Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-27

2101 Az Országgyűlés 27. ülése, 1969. szeptember 25-én, csütörtökön 2102 ket a törvény végrehajtási utasításában feltétlenül számításba kell venni. A képzést irányító intézetek szakemberei több olyan problémakört vetettek fel, amelyekre a törvénytervezetből egyértelmű választ adni nem lehet. Nem eléggé világos, hogy miként lesz szabályozva és milyen módszerekkel a szakmunkásképző-iskolákba irányított tanulók aránya a szakközépiskolákba irányított tanulókhoz képest. A kérdés jogosságát alátámasztja az a tény, hogy a szakközépiskolákba az előirányzottnál nagyobb mértékű a jelentkezés, ezzel szemben a szakmunkásképző-intézetek általában nem tudják teljesíteni beiskolázási tervüket. Nem szolgálja a szakmunkásképzés megfelelő színvonalát az sèm, hogy az általános iskolák végzős tanulói közül azok, akik szakmunkásnak jelentkeznek, tanulmányi eredményeiket tekintve az általános iskolai 'osztályzati átlag alatt vannak. Nagyon fontos, bár valószínűleg nem elegendő e téren csak a propagandamunka fokozása, hanem a népgazdaság érdekeit figyelembe véve, adminisztratív szabályzókat is igénybe lehetne venni. További jogos felvetés à gyakorlati oktatással függ össze. A rohamosan fejlődő technika, a gépek alkalmazásának kérdésében is állandóan újat követel, s ezzel az oktatásnak is lépést kell tartania. Sajnos számos esetben, akár az intézeteket, akár az üzemeket nézzük, a gyakorlati oktatáshoz a leghasználtabb, a legpontatlanabb, s ezzel a legkevésbé használható gépeket adják. Nyilván helytelen ebben a tekintetben a maximalizmus, nem lehet, hogy az elsőévesek a legmodernebb gépeken dolgozzanak, de mindenképpen célszerű lenne, hogy legalább a második és harmadik éves tanulóknak oktatási célra egy-két modernebb gép is szakmánként rendelkezésükre álljon. A korszerű elméleti oktatást csak korszerű gyakorlati oktatással lehet alátámasztani, és csak megfelelő gépek, taneszközök segítségével lehet valóban magas műszaki tudású, a technikában kezdeményezőkész szakmunkásokat nevelni. Sok probléma merül fel a vállalatok és a tanulók közötti társadalmi ösztöndíj szerződések eddigi gyakorlata körül is. A jelenlegi szerződési rendszerben ma a vállalatok a szakmunkáshiány miatt a rendelettől eltérően és függetlenül, a gyakorlati és elméleti előmenetelt figyelmen kívül hagyva kötik a szerződéseket a tanulókkal, 250 forint átalány ár összegben. Ez a szerződés lassan minden tanulóra ki fog terjedni és semmire sem fog ösztönözni. Az ez irányú ellenőrzés, a szerződéskötések megszigorítása nem lenne haszontalan. Tisztelt Országgyűlés! Mint mindenütt, így a szakmunkástanuló-képzésben is egyre inkább hatnak az új gazdasági mechanizmus gazdasági szabályozói. Vállalataink nagyrészénél előbbutóbb felmerül az a kérdés, hogy szakmunkásigényeiket szakmunkásképzéssel vagy munkáscsábítással kifizetődőbb-e kielégíteni. Vannak vállalatok, amelyek az utóbbi álláspontot képviselik. Legfőbb érvük, hogy a technika fejlődésével egyre modernebb gépekre van szükség nemcsak a termelőmunkában, hanem a ' tanintézetekben is, s a modernebb gép magasabba invesztíciót jelent, tehát egyre drágulj a szakmunkásképzés. A vizsgát tett tanulók elhelyezkedését elemezve megállapítható, hogy számos ipari vállalat van, ahol a képzett fiataloknak csak 30 százaléka marad a gyakorlati oktatás helyén, s 70 százalék más munkahelyet keres. A munkások, különösen a fiatal szakmunkások beolvadása a vállalati törzsgárdába, kiképzésük helyén, főleg a kiemelt iparágak számára létkérdés. Sokat segít a társadalmi ösztöndíj-rendszer, amely bizonyos mértékig ösztönzi a vizsgát tett dolgozókat a vállalatnál maradásra, de sajnos, nem eléggé, mert adott esetben előfordulhat, hogy egy új munkahely vezetője a szakmunkásvizsgát tett dolgozó bére mellett a társadalmi ösztöndíj Összegét is hajlandó kifizetni, és így a munkáscsábításhoz jutottunk. Ezért e témában szigorítást kellene alkalmazni, s megtiltani a vállalatoknak az ilyen viszszafizettisi átvállalást. Amennyiben a tanuló szerződést bont, a visszafizetendő összeget saját magának kelljen kifizetnie. Nem kívánok a szabad munkaerő-vándorlás ellen beszélni, de lényegesen több jogot kell biztosítani a szakmunkásellátás területén azoknak a vállalatoknak, amelyek pénzt és oktató személyzetet áldoznak a képzés érdekében. Tudott dolog, hogy ha egy kisiparos szakmunkásképzéssel foglalkozik, adó- és egyéb kedvezményekben részesül. Ezzel szemben a nagyvállalatok kedvezmények helyett a gyakorlati oktatásra biztosított gépek után eszközlekötési járulékot és az ipari üzemekre érvényes egyéb adókat kötelesek fizetni. A tanulóképzéssel járó anyagi terheket annak érdekében, hogy az oktatás gyakorlati színvonala emelkedjék, meg kellene osztani ama vállalatok között, amelyek kezdő szakmunkást alkalmaznak. * összegezve az elmondottakat, arra kérem a miniszter elvtársat, hogy a törvény végrehajtási utasításában az általam javasoltakat vegye figyelembe, különösen a gyakorlati oktatás tárgyi feltételeire vonatkozóan. Javaslom, hogy a törvényerejű rendelkezésen keresztül biztosítsák a technika jelenlegi színvonalát reprezentáló eszközöket a tanintézetek, illetve a gyakorlati oktatást végző intézetek részére. A magam részéről a szakmunkásképzésről beterjesztett törvényjavaslatot a kért kiegészítésekkel elfogadom. (Taps.) ELNÖK: Horváth Sándorné képviselőtársunk következik. HORVÁTH SÁNDORNÉ: Tisztelt Országgyűlés ! A szakmunkásképzésről szóló törvénytervezetnek nagy jelentőséget tulajdonítok, különösen társadalompolitikai szempontból. Hiszek abban, hogy az elfogadásra kerülő törvény gyakorlati megvalósítása a szakmunkát megfelelő társadalmi rangra emeli. Nagyon ellentmondásos dolog szocializmust építő társadalmunkban, I amelynek alapja a munka, és amelyben az anya-