Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-24

1943 Az Országgyűlés 24. ülése, 1969. július 3-án, csütörtökön 1944 Sok képviselőtársam szólt már hozzá a vízgazdálkodás témájához. Én is azt mondanám, amit az előttem szólók is elmondtak, hogy az előttem szólókkal egyetértek és ismétlésekbe bocsátkozni nem akarok. Mégis engedje meg az igen tisztelt Országgyűlés, hogy mint olyan mezőgazdasági szakember, aki a vízgazdálkodás bizonyos problémáival foglalkozott, a kérdéshez hozzászóljak. És talán ha hozzászólásom jellegét röviden jellemezni kívánom, akkor a július 2-i Népszabadság „Vall a határ" című vezércikkéből idéznék röviden néhány mondatot. Azt írja a vezércikk, hogy más esztendőben is ilyen időtájt a kukorica meghaladta az embermagasságot. Lehetett látni máskor is olyan búzavetést, amelyen jól fejlett kalászok ígérnek szép termést. Június végén, július elején nem ritka az olyan cukorrépa, amelyen a levélzet teljesen beborítja a talajt. Az országot járó, a mezőgazdaságot régebben is ismerő szakemberek azonban most mégis úgy vélekednek: ilyen ígéretesen szép talán még soha nem volt a falu határa. Hadd idézzek még lejjebb is erről, hiszen az újságíró okadatolja mi ennek az oka — amivel én teljes mértékben egyetértek. A mezőgazdaság érdekében a múlt évtizedekben sokat tett az ország, hogy azt a több évtizedes elmaradást, amely a gazdálkodás módjára jellemző volt, gyorsan pótolhassuk. A mai határ azokat igazolja, akik eddig is nagy meggyőződéssel vallották a mezőgazdasági beruházások fontos szerepét és azok népgazdasági jelentőségét. Nem akarom tovább citálni. És ha már itt vagyunk, engedje meg a tisztelt Országgyűlés, hogy vissza is emlékezzem. Nem is olyan régen a mezőgazdasági bizottságban még arról beszéltünk, hogyan kellene az ország kenyerét megtermelni. Én azt hiszem ennek sikerén ma már senki nem vitatkozik, hiszen Dimény elvtárs a tavalyi jó eredményre is rálicitált, mondván, hogy tavalyhoz képest 1,5 q-val több termésre számíthatunk. Azonkívül arra is emlékeznek képviselőtársaim, hogy nem is olyan régen, pár évvel ezelőtt arról beszéltünk a mezőgazdasági bizottságban — Keserű János miniszterhelyettes elvtárs referátumában —, hogy nem értünk a nagyüzemi baromfitenyésztéshez. Én azt hiszem ennek sikeres megoldásában sem vitatkozik ma már senki. A mostani Országgyűlésnek hivatkozva Dimény elvtárs, Vályi, Bélák, Bodogán elvtársak hozzászólásaira, talán akkor azt mondhatom, hogy a következő probléma, amit a mezőgazdaság terén meg kell oldani, a szarvasmarha-tenyésztés kérdése. Engedje meg a tisztelt Országgyűlés, hogy én a magam vízgazdálkodási hozzászólásomat ennek a tükrében próbáljam elmondani. És még talán csak annyit mondanék, hogy azért azzal legyünk tisztában, hogy a szocialista mezőgazdasági nagyüzemeknek ^— amit sikerült megteremteni — sok olyan óriási rejtett tartaléka van még —, ezt egyébként mondotta Schwarcz József képviselőtársam is —, amiből még országosan évtizedekig van mit meríteni. Ezeknek a gondolatoknak a jegyében szeretnék most konkrétan néhány általános vízgazdálkodási dologra kitérni, azután néhány Pest megyei vízgazdálkodási problémát is megemlíteni. A belvízrendezés kérdése sok oldalról megvilágítást nyert. Nekem ehhez hozzáfűzni valóm nincs. Külön örülök, hogy Dégen elvtárs is az üzemközi és az üzemi árokhálózat kérdéséről beszélt, ezt több képviselőtársam is érintette. Ezzel kapcsolatban talán azt mondanám, hogy a kettőnek megfelelő arányát kell nekünk a gyakorlatban biztosítani, akkor szolgáljuk helyesen a belvízrendezés kérdését. Nagy József képviselőtársam az előbb említette az árokhálózat karbantartásának problémáját. Melléje én is csatlakozom, bár azt elmondanám, hogy a legutolsó állandó bizottsági ülésen Dégen elvtársnak azt javasoltam már, hogy azokat a bizonyos csigás ároktisztítókat vagy egyéb típusú ároktisztító gépeket elegendő számban a vízi társulatok rendelkezésére bocsátva az árkokat újra karban lehessen tartani. Nem volt eddig róla szó — és ha már a szarvasmarha programról van szó —, akkor megemlíteném a vízrendezéssel kapcsolatban a savanyúi üves rétjeink vízrendezésének a problémáját. Több esztendőn át kutattuk ezt a kérdést. Vízrendezéssel, egyszerű nyíltárok-hálózattal a savanyúfüves gyep három-négy év alatt édesfüves gyeppé alakul át. Ezt én úgy gondolom, hogy a koncepcióban is megfelelő helyre kell tenni. Nem Pest megyei probléma, itt kaptam a cédulát. Elmondom, bár hozzáteszem, hogy erre most én konkrét példát mondani nem tudnék, mert nálunk Pest megyében ez a kérdés nem szorít, de itt van Csanádi elvtárs is, majd eldöntjük mi legyen vele. (Derültség !) Tudniillik megmondom, a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium kezelésében levő utak árkairól van szó. Azért mondom Csanádi elvtársat (Derültség), mert sokhelyütt betömődnek a közutak árkai és a környező területet elöntik. Minden esetre azt mondanám, hogy ezzel a kérdéssel is foglalkozzunk, kérném Csanádi elvtársat, hogy a szükségesnek látszó intézkedéseket tegye meg. (Derültség, taps.) A vízgazdálkodás másik nagy kérdése: az öntözés. Az öntözés lényegével, jelentőségével nem foglalkozom, csak annyit mondanék Dégen elvtársnak, hogy mi is Pest megyében az öntözést 23 000 ha-ról 40 000—50 000 hektárra kívánjuk kiterjeszteni. Volna ellenben az öntözéssel kapcsolatban néhány mondanivalóm. Egyik ilyen az, amit problémaként vetnék fel, hogy a költségesebb, műszakilag igényesebb és bonyolultabb öntözőfürtök létesítése és üzemeltetése a vízügyi szervek beruházásával a hidránsig, állami főműként történjék. Ügy tudom, hogy ezzel a vízügyi szerveink is egyetértenek. De itt jön az a kérdés, amivel kapcsolatban Nagy József elvtársra hivatkoznék : úgy halljuk, hogy valami új vízdíj van készülőben. Megmondom őszintén, erről a gyakorlati szakemberekkel beszélgettünk. Nem akarok ezzel a problémával foglalkozni, nem is országgyűlési téma. Csupán azt kérném, hogy olyan legyen az új vízdíj, hogy a mezőgazdaság is elbírja. Az a kérésem viszont, hogy a vízdíjat mi-