyei tanácsok igen erőteljesen foglalkoznak e témakörrel, s terveket készítenek a negyedik ötéves tervben végrehajtandó feladatokra, gondos felméréseket végeznek járásonként, falvanként. De ehhez igen komoly anyagi befektetés is szükséges, és ezt a tanácsok saját erőből nemigen tudják megoldani. Szükség lesz tehát arra is, hogy a költségvetésben ilyen célokra is bocsássanak rendelkezésre anyagiakat. A másik nagy probléma, hogy megfelelő tanerő sem áll rendelkezésre ezeken a helyeken. A felsőtagozatos általános iskolák oktatásában a későbbiek folyamán már nem lehet képesítés nélküli tanerőkre támaszkodni. Vidékre, különösen kisebb falvakba nem mennek tanítani a végzett tanárok. Igaz, vidéken, különösen a kisebb falvakban még nincsenek meg azok a szociális és kulturális körülmények, mint a városokban, de nagyon sokan élünk vidéken, és jól érezzük magunkat, gondolom, * a tanárok is jól éreznék magukat. Megoldást kell találni arra, hogy a vidéket is képzett tanárokkal lássuk el, hogy a körzetesített iskolák betöltsék rendeltetésüket. A jelenlegi tanári pályázati rendszer ezt nem fogja megoldani. Valahogyan úgy kellene a kérdést megoldani, hogy a tanárképző főiskolákba sok vidéki fiatal kerüljön, mert a városi fiatal' inkább elmegy más munkába, de vidéken csak a vidéki gyerekekre lehet számítani. A tanári oktatás a vidéki iskolákban elengedhetetlen feltétele annak, hogy a falusi általános iskolából kikerült gyerek ne induljon tudásbeli hátránnyal más, jobb körülmények között tanult gyerekekkel szemben, akár a középiskolában, akár a szakmunkásképzésben, akár bármilyen területen. Ma még, sajnos, fennáll ez a helyzet, és bizony sok tehetséges gyerek lemarad a többitől. Ezért kérem a kormányt, hogy foglalkozzék a falusi iskolák tanárellátottságával is. Örömmel hallottam Vályi Péter pénzügyminiszter elvtárs beszámolójában, hogy a kormány foglalkozik a falusi iskolák működésével és az ehhez szükséges feltételekkel, örömmel hallottam továbbá azt is, hogy a gyermekek képzésére a kormány további erőfeszítéseket szándékozik tenni. A költségvetést elfogadom. (Taps.) ELNÖK: Következik Gajdár Pál képviselőtársunk felszólalása. GAJDÁ

R PÁL: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Elvtársnők! Elvtársak! Az 1970. évi költségvetést áttanulmányozva az állapítható meg, hogy költségvetésünk nagymértékben hozzájárul népgazdaságunk további fejlesztéséhez és dolgozó népünk további anyagi, egészségügyi és kulturális céljainak eléréséhez. Engedjék meg, hogy egy-két gondolatot elmondjak Nógrád megyéről, iparáról és arról, hogy milyen terveink-vannak az iparfejlesztésben és a jövőt érintő foglalkoztatás kérdésében. Mi, nógrádiak 1945 óta új ipari üzemet nem kaptunk. A már korábban kialakult, főleg a szénbányászatra épülő üzemek Salgótarján környékén helyezkednek el. Az energiahordozók szerkezetében bekövetkezett változások mindenekelőtt bennünket, nógrádi bányászokat érintettek és érintenek. Emlékszem rá, hogy pártunk IX. kongresszusán ezt mi, nógrádiak is szóvá tettük, és Kádár elvtárs zárszavában a következőket mondta: „A Központi Bizottság és a kormány figyelembe veszi a bányászok osztályharcos, forradalmi érdemeit, dolgozzunk azon, hogy ezeknek az embereknek — jobbára idősebb bányászokról van szó — problémáit tisztességesen és becsületesen, az emberség követelményeinek megfelelően oldjuk meg." Ez idő óta kormányunk hathatós intézkedéseket hozott a probléma ' megoldására. így született meg a 2.006-os, majd pedig a '2.007-es kormányrendélet, amiért erről a helyről is köszönetünket fejezzük ki pártunknak és kormányunknak. A 2.007-es kormányrendelet hathatós intézkedéseket tartalmaz a szénbányászat visszafejlesztésének megkönnyítésére, valamint a felszabadult dolgozók más üzembe való elhelyezésére. Nógrádban is kialakult, hogy 1975-ig milyen mértékben fejlesztik vissza a szénbányászatot. Az új üzemek telepítéséhez megkaptuk az első állami támogatást, 1969" és 1973 között mintegy 290 millió forintot fordíthatunk ipartelepítésre. Ebből az összegből körülbelül 5—6 ezer dolgozó részére tudunk új munkahelyet teremteni. Az ipartelepítésben nagyon ésszerű, meggondolt munkát kell majd folytatnunk, hiszen alapul kell vennünk a lakosság településeit, a munkahely közelségét, a munkásszállítást, a lakásproblémát, az egészségügyi és a kulturális, valamint még a sportellátottságot is. De mindenekelőtt azt kell alapul vennünk, hogy gazdaságilag hatékony, a gazdasági mechanizmus követelményeinek eleget tevő üzemeket telepítsünk a megyébe, amelyeknek jövőjük van, hogy hoszszú évekre meg tudjuk oldani a foglalkoztatottság kérdését. így települ Salgótarjánba a Vegyi Műveket Szerelő Vállalat, a Budapesti Rádiótechnikai Gyár, Mátranovákra a Ganz-MÁVAG, Nagybátonyba a Fűtőberendezések Gyára, Szécsénybe a Budapesti Elzett és Pásztora a Közlekedési Nyomdaipari Vállalat. Továbbá sok ktsz és htsz jött már eddig is létre, ami nagymértékben elősegíti a női munkaerők foglalkoztatását. Az elmúlt évek során meglevő gyáraink terjedelmükben és létszámukban is sokat fejlődtek. Ilyen a síküveggyár, az öblösüveggyár és a tűzhelygyár. E gyárakra jellemző, hogy áruik és termékeik keresettek, s à jövőben is igen fontos szerepet fognak betölteni. Sajnos nem mondhatjuk el ezt a 100 éves Salgótarjáni Acélárugyárról, mert nagy része elavult, a munkások többsége elég nehéz, rossz munkaviszonyok között dolgozik. Jellemző erre a gyárra az is, hogy az épületek elavultak, rossz állapotban vannak. Különböző fejlesztésekkel előre tudnánk haladni, korszerűsíteni tudnánk a termelési lehetőségeket, valamint feljavítani az épületeket és a műhelyeket. Ha az igénynek megfelelően a szóban forgó gyár nem kap hoszszúlejáratú hitelt fejlesztésre, úgy ezen a területen is igen komoly problémáink jelentkeznek majd. Engedjék meg, hogy a szénbányászat távlati kérdései mellett szóvá tegyem azt a helyzetet,