Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-26

2063 Az Országgyűlés 26. ülése, 1969. szeptember 24-én, szerdán 2064 tanműhelyi és kollégiumi helyek bővültek, hiszen a miniszter elvtárs expozéjából is ezt hallottuk. Hajdú-Bihar megye is jelentős ipari fejlődést ért el az elmúlt években. Ennek ellenére kijelentem, hogy a megye ipari fejlődésével nem tartott lépést a szakmunkásképzés az elmúlt csaknem egy évtized alatt. Debrecen város vonatkozásában ezek az arányok rosszabbak az országos aránytól. Az egy saját tanteremre jutó tanulók száma 255 fő. Az iskolai tanműhelyekben oktatott tanulók aránya 9,8 százalék. Az összes tanulóknak viszont mindössze 6,4 százaléka helyezhető el otthonokban, a vidékről naponta bejárók aránya pedig 54,6 százalék. Egyetértek képviselőtársaimnak azzal a felvetésével, hogy az országos szinten most kidolgozás alatt álló hosszútávú tervezésnél nagyon fontos lenne, ha az illetékes szervek az ország teherbíróképességét figyelembe véve, még nagyobb súlyt helyeznének az ilyen arányú beruházásokra, de ezen belül is a tanműhelyi és otthoni férőhelyek bővítésére. Tisztelt Képviselőtársaim! A törvényjavaslat véleményem szerint a tanulókat megillető kedvezmények és juttatások meghatározásában nem kielégítő. Ez a javaslat nem változtat a régi gyakorlaton, s ezzel lehetőséget ad a meglevő különbségek fenntartására. Itt konkrétan a szabadságra gondolok, mert a törvényjavaslatból nem tűnik ki egyértelműen, hogy az évközi szünnapok száma azonos-e a középiskolákban tanulók szünnapjainak számával. Ezért javasolom a tisztelt Országgyűlésnek a törvényjavaslat 14. §-ának módosítását. A javasolt módosított szöveg így hangzana: „A tanuló részére a két tanév között, valamint a nyári, továbbá az iskola működési rendjéhez igazodó téli és tavaszi oktatási szünetnek azonosnak kell lenni a középiskolák szüneteivel, ezen felül a jogszabály által meghatározott esetben egyéb oktatási szünnapot kell biztosítani." Módosító javaslatomat azzal indokolom, hogy a törvényjavaslat nagyon helyesen a szakmunkásképző iskolákat középfokú jellegű oktatási intézményként sorolja be. Végzett hallgatói a szakmai ismeretek megszerzésén túl a középiskola első és második osztályának anyagát is elsajátítják. Társadalmi jelentősége is van, mert a termeléssel közvetlenül érintkezést tartanak, termelési értéket állítanak elő, fizikailag is jobban fáradnak, valamint a Munka Törvénykönyve sem ismeri el munkaviszonynak az 1950 utáni tanulóidőt. Ezzel lényegében elvileg azonosnak tekinthető a középiskolai tanulókkal munkaviszony szempontjából. Tisztelt Képviselőtársaim! Szerintem nem lehet elvonatkoztatni a most tárgyalt törvényjavaslatot a már működésben levő gazdasági mechanizmustól sem. A szakmunkások nevelése szerves része az igények által felvetett új termékek előállításának és használatban tartásának. A piaci igények összefüggésben vannak életszínvonalunk állandó növelésével, és ezek felvetik a szolgáltatás szintjének emelését. Tekintettel arra, hogy a szolgáltatás egy jelentős hányadát a tanácsi és szövetkezeti ipar végzi, ezért a szakmunkás-utánpótlás biztosítása érdekében a Munkaügyi Minisztérium az eddigiektől eltérően differenciáltabban vegye figyelembe az egyes területek ilyen természetű igényeit. Ügy érzem, a kézhez kapott 42. sz. együttes jelentés 4. §-ának módosítása megnyugtatóan fogja rendezni ezt a kérdést is. A továbbiakban felvetném azt is, hogy a szakmunkásképzés nemcsak az oktatási intézmények feladata, hanem az kapcsolódik a vállalatok életéhez is. Több vállalat tanműhelyt tart fenn, amelynek színvonalát növelni volna kívánatos, de az érvényben levő gazdaságpolitikai intézkedések a vállalatokat erre nem ösztönzik. Éppen ezért javasolnám a tisztelt Országgyűlésnek, hogy meg kellene vizsgálni Kisgergely és Rujsz elvtársnő képviselőtársaim felvetését, hogy a vállalatok valóban a tanulóképzésre fordított eszközök után eszközlekötési járulékot ne fizessenek. Mindezekből az következne, hogy a tanműhelyek felszereltsége jobban megfelelne a korszerű követelményeknek. Jelentőséggel bír a vállalatok szerepe még ott is, hogy az emelt szintű oktatásban résztvevő szakmunkás tanulóikat tanulmányaik eredményes elvégzése után a befejező oktatásban való részvételhez hozzásegítik. így válik szélesebb körben elfogadottá az az elv, hogy minél több érettségizett szakmunkást neveljünk. Sajnos, az a tapasztalat, hogy a vállalatok nem ismerték fel ennek a jelentőségét, és különböző termelésszervezési problémákra hivatkozva nehezítik a kibontakozást. A szakmunkástanulóknak a befejező oktatásban való részvételét nem szabad a vállalat hozzájárulásának egyértelmű intézkedésétől függővé tenni, hanem ha azt a végzett szakmunkás elhatározza, biztosítani kell számára a feltételeket. Megoldás lehetne az is, ha a szakközépiskolák két műszakban tudnák megszervezni az így tovább tanulni akarók oktatását. Ügy vélem, a szakmunkásképzést erősítjük azzal is, amikor az iskola szerepét akarjuk növelni a vállalatok keretén belül folyó oktatásban. Itt mindjárt utalni szeretnék arra, hogy még igen sok kívánnivaló van az ideológiai nevelésben, amit eddig az is zavarhatott, hogy a vállalatok oktatásában ez nem kapott elég helyet, miután az üzemek csak a gyakorlati nevelést tartották fontosnak. Ezért a szakmunkástanulók fejlődéséért a jövőben mindenekelőtt az iskolát tartom szükségesnek felelőssé tenni. Az elméleti-ideológiai-gyakorlati nevelést egységes keretben, de szélesebb körű segítséggel kell biztosítani. E területen megnövekszik a szerepe a Kommunista Ifjúsági Szövetségnek, de emellett növelnünk kell a nevelők felelősségét és a szülők felelősségét is. Ez a munka így széles körű társadalmi öszszefogást igényel: a szakmunkástanulók túlnyomó többsége munkásszülők gyermeke. Erre nekünk apellálnunk kell. hiszen az utánpótlást az osztály önmagából adja. Nemcsak technikailag kell művelt szakmunkásokat nevelni, hanem a marxista műveltség alapjait is be kell ágyazni a fiatal szakmunkásokba. Ha a szakszervezetek, a Kommunista Ifjúsági Szövetség, a vállalat vezetése, az iskolai vezetés, a szülőkkel összhangba kerül szakmunkás ifjúságunk nevelését illetően, aminek megvalósulását a jelen törvényjavaslat