Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-26

2069 Az Országgyiüés 26. ülése, 1969. szeptember 24-én, szerdán 2070 gukait ezzel a kezdeményezéssel. Természetesen az üzemek által felajánlott összeg csak egy részét biztosítja a kollégium létesítési költségének. A további gond a Munkaügyi Minisztériumra háruL hogy a beruházási költség hiányzó hányadát előteremtse, Nem, vitatható azonban, hogy ilyen előzmények után ez a gond már lényegesen csökkent. Tisztelt Országgyűlés! Nem szeretnék elkanyarodni a témától, de az eddig elmondottak mellett egy lélektani szempontra szeretnék rámutatni. Alapvető emberi tulajdonság, h.ogy tapasztalatunk és tudásunk gyarapodásával együtt magasabb képesítést és szakmai rangot szeretnénk az életben elérni. így igaz ez a katonai rendfokozatok tekintetében is és ez a törekvés nyilvánul meg a mérnöknél és az orvosnál, amikor szakmérnöki, szakorvosi vizsgát tesz, de ezen túl lehetőség nyílik számukra különböző tudományos fokozat elnyerésére is. Mi a helyzet a szakmunkásoknál? Ezen a területen nincs magasabb szakmunkásképesítés, és szakmai rang elérésére lehetőség. A magasabb képesítésre való törekvés éppen olyan elevenen él szakmunkásainkban is, mint a mérnökökben és egyrészük ezért érettségit tesz, másik részük technikumban folytatja tanulmányait. Nem szeretném, ha félreértenének, azonban egyik sem tekinthető igazi szakmunkásfejlődésnek. Az érettségi az általános műveltséget fejleszti, a technikumi tanulmány döntően elméleti jellegű és a tényleges fizikai munka területéről a szellemi munka irányába tereli az egykori szakmunkást. Érthető, hogy a technikumot végzett szakmunkások ennek birtokában már műszaki állományban akarnak dolgozni. Tehát érettségi, vagy technikum, a jövőben pedig a felsőfokú technikum a továbbképzés egyedüli útja, és ez más irányba orientálja a szakmunkást a közvetlen termeléstől. A külföldi tapasztalatokból merítve alátámaszthatom, hogy a magasabb rangú szakmunkás ma már elismert fogalom. A Szovjetunióban a szakmunkásiskolákban különböző kategóriájú szakmunkásokat nevelnek. A magasabb kategória eléréséhez a munkásnak szakmai minősítő tanácsok előtt elméleti és gyakorlati vizsgát kell tennie. Jugoszláviában több éves gyakorlat után magasabb szakmunkásképesítés érhető el. Hasonló a helyzet az Egyesült Államokban és a Német Szövetségi Köztársaságban is. Ügy gondolom, hogy ennek megfogalmazásával nálunk is érdemes lenne foglalkozni. Ennek az üzemi súlyukat tekintve rendkívül fontos szakmunkásrétegnek ilyen perspektíva feltárása csak előnyös lehetne az egyén és az üzem szempontjából egyaránt. Tegyük ezért lehetővé, hogv 5—10 éves szakmai gyakorlattal, valamint tanfolyam elvégzése után olyan vizsgát tehessenek ezek a kiemelkedő képességű szakmunkások, amelyben a.gyakorlati ismeret és elmélet aránya ebben az aspektusban kapna helyet. Nem tudtam jobb kifejezést találni erre a képesítésre, mint például mester, vagy specialista. Pontosabban: a lakatos szakma mestere, vagy a lakatos szakma specialistája. Lehetne ennél találóbb és a lényeget jobban kifejező elnevezést is keres- | ni, de a cél az, hogy az elnevezés és az így nyújtott képesítés fejezze ki a legmagasabb fokú szakmunkásismereteket és egyben tanúsítsa is azt. Azokra a szakmunkásokra gondoltam ezzel a javaslattal, akiknek súlya és jelentősége számottevő az üzemekben. Nem feltétlenül az a cél,, hogy ezek érettségit tegyenek és közülük soknak nem is ez a vágya. De annak a jelentős rétegnek olyan képzettséget kellene nyújtani, amely kiemeli őket tekintélyben és bérben egyaránt, ugyanakkor perspektívát nyit a szakmunkások előtt. Javaslom, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslatban már most fogalmazzuk meg egy magasabb szakmunkásképesítés elérésének lehetőségét és feltételeit a 32. § (2) bekezdésében. Kiegészítő javaslatom a következőképpen szól: „Azok a szakmunkások, akik jogszabályban meghatározott gyakorlattal rendelkeznek, tanfolyam elvégzése után magasabb fokú szakmunkásképesítést nyerhetnek. A magasabb fokú szakmunkásképesítést nyújtó vizsgát csak állami szakmunkás vizsgabizottság előtt lehet tenni. A magasabb fokú szakmunkásképesítés középfokú képesítésnek felel meg." Tisztelt Országgyűlés! A törvény iránti széles körű, élénk érdeklődés nyilvánul meg. Űgy érzem, hogy a törvény rendet teremt ezen a területen, pótolni fogja a szakmunkásképzésben ma még fennálló hiányokat és megveti az alapjait egy nívós szakmunkásképzésnek. Szíves figyelmükbe ajánlom ki-^ egészítő javaslataimat, a magam részéről a törvényjavaslatot elfogadom. (Taps.) ELNÖK: Szólásra következik Nagy Istvánné képviselőtársunk. NAGY ISTVÁNNÉ: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársak! Felszólalásomban a mezőgazdasági szakmunkásképzés helyzetével kívánok foglalkozni. Pártunk és kormányunk még a hatvanas évek elején megteremtette a lehetőséget, az anyagi feltételeket a mezőgazdasági szakoktatás számára. Azonban a tervbe vett feladatokat a kezdeti időben csak részben tudtuk megvalósítani. 1964-ben a költségvetés végrehajtásáról szóló jelentés is utalt erre. Az ok ismert. A fiatalok elvándorlása, a maradi nézetek eluralkodása úgyszólván a mezőgazdasági szakma lebecsülése volt. Majd a nagyüzemi mezőgazdaságban rohamosan fejlődő gépi technika, a korszerű termelési eljárások törvényszerűen megkövetelték a termelőszövetkezeti tagok szakmai hozzáértését. Tehát azóta javult a helyzet, de még mindig nem megnyugtató. A fejlődés további fokozásához alapot teremt az új törvény kibocsátása, amely helyére rakja a dolgokat, ennek alapján a mezőgazdasági szakma is nagyobb tekintélyt nyer és fokozódik a szakma szeretete. Csak elismeréssel lehet szólni a törvény azon célszerű törekvéséről, amely a magasan képzett szakmunkáslétszám rendszeres biztosításával, a termelőszövetkezeti tagság utánpótlásának szervezett gondoskodásával a népgazdaság két fő területén a továbbfejlődés I egyik legfontosabb feladatát fogja megoldani. Az