Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.
Ülésnapok - 1967-29
2289 Az Országgyűlés 29. ülése, 1969. december 11-én, csütörtökön 2290 ban, s az az érzésem, hogy a változtatás nagyon jókor jött. Én azt a dolgot szeretném felvetni ilyen vonatkozásban, mivel itt az árproblémáról volt szó, hogy nem játszott-e az közre, nem közvetlenül, mert gyakorlatilag a béralap a költségek vonatkozásában igen kis részt tesz ki, de a kihatása a munkafegyelem, a munkaerő-vándorlás és egyéb vonatkozásában nem járult-e hozzá ahhoz, hogy a vállalaton belüli fegyelemlazulással növekedtek bizonyos termékek árai, tehát nem közvetlen, de közvetett mértékben hozzájárultak. Engem borzalmasan meglepett az, amikor a megyében megkérdeztem, hogy 18 100 felvétel yolt és 15 509 kilépő. Vagyis minden harmadik ember megmozdult a megyében. Mi szerencsés helyzetben voltunk a vasműben, mert ott csak 12 százaléka mozgott. De hadd mondjam el még ennél a dolognál, amit Bognár elvtárs a költségvetés egyik bizottsági tárgyalásán elmondott, hogy a kutatási vonalon foglalkoztak a munkaerővel. Azt mondta Bognár elvtárs, hogy nem úgy tették fel a kérdést, nem úgy kérdezték meg, hogy mennyi a fölösleges létszám, mert arra mindenki nemlegesen válaszol, hanem úgy, hogy mennyivel kevesebb munkaerővel tudnák megoldani a jelenlegi feladatot. Erre Bognár elvtársék visszakapták a statisztikát, s általában 12—18 százalék között szóródtak ezek a számok. Ha ezt a számot beszorzom az iparban foglalkoztatottak számával, akkor ez azt jelenti, hogy az országban körülbelül 160 ezer ember volt állandóan így mozgásban. Ennek egyrésze természetes és jó dolog, de azért a mozgás nagy többségét nem lehet elfogadni. És ma már ott tartunk, hogy egyes iparágak termelési fejlődését gátolja. Ami nagyon jót látok ebben a rendelkezésben, a szabályozó módosításban, az az, hogy elősegíti a kormánynak azt a szelektáló politikáját, amikor már ki kell mondani azt, hogy mi a jó és mi a rossz. Mert csak ott fognak és lehet felvenni új munkaerőt, ahol az gazdaságos. Mégis, a munkaerő-problémánál, annak ellenére, hogy ilyen jelenségek következtek be, azért tisztelet és becsület a vállalatoknak, hogy az intenzív fejlesztésről sem feledkeztek meg. Ez megvolt a vállalatok jórészénél a megyénkben is, bár nem olyan mértékben, ahogy kellett volna, de azt hiszem, hogy ezzel a dologgal azért úgy kell foglalkoznunk, hogy ezt is el kell ismernünk. Még egy dolgot azért elmondanék, azért, hogy meg kellene nézni. A megyei statisztikát mondom: Az iparban foglalkoztatottak 19 százaléka dolgozik normában.* Valahogy úgy van, hogy először megalkuszunk a munkabérre — legyen ez most fizikai, segédmunkás, vagy művezető, vagy osztályvezető, megalkuszunk a munkabérre — és utána mondjuk meg, hogy mi is a munka, s ezért áll elő olyan helyzet, hogy legtöbb esetben, ha nagyobb munkát követelünk, akkor azonnal jön a maroktartás, hogy mit tesznek még plusz bele. De, hogy azért, amit kap alapként, valamit csinálni is kell — e vonatkozásban kicsit túlzások is vannak. Egy dolgot engedjenek meg — tisztelt Képviselőtársak. A beruházással nem akarok foglalkozni, de ahogy Bondor elvtárssal beszélgettünk az ülés megkezdése előtt, felvetődött bennem egy gondolat —, tényleg úgy van, hogy határt kellene szabni annak, hogy a településfejlesztések hogyan és milyen irányba történjenek. Azért nem lehet megcsinálnunk, hogy a falvak, a községek, a települések két sor házból állnak, s utána jönnek a képviselőkhöz a problémákkal az emberek, hogy villany, gáz, víz, járda kell kilométerekre. Azért mondjuk ki határozottan, hogy a mezőgazdasági termelést nem a településen kell elvégezni. Erre megvannak az adott területek, és helyes, ha az a település úgy fejlődik és úgy alakul ki, hogy az gazdaságosan a céljainknak, a továbbfejlesztés szempontjából is megfelel. Azért nagyon sok bírálat hangzott el, s a vélemények az emberek részéről is úgy nyilvánulnak meg, hogy az ember kénytelen bizonyos esetekben pesszimista hangulatba kerülni. Azért mégis optimista vagyok. Megkérdeztem az Országos Takarékpénztárt olyan vonatkozásban, hogy a panaszkodás ellenére a városunkban hogyan állunk a takarékbetét-állománnyal. Engedjék megmondanom, hogy 1966-ban 99 millió — a többit, a százezreket már nem mondom, ilyen nagyvonalú vagyok (Derültség) — és 1969-ben, november 30-ig bezárólag, 123 millió. Szóval úgy vagyunk, hogy egyik nemzeti sportunk a labdarúgás, a másik a panaszkodás. De azért a számok mást mutatnak itt, ebben a dologban. (Derültség.) És itt jön az, hogy nem is élünk olyan rosszul. És amikor azt bíráljuk a mechanizmusban, hogy nem dolgoztunk jól, jogos a bírálat, amely elhangzott, de azért az egyik választóm például föltette nekem a kérdést: hát akkor mi a csodából tudtok 79 milliárd forintot beruházni, ha olyan rosszul dolgozunk? Szóval, jobban akarunk dolgozni, az biztos, de azért ilyen vonatkozásban is bizonyos mértékben erősítenünk kell az új mechanizmus iránti bizalmat. Azért nem csak rossz volt ebben a mechanizmusban, hanem jó is, és véleményem szerint az alapkoncepció jó, és el kell fogadni. Hiszen az új mechanizmus megmozgatta a vállalatokat olyan értelemben, hogy fedezzék föl mint piacot a saját hazájukat. Ez is pozitívum. A másik dolog a népvándorlásunk volt, amikor 160 000 ember mozgott. Ez a második népvándorlásunk volt. A szolgáltatás javítására hozott kormányhatározat is a mechanizmusból született. Mit kap az ember a képviselői beszámolón? A problémák zöme erről a vonalról jön. És azért a mechanizmus a vállalati lakásépítést mint az országos gond enyhítését lehetővé tette. Növelte a reform a tanácsok önállóságát, de azért itt engedjék meg, hogy tisztelettel megemlítsem: a tanácsok választott szervek, és ennek ellenére a minisztériumokból bizonyos burkolt tervutasítások imitt-amott még érződnek, finomabb megfogalmazásban, diplomáciai nyelvezettel. Le kellene szoktatni erről ezeket a főosztályokat — nem akarok durva szóval élni — arról, hogy egy hatodrangú osztályvezető a végrehajtó bizottság elnökét vagy a végrehajtó bizottságot utasítsa, meg egyebeket csináljon. Ez nem egyeztethető össze a demokratizmus kiszélesítésével. Tudomásul kell venni azt a jogos bírálatot, hogy nehezen tudjuk megszokni az újat odalent,