Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-29

2291 Az Országgyűlés 29. ülése, 1969. december 11-én, csütörtökön 2292 de odafent nehezen tudnak leszokni a régiről. (Elérik derültség és taps.) Vétek, bűn lenne észre nem venni a tanácsi önállóság vizsgálatakor, hogy azért a negyedik ötéves tervek tárgyalása során mennyiben megváltozott és hogyan változott meg a szemlélet. Mert mi történt? Először a fejlesztés irányát határozták meg, a szükségleteket mérték fel és aztán kérték a pénzt. Eddig meg az volt, hogy először pénzt, aztán utána majd valamit csinálunk. Szóval, más a szisztéma. Helytelen lenne ezt észre nem venni a tanácsok vonatkozásában még akkor is, ha Kenyér elvtárs azt mondja, hogy azért az sok, hogy egymilliárd forint megmaradt a tanácsoknál. Hangsúlyozom, véleményem szerint helytelen lenne ezeket a dolgokat észre nem venni, továbbá azt, hogy a költségvetési hiány ellenére állami és központi bérintézkedések történnek azoknál a rétegeknél, ahol a mechanizmus nem teszi lehetővé, hogy a bérszint megfelelő mértékben növekedjék. Bár azt mondtam, hogy a mezőgazdasággal nem foglalkozom, de engedelmükkel mégis megemlítem, hogy van egy paraszti réteg, amely« lyel foglalkozni kellene, és nem tudom, hogy az interpelláció nem erre a rétegre vonatkozik-e. Mint költségvetési bizottsági tag részt vettem az egészségügyi állandó bizottság legutóbbi ülésén. Utána elmentünk a SZOT-ba, és Bartos elvtárséknél volt egy ilyen megbeszélés. Kikről van szó? Azokról, akiknek 1945-ben földet adtunk, utána magángazdálkodók lettek, majd beléptek a tsz-be és több mint öt év megszakításuk van. Nem az elsők között voltak, akik a közös gazdaságokba jelentkeztek, hanem a végefelé. Ezért több mint öt év megszakításuk van. Ezeknek száma nem nagy, és Bartos elvtárs azt mondja, hogy ezt a kérdést fölmérték, a kormány elé lehetne vinni a dolgot, az összes kihatása az ő véleménye szerint körülbelül 22 milliót tenne ki évente, és ezzel egyben azt a politikai igazságtalanságot is egy kicsit helyére lehetne tenni, ami ezeknél az embereknél fennáll. (Veres Péter közbeszól.) Van aki 60 évet dolgozott. Péter bácsi ismeri ezt a paraszti problémát, de tényleg így van. Én magam is utaztam buszon és beszéltem egy 64 éves bácsikával, akinek nincs meg a jogosultsága ahhoz, hogy nyugállományba menjen, a tsz-nyugdíjtörvény alapján. Szóval, meg kellene vizsgálni, nem tudnánk-e ezeken az embereken segíteni. A számuk évről évre csökken, hiszen olyan korban vannak már, akik a kihalásos rendszerhez tartoznak. (Derültség.) Ezt a kérdést meg kellene oldani. Ugyanebben a témakörben szerepel, bár én nagyon rosszul, úgy írtam fel magamnak, hogy a folyamatosan szülő anyák. (Derültség.) Arra gondolok, hogy megszakításuk van ugyan, de nem tudott elmenni az az asszony dolgozni. Ez is társadalmunknak olyan rétege, amelynek a helyzetét jó lenne megnézni. Engedjék meg, hogy befejezésül annyit mondjak, a munkafegyelem megszilárdítása terén van mit tennünk, és ne hagyjuk az igazgatókat magukra, mert társadalmi szerveink is hajlamosak arra, például a szakszervezet, hogy valamit csináljon és ott legyen akkor is, amikor nem kell. Igaz? (Derültség és taps.) Szükséges az álhumánum felszámolása, és ezt úgy vetném fel, hogy valamennyi szintű vezetőnek azt kell tennie, amit helyesnek tart, és azt kell eldöntenie, hogy amit cselekszik, erkölcsös-e vagy erkölcstelen. Az erkölccsel kapcsolatban engedjék meg, hogy megmondjam, itt vannak például a kereskedelmi dolgozók. Amikor hóvihar van,'akkor helyt tudnak állni, akkor nem számít, hogy a munkaidő meddig tart és mettől meddig tart, meg mi a kötelesség a munka oldaláról. Megfogják azt a kosarat vagy kenyeret, húzzák a szánkót. De amikor rendben mennek a dolgok, és nincsenek ilyen elemi csapások vagy valami nagyobb baj, akkor lassan egy kicsit elkényelmesedünk. így vagyunk mi is, és mivel felszabadulásunk 25. évfordulója közeledik, azt hiszem, a megmozdulások azt eredményezik, hogy azért mozognak a dolgozók a gyárban, a földeken és az intézményekben. Ha 25 év eredményes munkáját mindenki az asztalára letéve látja, az az érzésem, hogy ez egy kicsit elgondolkoztatja az embereket és felébreszti azt a tudatot bennük, hogy most már elég volt a magyarázkodásból, cselekedetre, tettre van szükség, és érvényesül a Himnusznak az a sora: Oly sok balszerencse közt... élünk, vagyunk, dolgozunk és egyre jobban dolgozunk, s egyre jobban élünk. (Taps.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Húsz perc szünetet tartunk. (Szünet: 11.58—12.21. Elnök: VASS ISTVÁNNÉ) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Folytatjuk tanácskozásunkat. Szólásra következik Szepesik Rezső képviselőtársunk. SZEPCSIK REZSŐ: Tisztelt Országgyűlés! Korunkat a nagyarányú társadalmi átalakulások jellemzik. Az urbanizáció és az iparosodás eddig soha nem tapasztalt méreteket öltött. A lakosság száma az átlagos életkor növekedése, valamint a rohamos szaporodás következtében jelentősen emelkedett. A lakosság számának növekedése magával hozza a nagyarányú néptömörülést is. Egyre nagyobb a városokban élő lakosok aránya, ami nagy problémát okoz mind a megfelelő lakások, mind a megfelelő munkahelyek kialakítása terén hazánk vonatkozásában, gondolok itt a szocialista városok, valamint a hozzájuk kapcsolódó nagy ipartelepek építésére. Az ilyen nagyarányú társadalmi, gazdasági fejlődés nem nélkülözheti a magasfokú építőipari tevékenységet, mert a környezet fejlődése egyfelől egyre nagyobb igényeket támaszt az építmények mennyiségét és használati értékét illetően, másfelől megteremti azokat a termelőerőket, amelyek felhasználásával az építőipar az igényeket kielégítheti. Korunk gazdasági és technikai fejlődése következtében az építkezések mennyiségi és minőségi fejlődése iránt támasztott igények ma már nem elégíthetők ki a régi módszerekkel. Az építés egyre jobban elszakad a természetes épí-