Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-27

2083 Az Országgyűlés 27. ülése, 1969 '. szeptember 25-én, csütörtökön 2084 (Elnök: KÁLLAI GYULA — 10.01) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Az ülést megnyitom. Napirendünk szerint folytatjuk a szakmunkásképzésről szóló törvényjavaslat tárgyalását. Mai napi tárgyalásunk első hozzászólója Gáspár Sándor képviselőtársunk. GÁSPÁR SÁNDOR: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! A szakmunkásképzésről szóló új törvény megalkotását időszerűnek, szükségesnek tartjuk. Az új törvényt országunk társadalmi, politikai, gazdasági életében végbement változások indokolják. A régi törvény jóváhagyásának időszakában a szakmunkásképzés az adott történelmi helyzetben a mennyiségi igényeknek volt alárendelve. Az elmúlt két évtizedben társadalmunk egészében, ezen belül a tudomány, a technika és különösképpen a technológiák terén is forradalmi és minőségi változások következtek be. A szakmunkásképzéssel szemben is a kor magasabb, alapvetően minőségi követelményei kerültek előtérbe. Az elmúlt évtizedekben a fő gondunk az volt, hogy munkahelyet teremtsünk mindenki számára, aki dolgozni tud és akar. Ma viszont már a szakmájukat értő és szerető, jól képzett szakmunkásokra van szükség. Társadalmi igény, hogy olyan szocialista embereket képezzünk és. neveljünk, akikben él a jövő iránti felelősségérzet, akik tehetségük, képességük, tudásuk, erejük legjavát adva munkálkodnak a szocializmus építésén. A beterjesztett törvényjavaslat célul tűzi ki a munkásifjúság elhivatottságának teljesítését, -eszmeiségben, szaktudásban és emberségben méltó módon betölteni a munkásosztály történelmi, politikai küldetését. Mit várunk az új törvénytől? Azt, hogy a szakmunkásképzéssel szervezettebben és intézményesebben foglalkozzunk, a mai kor igényeinek, az egyre növekvő szükségleteknek magasabb színvonalon történő kielégítését. Az új törvénytől, annak végrehajtásától elvárjuk a fizikai munka és ezen belül is a szakmunka nagyobb megbecsülését, rangjának növelését. Úgy ítéljük meg, hogy a szaktudás, a szakmai képzettség ma már nem egyszerűen megélhetési lehetőség, mint a múltban volt, hanem társadalmi szempontból nemzeti kincs. Az egyén számára ugyanakkor továbbra is a jobb élet alapvető feltétele. Fel kell figyelnünk arra, hogy a jelenlegi anyagi ösztönzés és munkaerőgazdálkodásunk hiányosságai, nem utolsósorban a munkafegyelem lazulása következtében a munkahelyek társadalmi értéke kissé devalválódott. Ezzel részben háttérbe szorult a becsületesen végzett munka erkölcsi értéke is. Ezen feltétlenül változtatnunk kell. Elhatározott szándékunk, hogy viszszaállítjuk a munkahely igazi értékét, megbecsülését. Ezt azonban nem tehetjük és nem is tesszük à régi Munka Törvénykönyv egyes adminisztratív rendszabályainak visszaállításával. A probléma és a feladat sokkal összetettebb, bonyolultabb. Együtt kell érvényesíteni a nevelést, az ösztönzést, a következetesebb szocialista elosztást és a törvényes eszközök igénybevételét is. A jó szakmunkás munkaszerető és fegyelmezett. Ez így volt tőkés viszonyok között is, de még inkább így van, így kell lennie szocializmust építő társadalmunkban. Azt várjuk a törvénytől, hogy a holnap munkásnemzedéke, a ma ifjú szakmunkástanuló generációja nagyobb felelősséget érezzen szocialista rendszerünk iránt. Ez jusson kifejezésre tevékenységükben is, olyan módon, hogy munkájuk nyomán is növekedjék a nemzeti jövedelem, gyarapodjék az ország gazdasági ereje, megteremtődjenek az életszínvonal gyorsabb ütemű növelésének anyagi feltételei. A törvény végrehajtásával úgy formáljuk a szakmunkástanuló ifjúság jellemvonásait, hogy azokban a munkásosztály pozitív tulajdonságai, a becsületes és szorgalmas munka, a fegyelem és a munkaszervezettség igénye, a szaktudás és az új technika iránti érdeklődés váljék uralkodóvá. A munkásifjúságban, mint a jövő munkásosztályának letéteményesében fejlesszük ki a politikai tudatosság, az osztályhűség, az áldozatvállalás, a közösségi érzés, a szocialista erkölcs és hazafiság, a proletár nemzetköziság tulajdonságait. A fiatalok ma elég gyakran ellentétes üzemi, családi és társadalmi hatások között nevelődnek, nőnek fel. Tanulóidejük alatt nem kerülnek kellő kapcsolatba az üzemi élettel, a munkásosztállyal. Még nem válik vérükké a munkásélet, nem ismerik eléggé az üzemi légkört, a munkáshagyományokat, a munkásszívet. Jó dolog, ha valaki azt csinálja, amit szeret, de még jobb és még hasznosabb, ha ért is ahhoz, amit szívesen csinál. Munkájában csak az elégülhet ki, akinél ez a kettő párosul. Felbomlóban van az a családi hagyomány, hogy a mesterség, a szakma szinte hivatásszerűen apáról-fiúra száll. Ez természetes, a fejlődés velejárója," bár bizonyos mértékig kritikája pályaválasztási és képzési rendszerünknek is, tehát nem mindenben természetes. Kissé megkopott a szakképzett munka rangja. Ezen változtatni kell és ezt helyre kell állítani. A pályaválasztásnál és a pályakezdésnél erre nagyobb gondot kell fordítani. A törvény valóraváltásával olyan fiatal szakmunkásokat képezzünk és neveljünk, akik munkájukat hivatásnak tekintik, abban örömet lelnek, akiknek a munka életszükségletükké válik. Kedves Elvtársak! Tisztelt Képviselőtársaim! Gazdaságpolitikai törekvéseinket nem tudjuk eredményesen megvalósítani a szakmunkásképzés korszerűsítése nélkül. Másfél esztendő item nagy idő, de elegendő annak megállapítására, hogy a gazdaságirányítási rendszer reformja szükséges és helyes lépés volt. Célkitűzéseinknek megfelelően a szocialista társadalmi és termelőviszonyok erősítését, fejlesztését, tökéletesítését szolgáljuk. Az eddig megtett út alapjaiban jónak bizonyult, vannak azonban gondjaink, problémáink, megoldásra váró feladataink. Nem titkoljuk, hogy a különböző érdekek ma még gyakran helytelenül jutnak kifejezésre. Tudatában va-