Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-28

2211 Az Országgyűlés 28. ülése, 1969. december 10-én, szerdán 2212 alacsony hatékonyságot, a termelékenység emeléséhez tartós strukturális változásokra van szükség. A tömegek élénk figyelemmel kísérik a reform alakulását, bíznak benne és akarják a sikerét is. A dolgozók ismerik a nehézségeket, érzik a gondokat, de biztosak lehetnek abban, hogy a kormányzat is ugyanúgy ismeri és látja a nehézségeket és mindent megtesz a tömegek problémáinak megoldásáért. A terv- és költségvetési bizottság nevében a beterjesztett 1970. évi állami költségvetés elfogadását javasolom és kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy a vitát általánosságban és részleteiben együtt folytassa le. (Taps.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A terv- és költségvetési bizottság előadója javaslatot terjesztett elő arra, hogy az Országgyűlés a költségvetési törvényjavaslatot általánosságban és részleteiben együttesen tárgyalja. Kérdem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a javaslatot? (Igen.) Köszönöm. Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a javaslatot elfogadta. Bejelentem, hogy a költségvetési törvényjavaslathoz eddig harminchat képviselőtársunk jelentkezett hozzászólásra. Dr. Prieszol Olga képviselőtársunknak adom meg a szót. DR. PRIESZOL OLGA: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Elvtársak! Az utóbbi időben választóink gyakran tették fel nekünk a kérdést, hogy eljutnak-e észrevételeik, javaslataik a párthoz és a kormányhoz, ismerik-e az ország vezetői a dolgozó emberek gondjait. A beszámolóban mindezekre a kérdésekre, amelyek ma a közvéleményt széles körben foglalkoztatják, őszinte, egyenes választ hallottunk. A beszámolóval és a költségvetéssel a magam részéről egyetértek és a részletekbe való belemenés nélkül néhány politikai jellegű kérdéshez szeretnék kapcsolódni. Az egyik ilyen dolog, hogy mi jellemzi a politikai közhangulatot, és ezzel kapcsolatban életszínvonalunk értékelésével összefüggően néhány meg nem értett problémáról kell szólni. Az általános politikai közhangulat sajnos, nincs mindig összhangban azzal a gazdasági helyzettel, azokkal az eredményeinkkel, amelyeket az ország fejlődése és képe mutat. Budapesten az általános politikai helyzetet illetően azt tudom mondani, hogy a dolgozó emberek bizalommal vannak a párt gazdaságpolitikája iránt, helyeslik, és bíznak jövőjében. Változatlanul egyetértenek a reformmal is és általában értékelik eredményeinket. Ugyanakkor mégis élénk a kri+ikai légkör, és bizonyos politikai feszültség a fővárosban is kialakult az utóbbi időben. A közvélemény értékelésében, különösen az életszínvonal megítélésében — úgy látom — van bizonyos egyoldalúság és a negatív tünetek a realitásoknál nagyobb hangsúlyt kapnak, esetenként felnagyítódnak. - Az eredmények ismeretében önkéntelenül vetődik fel bennünk a kérdés, hogy mi lehet ennek az oka. Több oldalú lehet. Én egy-két olyan kérdést szeretnék kiemelni, amelyekkel kapcsolatban tapasztalataim szerint viták vannak. Miben van vita elsődlegesen? Az egyik vitatott probléma az életszínvonal emelésénél az országos átlagadatok elfogadása. Szeretném innen is hangsúlyozni, természetes,, hogy ezek az országos adatok valóságos és igaz számok, és ebben megítélésem szerint is nincs joga senkinek kételkedni. De ugyanakkor azt is meg kell mondani, nem lehet elvárni a dolgozó emberektől, hogyha egyénileg az ő életviszonyaikban ezek a nagy számok nem tükröződnek, ezt ne tegyék szóvá előttünk, politikusok, képviselők előtt. Ismeretes a beszámolóból is, hogy az elmúlt években bekövetkezett nagyobb arányú ármozgások az egyes rétegek életszínvonalát nem egyformán érintették. Ezeknél a rétegeknél az általános előrehaladás és életkörülményeik között valóságos ellentmondás és feszültség keletkezett. Ennek a kormányzati szervek részéről történt felvetése — úgy gondolom — fontos politikai kérdés, mert ha továbbra is a differenciálás nélküli átlagos értékelést adjuk, és mindenkire vo^ natkoztatjuk a fejlődés általános számait, azokra is, ahol ez a fejlődés nem volt meg, ez megítélésem szerint jogos ellenérzéseket válthat ki és feszültséget teremthet. Meg kell mondanom, hogy mindennapi életünkben — amint ez beszélgetéseinkből is kitűnik — erre számos példa van. A beszámolóban elhangzott értékelést és azokat az intézkedéseket, amelyeket a kormány elhatározott, meggyőződésem szerint mindenki megnyugvással fogja tudomásul venni. A másik kérdés, amellyel kapcsolatban vitáink vannak a tömegekkel, az, hogy á túlzások és a jogtalan igények ellen az eddigiek folyamán is, a jövőben is fel kell lépnünk, de ami jogos, azt jobban el kell ismernünk és végre kell hajtanunk a szükséges változtatást. Ilyen jogos kritikai kérdésként kell értékelnünk az egyes termékek fogyasztói árának túlzott emelését és az olcsóbb áruk hiányát. Az áremelésekkel kapcsolatban a jelenlegi helyzetben nemcsak azért kerülnek élesebben kifogás alá ezek az áremelések, mert valóban túlzottak, hanem azért is, mert a nagy tömegeket érintő standard áruknál is jelentkeznek, pedig ezeket mindenképpen úgy kell felfognunk, mint az alapvető életkörülményekhez tartozó élelmiszercikkeket. A nagy átlagok problémája itt is eltakarja a részleteket és ez nem mindig előnyös. Bármennyire igaz is, amit a beszámolóban Vályi elvtárs elmondott és amit a helyzet alapján mi tudunk és ismerünk, hogy az áremelkedések a tervezetten belül maradtak, mégis az egyes cikkeknél való nagyfokú előreszaladás a tömegekből ellenérzéseket vált ki. Hadd említsek meg néhány példát, részletek nélkül. Az elmúlt évben például a férfi és női száras cipők ára 17—27 százalékkal, a kismama bőrcipők ára 52 százalékkal emelkedett, 120 forintról 180 forintra. A tárgyilagosság kedvéért azt is meg kell mondanom, hogy a vászoncipők ára viszont 19—25 százalékkal csökkent. De úgy gondolom, az elvtársak egyetértenek velem abban, hogy ezt nem lehet úgy felfogni, hogy a két ár kiegyenlíti egymást, inert a kis-