Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-29

2279 Az Országgyűlés 29. ülése, 1969. december 11-én, csütörtökön 2280 szükséges, hogy tervező szerveink kissé reálisabban tekintsék a megye helyzetét. Például, úgy látszik, lakásépítési terveinket sem tudjuk eredeti elképzeléseinknek megfelelően teljesíteni, amikor pedig tájékoztatást kaptunk arról, hogy országosan túlteljesítjük á lakásépítési tervet. Veszprém megye a győri házgyár körzetébe tartozik. Valószínű, hogy ez teljesen reális, helyes számvetés alapján alakult ki így, megfelelően mérték meg a távolságot a két terület között — de valószínűleg csak papíron. A valóság ugyanis az, hogy ki vagyunk szolgáltatva bizonyos értelemben a házgyárnak, elsősorban azonban a természet viszontagságainak. Győr Veszprémtől a reális valóság szerint messzebb van, mint Budapest. Budapestről még ma el lehet jutni Veszprémbe, Győrből nem. S van mintegy fél esztendő, amikor a házgyári elemeket a Bakonyon átszállítani képtelenség. Akkor, akárcsak a déli-sarki építkezéseknél, marad az a hat hónap, amíg a Nap magasan jár: akkor lehet építkezni, csakhogy ennyi idő alatt nem tudjuk megvalósítani elképzeléseinket. Szeretném hangsúlyozni: nekünk nem saját házgyár kell. Nem házgyár után futunk, de kell — mégpedig nagy számban és olcsón — megbízható és folyamatosan rendelkezésünkre álló építőelem. Mert a győri házgyár elemeinek átszállítása lakásonként közel 30 ezer forint többletköltséget jelent, s ezt nem bírja el a tanács költségvetése. Felírtam magamnak egy másik kérdést is, amit azonban Nagy elvtársnő majdnem lelőtt. Ez a sajtó-, illetve a nyomdakapacitással kapcsolatos. Nem akkora jelentőségű kérdés, mint az építőipari kapacitás hiánya, de nagyon nyomja Veszprém megyét. Szerény véleményem szerint tulajdonképpen valami hiba lehet a tervezésben. Mégpedig az, hogy a papírgyártást és a nyomdát külön kezeljük, elszakítottuk egymástól. Véleményem szerint, amikor a papírtermelésre gondolunk, és azt elősegítjük helyesen és szükségesen, mert a csomagolóanyagokra nagyon nagy szükség van, akkor egy fél mondattal talán arra is gondolni kellene a tervezőknek, hogy a papír nemcsak csomagolásra jó. A papír jelenti a mi sajtónkat, a párt sajtóját, a kormány lapjait. Jelenti azt a sajtót, amely iránt az elmúlt 10—12,esztendőben nem véletlenül megnőtt az érdeklődés — azért,' mert érdekli az embereket a párt politikája, egyetértenek vele, és ezt a politikát kell nekünk eljuttatni naponta frissen és gyorsan az olvasókhoz, és erről az oldalról szeretnénk segítséget kapni. Nem hiszem, hogy a hirdetésekben van elsősorban a probléma, hiszen — saját megyei példával hozakodnék elő — a lap példányszáma 10 év alatt ötszörösére nőtt, rendkívül gyorsan, és további lehetőségünk lenne a lap-példányszám növelésére. Anélkül nőtt a példányszám, hogy ez a központi lapok rovására ment volna. Az ő példányszámuk is nőtt! Megnőtt az érdeklődés! A példányszámot kell növelnünk, még itt-ott papír is rendelkezésünkre áll, nyomdai kapacitással nem bírjuk, és ha ebben nem kapunk segítséget, akkor megakad egy olyan lehetőségünk, amely mégiscsak céljaink megvalósítását, propagálását szolgálja, tömegeink reális napi igényeinek kielégítését szolgálja. Nekem az a véleményem — ismerve nagyjából a nagyságrendjét nemcsak a napi sajtónak, hanem a könyv- és folyóiratkiadásnak is —, hogy a mi szocialista államunk ezt az igényt ki tudja elégíteni. Ki kell tudni elégíteni! Biztos, hogy ha sorra vesszük szükségleteinket, akkor lehet előbbre sorolni a nyomdák szükségletét, lehet a sajtó igényeit gyorsabban, korszerűen kielégíteni, mint ahogyan jelenleg be van sorolva, vagy amilyen reménytelen helyzetben van. Ami a hirdetéseket illeti — elvtársak —, talán a Pénzügyminisztérium valami módon meg tudná nézni azt, hogy esetleg nem ott van a pénz, ahol ténylegesen hirdetni kell, vagy amit ténylegesen propagálni kell. Nem tudnám megmondani, hogyan — mert a hozzászólás közben keletkezett a gondolat —, hogy talán a bárgyú hirdetéseket is meg lehetne ugyanúgy adóztatni, ahogyan a giccset meg lehet adóztatni ! Talán azt is ki lehetne irtani a rádióból, a televízióból és a napilapokból, lehetne ezt korszerűbben csinálni, azt is figyelembe véve, hogy tulajdonképpen a hirdetést, a reklámot most kezdjük tanulni és nem kell a bölcsőben megfojtani a reklámtevékenységet, inkább segíteni, támogatni kell, de ehhez is — sajnos — korszerű eszközökre van szükség. Még néhány szót mondanék az idegenforgalom kérdéseiről; tekintve, hogy ezek Veszprém megyében állandóan napirenden levő kérdések. Ez olyan dolog, amit mindenki örömmel konstatál, ha végig megy a Balaton két partján. Nemcsak Veszprém, hanem kicsit Somogy megye nevében is szólok! Sok új létesítmény, nagy eredmények, konkrétan forintban, illetve dollárban, valutában lemérhető eredményeink, megvalósult beruházásaink vannak. Amit kérni akarunk: a tervezés során talán jobban, pontosabban meg kellene határozni, hogy mi az idegenforgalom, mi jár az idegenforgalomnak, mit kell az adott területek szerveinek az idegenforgalom céljaira megvalósítani? Most a következő helyzetben vagyunk: A központi sajtó, rádió, televízió, a „közvélemény" állandóan szorongat és felveti a kérdéseket, hogy „Még ez kellene, még az kellene, miért nem döntenek az illetékesek úgy, hogy ez is, az is, amaz is megvalósuljon?" Nagyon jól tudjuk, hogy „illetékesek" alatt rendszerint a megyei tanácsot értik, mert hiszen olyanokról van szó, mint „több sétaút, több park!" Szurdi elvtárs azt mondja, hogy őket is érinti, de mi ezt, mint a magunk baját értjük és ízlelgetjük. Több és gondozottabb park, jobb ellátás, kulturális lehetőségek, mozik, színházak, kiállítási csarnokok stb.! Mérlegeltük: nagyságrendben nem túl sokról van szó. Az eddig megvalósított összberuházás körülbelül 10 százalékából ki tudnánk elégíteni a legsürgősebb igényeket. De valahogy élnek a gyanúperrel és egyremásra úgy célozgatnak, nem a "Belkereskedelmi Minisztérium, hanem a közvélemény hangját képviselő sajtóorgánumok, hogy talán elsinko-