Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-29

2317 Az Országgyűlés 29. ülése, 1969. december 11-én, csütörtökön 2318 te érdeklődéssel fogadnánk minden javaslatot és kíváncsiak vagyunk, hogy az Atlanti Szövetség egyes országai hogyan képzelik el a megbékélés előmozdítását, az európai biztonság fokozatos kiépítését. A szocialista országok konkrét javaslatokat várnak. Ez tenné könnyebbé, tárgyszerűbbé a párbeszédet. A halogatásra két magyarázat is van. A NATO nukleáris tervezőbizottságának ülésén — nyílt titok -.— egyébként az amerikai kormány megkezdte a de Gaulle utáni Franciaország viszszacsalogatását a szövetség katonai szervezeteibe, és igyekszik rávenni Nyugat-Németországot és Angliát, hogy növeljék NATO hozzájárulásaikat. A másik William Rogers amerikai külügyminiszternek az az enyhén szólva különös megállapítása, amely szerint az európai biztonsági értekezlet inkább rontaná, semmint javítaná a kelet—nyugati kapcsolatokat. Ahelyett, hogy e kijelentés nyilvánvaló célzatosságával vitába szalmánk, hadd idézzem Adyt: „Kezében óriás rostával, Áll az Idő és rostál egyre." — Bizonyára előbb-utóbb az effajta nézetek kihullanak az idő könyörtelen rostáján. Tisztelt Országgyűlés! Kormányunk a mögöttünk levő esztendőben nemzetközi tevékenységét a többi baráti országgal összehangolva, igen aktívan vette ki részét az európai biztonsági értekezlet előkészítő munkálataiból. A jövő esztendőben még fokozottabb feladatok állnak előttünk, • párhuzamosan felszabadulásunk 25. évfordulójával. Ezért a tisztelt Háznak megfontolásra ajánlanám, hogy nem lenne-e szükséges a Külügyminisztérium külföldi propaganda előirányzatának, 21,5 millió forintnak bizonyos emelése, éppen az előre nem látott költségek fedezésére. Tisztelt Országgyűlés! Befejezésül hadd állapítsuk meg, hogy Európában megmozdult valami. Európa hivatása most önmaga újraalkotása. E hatalmas történelmi munkában a magyar népre meghatározott feladatok hárulnak. A nemes cél, az európai megbékélés érdekében jó lelkiismerettel vállaljuk a tennivalók, a munka ránk eső részét. Az 1970-es esztendő költségvetését elfogadom és elfogadásra ajánlom. (Taps.) ELNÖK: Szurdi István belkereskedelmi miniszter elvtársnak adom meg a szót. SZURDI ISTVÁN: Tisztelt Országgyűlés! Az életszínvonal alakulásának mindenhol és mindenkor fontos jelzőszáma a lakosság fogyasztása, a kereskedelmi forgalom fejlődése. Hazánkban a kiskereskedelmi forgalomban eladott áruk mennyisége 1960—1965 között évente átlagosan 5,2 százalékkal, de 1966—1969 között évi átlagban már 8 százalékkal emelkedett. Népünk gyarapodása anyagi javakban, lakosságunk vásárlóerejének gyors növekedése tükrözi politikánk helyes vonalát, a gazdasági reform máris mutatkozó eredményeit. Hazánkban a fogyasztás növekedésének lényeges és pozitív jellemzője, hogy ezzel együtt a kereslet összetétele is megváltozik. A nagyobb értékű árucikkekből növekszik erőteljesebben a forgalom. A fogyasztási szerkezet változásának az a gazdasági alapja, hogy ma már — ha nem is minden családnak —, de a családok többségének életszínvonala elérte azt a fokot, amelyen napi élelmiszerszükségleteiket és az alapvetően szükséges ipari eredetű fogyasztási termékeket meg tudják vásárolni jövedelmükből és ezen felül rendelkeznek még anyagi lehetőségekkel további vásárlásokhoz. Ez a minőségileg új helyzet másfajta társadalmi elvárást jelent és bőségesebb árukínálatot követel. A korábban csak kevesek által vásárolt termékek a tömegfogyasztás tárgyává válnak, és a vásárlók igénylik a nagyobb választékot a közszükségleti cikkekből. A magasabb ellátási értékű termékekben a kereslet nem átmeneti, hanem állandósult folyamattá vált és szinte minden fogyasztási cikkcsoportban kimutatható. Egy-két kevéssé ismert példával szeretném ezt szemléltetni, mégpedig olyan cikkekből, amelyekből az olcsóbb és a drágább választék általában egyaránt kapható. 1965-ben a háztartási evőeszközökben a forgalom 68 százalékát a rozsdamentes evőeszközökből, 32 százalékát az egyszerűbb evőeszközök árusításából bonyolította a kereskedelem. 1969-ben a rozsdamentes, vagyis a jobb, de drágább evőeszközök aránya körülbelül 83 százalék lesz. 1965-ben az eladott televíziók 54 százaléka nagy képernyős, 46 százaléka kis képernyős készülék. 1969-ben a nagy képér-' nyős televíziók aránya 84 százalék. Nem akarom folytatni a példákat, mert nagyon sokat tudnék még elmondani. Hogyan tudtak eleget tenni ezeknek a magasabb ellátási követelményeknek, a fokozott várakozásoknak ez évben a belkereskedelmi vállalatok? Ismételten szeretném a tisztelt Országgyűlés figyelmét, felhívni arra, hogy 1969-ben, de már az előző évben is a fogyasztás olyan gyors növekedése következett be, amely hazai és nemzetközi viszonylatban is jelentősnek minősíthető. 1969-ben a kiskereskedelem 122,5 milliárd forint értékű forgalmat bonyolított le. Ez változatlan áron körülbelül 8 százalékkal magasabb, mint 1968-ban volt. Ezt a magasabb keresletet a magas árukínálat általában képes volt egyensúlyban tartani. Hiba lenne erről nem beszélni vagy ezt lekicsinyelni, hiszen az igényeknek ez a sokoldalú és színvonalú kielégítése elsősorban a magyar népgazdaság életerejének mutatója. Az elmondottak ellenére sok, nagyrészt jogos, elmarasztaló észrevétel hangzik el az ellátásról, a kereskedelmi munkáról. Mit kifogásolnak leginkább a vásárlók? Elsősorban azt, hogy néhány alapvető cikkből évek óta nem tudjuk hiánytalanul kiszolgálni a lakosságot. Sertéshúsról, egyes építőanyagokról, bizonyos ruházati cikkekről és — érdekes — személygépkocsiról van legtöbbször és általában szó. Ez év tavaszán burgonyából és gyümölcsből idő előtt kifogytak a központi készletek, ősszel nehézségek voltak a tüzelőanyagellátásban. Számos fogyasztási cikk átmeneti vagy helyi hiánya is sok boszszúságot okoz a vásárlóknak. Kifogásolja a lakosság, hogy a ruházati és iparcikkek választéka és minősége nem minden tekintetben kielégítő. Sokan említik, hogy egyes termékeket csak hosszas utánjárással vagy várakozás után tud-