Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-27

2087 Az Országgyűlés 27. ülése, 1969. szeptember 25-én, csütörtökön 2088 hány gondot — talán még nem késő — e helyen kívánok én is elmondani. Szórványosan, de már jelentkezik az a gond, ami a dolgozó diákok vállát nyomja. Arról van szó, hogy a B-tagozaton végzett diák, miközben szakmunkás-bizonyítványhoz ^jutott, elindult a középfokú képzettség megszerzésének útján. Ez az indítás akkor lenne teljes, ha megszerzésének jogi útjait a mai gyakorlattól eltérően szabályoznánk. A mai viszonyok között a munkáltató dönti el, hozzájárul-e vagy sem munkavállalójának továbbtanulásához. A mai helyzet is sok vélt, vagy való sérelmet hoz felszínre. A jövő azonban alapvetően más helyzetet teremt, mert a középfokú képzésben már elindított embernek biztosítani kell a végzettség megszerzésének lehetőségeit. Az első év tapasztalatai szerint a végzett szakmunkástanulók jelentékeny része akar tanulni. Tanúi voltunk már az első csalódásoknak is, amikor a vállalati javaslat, hozzájárulás hiánya szólította ki az iskolapadból a tanulnivágyó munkásembert; Ügy érzem, a megváltozott körülmények a kérdések új szabályozását kívánják meg. A korszerűsítési reform fő célkitűzései között szerepel a pedagógusok alap- és továbbképzésének új rendszere és irányelvei. A miniszter elvtárs is foglalkozott expozéjában e kérdéssel és utána Kaszás elvtárs, valamint dr. Radnai képviselő elvtársnő is. A szakmunkásképző intézetekben a tanár és szakoktató utánpótlás valóban nem mutat megnyugtató képet. A műszaki tanárképzés hazánkban nem megoldott probléma. Kevés az olyan szaktárgyat oktató szakember, aki tárgyi ismeretei mellett megfelelő pedagógiai képzettséggel is rendelkezik. Nyilvánvaló pedig, hogy a szakmai tudás önmagában nem elégséges a tananyag didaktikus feldolgozásához, avagy a nevelési feladatok színvonalas és helyes ellátásához. A nevelési követelmények sürgetően igénylik a tudományos pedagógiai ismereteket az ösztönösséggel szemben. Az iskolai élet nemcsak a szakmai ismeretek igényével lép fel a tanárokkal szemben, hanem a pedagógiai tudomány igényével is. A vasipari szakmákra való képzésben a szaktanár-igény biztosított, de nem biztosított, sőt égető problémaként jelentkezik az építőipari, a helyiipari és faipari szakmák képzésében. Nem tudok egyetérteni a szaktanár-utánpótlás indirekt alternatív tormájával, amely szerint a termelésben kiváló műszaki emberek — mérnökök,, vagy felső fokon képzett technikusok — ha pedagógiai tanulmányok végzésére vállalkoznak,-oktatói alkalmazást nyernének félállásban. Nem lehet ily módon biztosított személyi feltételek mellett hatékonyan működő nedagógusközösséget kialakítani, tehát a fő állásból adódó elfoglaltság — adott esetben —" gátló tényezőként jelentkezik és a legváratlanabb időben zavarhatja az oktató-nevelő munka terv szerint, időre pontosan ütemezett munkáját. A vázolt probléma megoldását a műszaki tanárképzés szervezettebbé tétele tenné lehetővé. Ugyancsak magas létszámban vannak iskoláinkban olyan szakoktatók, akik pedagógus végzettség nélkül vesznek részt az oktató-nevelő folyamatban. A pedagógus végzettség megszerzésének lehetőségei — a fennálló rendelkezések értelmében — eléggé körülményesek és szűkreszabottak. Tudomásom van arról, hogy a szakoktatók részére pedagógiai levelező oktatás folyik, illetve működik Budapesten a tanítóképző intézetben. Kérem a Művelődésügyi Minisztériumot, hogy a győri tanítóképző intézet is kapjon megbízást arra, hogy levelező úton a meglevő oktatótestületükkej biztosítsák a szakoktatók pedagógus továbbképzését. A javasolt módon a személyi feltétel biztosítása területén is lényeges lenne az előrelépés, s elősegítené a szakmunkásképzés reformjának sikeres megvalósítását. Az általános indokolás harmadik fejezetének második pontja a képzés oktatási jellegének kidomborításáról szól, az elmélet és a gyakorlat összhangjának biztosítása érdekében. A törvénytervezet egyik leglényegesebb rendelkezésének megvalósítása érdekében kívánatos lenne a turnusos képzés megszüntetése. Tegnap Erdész Dezső képviselőtársam foglalkozott a kérdéssel felszólalásában. A felvetésen túl a megoldást is javasolnám. Szervezettebbé, egyenletesebbé válna a képzés a gyakorlati munka téli időszakban való biztosításával. Fő feltétele ennek a munkahely téliesítése. A megjelölt szakmákban — kőműves, ács, vasbetonszerelő — oktatási anyagában van olyan elem, amelyet téliesített munkahelyen, párhuzamosan az elméleti anyag átadásával oktatni lehet. A munkahely téliesítése a bázisvállalatoktól anyagi áldozatot követelne. A ráfordított anyagiak nem jelentenének külör nösebb megterhelést a vállalatok számára. Nem jelenthetnek akkor, ha összehasonlítjuk a ráfordított értéket a tanulóknak nyolc hónap alatt termelőmunkával előállított értékével. Az előző az utóbbinak csak töredéke. E javasolt megoldás megszüntetné az év első három hónapjában a tanulócsoportok állandó elméleti oktatásával jelentkező tanteremzsúfoltságot és óraadók beállítását. Tisztelt Országgyűlés! A tegnapi nap folyamán Győré Sándor képviselőtársam felszólalásában arról szólt, hogy a beiskolázás aránya a mezőgazdasági szakmunkásképző intézetekben nem megfelelő. Elmarasztalólag nyilatkozott a pedagógusokról, mondván, hogy a pedagógusok pályaválasztási munkájában, erről alkotott szem* leletükben első helyen szerepel a gimnázium — mint mondotta —, második helyen a szakközépiskola, majd az ipari szakmunkásképző intézetek és csak azután sokadik helyen a mezőgazdasági szakmunkásképző iskolák. Mint pedagógus jól ismerem ezt a kérdést. Nem állítom azt, hogy a szemléleten nincs mit javítanunk, s mégirikább a szülők állásfoglalásában. Jogos képviselőtársam felvetése, hogy a mezőgazdaságnak is

t egyre nagyobb szüksége van korszerűen képzett szakmunkásokra. Mint pedagógus azt kérdem, milyen erőfeszítéseket tesz a mezőgazdaság, illetve tesznek a szövetkezetek vezetői, elnökei, hogy ez az iskoláztatási arány javuljon? Eklatáns példával rövid ideig igénybe véve az Országgyűlés türelmét, saját gazdaságunkat, saját iskolánkat em-