Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-26

2065 Az Országgyűlés 26. ülése, 1969. szeptember 24-én, szerdán 2066 is segíteni fogja, új fejezete indulhat meg ha­zánkban a szakmunkásképzésnek. Ebben a sza­kaszban már mélységesen jelentkezik a szocia­lista tartalom, a sokoldalú, szélesebb körben mű­velt szakembernevelés. Tisztelt Képviselőtársaim! A tárgyalt tör­vényjavaslat nagyon helyesen megnöveli a fele­lősségét a szakmunkástanulóknak is, amellett, hogy szélesebb körű jogokat biztosít számukra. Meggyőződésem, hogy szocialista építésünk je­lenlegi szakaszában ifjúságunk már érett is erre, mint ahogy a bevezetőben ezt már mondtam is. Személyesen is végigjártam a szakmunkás­tanuló életútját, és csak jó érzéssel veszem tu­domásul, hogy ebben a most alkotott törvény­ben nyomát sem lehet már megtalálni annak, ami az „inasévek" vadhajtásaira emlékeztet. E tör­vény megalkotásával most olyan rangra emel­jük a szakmunkásképzést, amit jelentőségénéi fogva meg is érdemel. Megvalósítása biztosítani fogja, hogy helyünkbe lépjenek gyermekeink, hogy nagyobb eredményeket érjenek el az épí­tésben, ahol szakmunkások, technikusok és mér­nökök már egységesen fogják élvezni munkájuk gyümölcsét. A törvényjavaslatot ezért jónak tar­tom, kiegészítő javaslatommal együtt elfogadom és képviselőtársaimnak is elfogadásra ajánlom. (Taps.) ELNÖK: Szólásra következik Molnár József képviselőtársunk Heves megyéből. MOLNÁR JÓZSEF: Tisztelt Országgyűlés! A szakmunkásképzés jelentőségét felismerve az elmúlt évtized alatt a szocialista és a kapitalista' államokban egyaránt rendre törvényben szabá­lyozták a szakmunkásképzést. A sok közül csak a francia parlament által 1966-ban elfogadott törvény első cikkének mondatából szeretnék egy megállapítást idézni, amely így szól: „A szak­mai képzés nemzeti kötelesség." Ha ebben a kér­désben így vélekednek a franciák, akkor ne­künk, társadalmi rendszerünkből egyenesen kö­vetkezik, hogy hasonló szellemben kell megkö­zelíteni és kezelni a kérdést. Egy észrevétellel kezdeném mondanivaló­mat. Pázsit Árpád képviselőtársam már utalt erre, de tovább szeretném fejleszteni a gondo­latot. A törvényjavaslat: a vállalat képzéssel kap­csolatos kötelezettségei cím alatt az első pontban a következőket mondja: a tanulók gyakorlati oktatását csak olyan vállalatnál lehet megszer­vezni, amelynél megvannak az eredményes szak­mai képzéshez és a neveléshez szükséges felté­telek. Ugyanezen paragrafus (3) bekezdése ilyen szankciókat helyez kilátásba: attól a vállalat­tól, amely a képzés lényeges feltételeit és a ta­nuló szakmai fejlődését nem biztosítja, a tanuló foglalkoztatásának jogát határozott, vagy hatá­rozatlan időre meg lehet vonni. Elnézést kérek a vulgáris hasonlatért, amit elmondok: ha egy italboltban a bort vízzel ve­gyítik és ezt leleplezik, akkor — helyesen — nem az italboltot zárják be, hanem megbüntetik a vezetőt vagy leváltják. Tehát, ha egy üzem­ben megvannak a nagy költséggel létrehozott tanulóképzés feltételei, és ennek ellenére a szak­mai fejlődést nem biztosítják a vezetők, úgy ne a tanműhelyt zárjuk be, hanem törvényes esz­közökkel, bírságolással hassunk oda, hogy a kép­zés rendben folyjék. Ugyanis a leállított szerve­zetet újból mozgásba hozni nehezebb feladat, mint egy kevésbé jól működőt rendbehozni. Javaslom e pont helyett a következőt: „An­nak a vállalatnak vezetőjét, amely a képzés lé­nyeges feltételeit és a tanulók szakmai fejlődé­sét nem biztosítja — jogszabályban meghatáro­zott — bírsággal lehet sújtani." A következő gondolatomat a szakmunkás­képzés és képesítés rangjának emelésére szen­telem. Sajnos ma még az a helyzet, hogy a szak­munkástanulók egy része nem hivatástudatból választja a szakmunkás pályát, hanem azért, mert nem nyert felvételt valamilyen középfokú oktatási intézménybe, vagy éppen az egyetemi felvétele volt sikertelen. Kevésbé biztató a hely­zet az oktatók vonatkozásában is. Ezen jelen­ség kapcsán is felmerül a kérdés, hogy a szak­munkásképző intézményeink biztosítanak-e olyan feltételeket az oktatók számára, mint a többi középfokú iskola. Osztom Kaszás képvise­lőtársam javaslatát, miszerint emelni kell a ta­nárok fizetését, mert a szakmunkástanuló isko­lákban működő oktatók jövedelme kevesebb, mint a középiskolai tanároké. A szakoktatók pe­dig kevesebbet keresnek, mint ugyanabban az üzemben dolgozó, hasonló felkészültségű tech­nikusok vagy szakmunkások. Felmerül a kérdés, hogy a szakmunkásta­nulóink elhelyezése éppen olyan jó-e, és bizto­sítunk-e számukra olyan kedvező feltételeket és körülményeket, mint a többi oktatási intézmény. A kérdést megvizsgálva egyértelműen azt vála­szolhatjuk, hogy ez idő szerint nem. Mindabból amit elmondottam, kitűnik, hogy a szakmunkás­képzés körülményei nem olyan kedvezőek, mint a többi iskolatípusé és ebből következik, hogy a rangja sem éri el azokét. Röviden megfogalmazva úgy gondolom, hogy lényegesen növelné a szakmunkásképzés tekin­télyét és a szakmunka iránti érdeklődést, ha megfelelő nívóra emeljük a képzés színvonalát és körülményeit. Segítsük a tanulókat a pálya­választási tanácsadók útján képességeiknek leg­jobban megfelelő szakma kiválasztására, töre­kedjünk az oktatói kar szakmai felkészültségé­nek állandó emelésére és anyagi megbecsülésük­re. Lényegesen javítani kell a szakmunkásta­nulók elhelyezésének körülményeit, és lehetővé kell tenni számukra magasabb fokú szakmun­kás képesítés megszerzését is. Tisztelt Országgyűlés! Ügy gondolom, hogy az ügy társadalmi méreteihez tartozik, hogy a szakmunkásképzésben mindazoknak az üzemek­nek részt kellene vállalni, amelyeknek szakmun­kás igényük merül fel. Üzemeink, gyáraink több­ségében, ahol a képzés már eddig is fontos fel­adatként jelentkezett, rendszeresen 30—40 szá­zalékkal több tanulót voltak kénytelenek kiké­pezni, mint amennyi a tényleges igényük volt. Gyakorlattá vált ugyanis, hogy azok az üzemek, ahol szakmunkásképzés egyáltalán nem folyik, a tanév végén kopogtattak igényükkel és maga­sabb órabért ígérve átvették a kész szakmunká­sokat. Röviden úgy fogalmazhatnám, hogy elő­nyösebb volt 50 fillérrel, esetleg 1 forinttal ma-

Next

/
Oldalképek
Tartalom