Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.
Ülésnapok - 1967-25
1989 Az Országgyűlés 25. ülése, 1969. július 4-én, pénteken 1990 rületi bölcsődék esetében. És elsősorban nem is a bölcsődék, hanem az óvodák fejlesztése válik szükségessé. A gyermekgondozási segély bevezetésével ugyanis, majd később a gyermek hároméves koráig való kiterjesztésével, valamint azzal, hogy az elmúlt öt esztendőben 7300 bölcsődei férőhely létesült, elég jelentős mértékben csökkent a bölcsődei férőhelyek iránti igény. Óvodai programunkat is teljesítettük és jelentős eredményeket értünk el, mert 1968-ban már minden második óvodáskorú gyermek egésznapos óvodába járt, szemben a második ötéves tervvel, amikor még csak minden harmadik gyermeket tudtunk óvodában elhelyezni. De még így is nagyon sok kérelmezőt el kell utasítani. És ha mindehhez hozzávesszük a születések számának növekedését, vagyis azt, hogy 1975-re 75 000-rel lesz több az óvodáskorú gyermek, és ha figyelembe vesszük, hogy a jelenlegi ellátási szint nem csökkenhet, akkor a negyedik ötéves tervben 27 000 óvodai és 7000 bölcsődei férőhelyfejlesztés válik szükségessé. A Pénzügyminisztérium és a Tervhivatal előzetes számításai szerint ez lehetséges. És ha ehhez hozzávesszük, hogy a tanácsok önállósága révén pénzmennyiségeik is növekedhetnek, s hogy ezt a gyermekintézmények fejlesztésére lehet fordítani — és reméljük, hogy fordítják is — akkor a jelenlegi gyermekellátási szintet még növelhetjük is. Kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy a vizsgálatról szóló jelentést, amelyet Pázsit Árpád interpelláló képviselőtársunk is tudomásul vett, szíveskedjék elfogadni. (Taps.) ELNÖK: Kérdem az Országgyűlést, hogy az együttes bizottság jelentését tudomásul veszi-e? (Igen.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés a kulturális, valamint a szociális és egészségügyi bizottság együttes jelentéáét tudomásul vette. Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy Sz. Varga Ferenc képviselőtársunk a szarvasmarhatenyésztés fejlesztésének ösztönzése tárgyában bejegyzett interpellációjának előterjesztésétől elállt, miután dr. Dimény Imre mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszternek a zárszámadási vitában elhangzott felszólalásában a kérdéssel kapcsolatban kielégítő választ kapott. Ugyancsak elállt Kollár József képviselőtársunk is a csepeli városközpont építkezésének lemaradása tárgyában bejegyzett interpellációja előtérj esztésétől. Következik Borivó Károly képviselőtársunk interpellációja a telekkisajátítások tárgyában a pénzügyminiszterhez és az igazságügyminiszterhez. Borivó Károly képviselőtársunknak adom meg a szót. BORIVÓ KÁROLY: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Vályi elvtárs és tisztelt Korom elvtárs! Egy figyelmet érdemlő jelenséget szeretnék szóvá tenni és arra választ kérni. A következőkről van szó: Mind városi, mind nagyközségi vonatkozásban elég gyakran kerül sor kisajátítási eljárásra. A közérdek ezt megkívánja, ez lényegében fejlődésünk velejárója. Viszont a kisajátítással kapcsolatos kártalanításnak a szabályozása ma már eléggé távol esik az élettől. Nevezetesen az 1/1965. számú pénzügyminiszteri—igazságügyminiszteri rendelet 17. paragrafusa a telkek értékének megállapítása tárgyában úgy rendelkezik, hogy a falukörzet központjában — ide értendő a járási székhely és egyéb nagyközségek — egy négyszögöl területért legfeljebb 40 forint kártalanítást lehet fizetni a kisajátítási eljárás keretében. Ugyanakkor megállapítható, hogy a közönséges polgári jogi forgalomban a telekár négyszögölenként 100 és 130 forint között ingadozik, s nem egy esetben előfordul, hogy a kisajátítást szenvedő ugyanabban a községben vásárol kevésbé értékes telket kétszer-háromszor magasabb vételárért, mint amennyit ő kapott a kisajátított telkéért. Tény az, hogy a jogszabály a kártalanítás összegének felemelésére biztosítja a perindítás lehetőségét a kisajátítást szenvedők részére. Vannak, akik ezzel élnek is, sőt mondhatom azt is, hogy a kisajátítási kártalanítási ügyek futószalagon gyártják a polgári peres ügyeket. Ilyenkor a bíróság a forgalmi értéknek megfelelő kártalanítást állapít meg. Viszont számottevő azoknak a száma is, akik a bírói utat csupán amiatt nem veszik igénybe, mert idegenkednek tőle, mivel életükben még soha nem pereskedtek. Ugyanakkor azonban az államigazgatási szervek által megállapított kártalanítást sohasem fogják igazságosnak tartani, a kisajátítási hatóságokra, a tanácsokra mindig rossz emlékkel fognak viszszagondolni. A kisajátítási eljárás alanya ma már minden esetben dolgozó ember, az eljárás tárgya munkával szerzett személyi tulajdon. Alkotmánytörvényünk a munkával szerzett tulajdont elismeri és védi. Felmerül tehát a kérdés, hogy az 1/1965. sz. PM— IM rendeletnek a telkek értékének megállapítására vonatkozó jogszabálya megfelel-e a Magyar Népköztársaság Alkotmánya normáinak. Megítélésem szerint a szóban forgó jogszabály korrigálásra szorul. A kisajátítási kártalanítás összegét a helyben kialakult forgalmi- értéknek megfelelően kell megállapítani, és ezt a jogkört az elsőfokú kisajátítási államigazgatási hatóságok részére kell biztosítani. (Taps.) ELNÖK: Az interpellációra Vályi Péter pénzügyminiszter elvtárs válaszol. VÁLYI PÉTER: Tisztelt Országgyűlés! A választ a magam és az igazságügy-miniszter nevében adom meg, és hogy valóban közös válasz legyen, felolvasom (olvassa): „Ingatlanok kisajátítására a jövőben is szükség lesz az ipari és mezőgazdasági beruházások elhelyezése céljára, lakásépítés céljára és más közérdekű célokra. A kisajátítások számának csökkenésére nem lehet számítani, ezért különös gondot kell fordítani arra, hogy a kisajátítással kapcsolatos kártalanítás szabályai mindig megfelelők legyenek. Annál is inkább fontos ez, mert a kisajátítások — mint az interpelláció is 88*
