Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-27

2121 Az Országgyűlés 27. ülése, 1969. ben is azok az általános iskolát végzett fiatalok jelentik a fő utánpótlást, akiket a szakma szeretete vezet a szakmunkástanulók soraiba. Köztudomású, hogy a szakmunkásképző iskolákban a munkás-paraszt szülők gyermekei igen nagy arányban tanulnak. Ezek között is igen nagy a segéd és betanított munkások száma. Ennek következtében más középfokú iskolatípusokhoz viszonyítva ezeknél a családoknál a legalacsonyabb az egy főre eső jövedelemátlag, itt vannak a leggyengébb lakásviszonyok, rosszak a szociális körülmények, igen alacsony a 'műveltségi szint. Mindezek következtében igen jelentős számban vannak közöttük a hátrányos helyzetben-levő fiatalok. Ezek a körülmények nagyon indokolttá tennék, hogy szociális, anyagi juttatásokkal, vagy egyéb módon adjunk számukra megfelelő segítséget tanulmányi és életkörülményeik további javításához. Tisztelt Országgyűlés! Sok mindent lehetne még érinteni, hiszen a szakmunkásképzés reformterve sokoldalúan és gondolatébresztőén fogalmazza meg a jövő szakmunkásképzésének kívánalmait és jelenlegi gondjainkat ezen a téren. De bármilyen körültekintő is legyen a törvényjavaslat, a benne foglaltak csak úgy és olyan mértékben valósulnak meg, ahogy az egész társadalom megtesz minden tőle telhetőt az ifjú munkásnemzedék neveléséért. Mint üzemben dolgozó szakmunkás bízom abban, hogy ez a reform hozzá fog járulni a fizikai munka és a szakmunkás társadalmi rangjának jobb elismeréséhez, anyagi megbecsüléséhez. Ebben a szülők, a pályaválasztással foglalkozó pedagógusok és a sajtó is nagyon sokat tehet. Mindezek segíteni fognak abban, hogy a termelőmunkát hivatásuknak tekintő, korszerűen képzett szakmunkások kerüljenek üzemeinkbe, és munkájukkal segítsék iparunk további fejlődését. A beterjesztett törvényjavaslatot elfogadóim. (Taps.) ELNÖK: Káli Ferenc képviselőtársunknak adom meg a szót. KÁLI FERENC: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársak ! Nagy figyelemmel hallgattam végig az eddig elhangzott 28 felszólalást, és az elhangzottakat figyelembe véve időközben módosítottam felszólalásom szövegét. Előre elnézést kérek, hogy emiatt felszólalásom nem lesz olyan szép, kerek egész mint ahogy előre terveztem, viszont lényegesen rövidebb lesz. Messzemenően egyetértek azokkal, akik az előttünk fekvő tervezetnek törvényerőre emelését fontos határkőnek tartják szakmunkásképzésünk történetében. Olyan határkő lesz ez, amely lezár húsz évet, amely eredményekben gazdag volt, és ugyanakkor elkezd további, reméljük húsz évnél hosszabb időszakot, amely még nagyobb eredményekkel, még tartalmasabb munkával kecsegtet. Többen méltatták előttem az elmúlt húsz év eredményeit, és én ezekkel egyetértek. Szeretnék még kiegészítésül hozzátenni valamit, amit az előttem szólók nem mondtak. 1967 és 1969 között közel 40 000 fővel növekedett a szakmunszeptember 25-én, csütörtökön 2122 kásiskolába iratkozott tanulók száma és ennék a megnövekedett létszámnak is biztosítani tudtuk a képzést, a képzés zavartalanságát. A létszámmal együtt növekedtek azok az anyagi támogatások, az állami költségvetésből juttatott összegek is, amelyeket az Országgyűlés szavazott meg. 1967-ben 913 millió, 1968-ban 965 millió volt ez az összeg, az erre az évre tervezett előirányzat pedig már elérte az egymilliárd 40 millió forintot. Ezenkívül szinte felmérhetetlen az a jelentős anyagi támogatás, amelyet az üzemek nyújtanak, elsősorban a gyakorlati képzés színvonalának emelése érdekében. Említették, hogy az elmúlt húsz évben kiépült a képzés szervezeti rendszere, a tárgyi és személyi feltételeik biztosították a zavartalan működést. És ha voltak is hibák, kifogásolni valók, ezek oka majdnem mindig kizárólag abban keresendő, hogy a hallatlanul nagy erőfeszítések ellenére sem sikerült a tárgyi és személyi feltételeket a rohamos fejlődés igényével párhuzamosan biztosítani. Az előttem szólók adatokat említettek saját megyéikből. Engedjék meg, hogy egyet-kettőt én is említsek Fejér megyéből. Fejér megyében 7800 fő képzése folyik, ebből 6954 fiatalé, mégpedig összesen 108 tanteremben. Ebből mindössze 61 a saját tanterem. Átlagban 65 tanuló jut egy tanteremre, de van olyan intézet, ahol 118 tanuló jut egy tanteremre. Saját tanműhelyben mindössze 617 fiatalt oktatnak, ami mindössze 10 százaléknak felel meg. Nagyon lényeges azonban és ezt feltétlenül említenem kell, hogy az 1969— 70-es tanévben az általános iskolát végzettek 88,4 százaléka számára biztosítva voltak a továbbtanulási lehetőségek, gimnáziumban, szakközépiskolában vagy szakmunkásképző intézetben. Azért tartom ezt fontosnak megemlíteni, mert országos szinten 85,2 százalék a továbbtanulásra jelentkezők aránya. Természetesen már az elmúlt két évtizedben is volt a tartalmi munka terén előrelépés, hiszen az 1964-—65. tanévben megindult az emelt szintű képzés, amelynek célkitűzése az, hogy az elméletigényes szakmákban nyújtson az átlagosnál magasabb természettudományos, matematikai és szakelméleti képzést. Mind a népgazdaság, mind a társadalom oldaláról megnövekedett a szakmunkásképzés színvonalának emelése iránti igény. Előtérbe került a magasabb szintű elméleti ismeretek és emellett az általános műveltség középfokon való elsajátításának igénye is. Ebben az évben az általános iskolát végzettek 44 százaléka jelentkezett szakmunkásképző iskolába, 24 százaléka pedig szakközépiskolába. Többen említették már, érdemes elgondolkozni azon, mi az oka annak, hogy a szakközépiskola iránti igény ennyire megnövekedett, hiszen 135 százalékos túljelentkezés van a szakközépiskolákban, a gimnáziumokban pedig ugyanakkor csak 85 százalékra lehet teljesíteni a beiskolázási tervet.-Ennek nyilvánvaló oka az, hogy a szakközépiskola lehetőséget nyújt érettségi vizsga letételére, a szakképzés irányának megfelelő munkakörökben való azonnali elhelyezkedésre és emellett főiskolai, egyetemi továbbtanulásra is. Én nem osztom azok nézetét, akik azt mond-