Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-24

1933 Az Országgyűlés 24. ülése, 1969. július 3-án, csütörtökön 1934 vonatkozásban a szakemberek között, nagyon fontosnak tartanánk, na intézményesen történne gondoskodás arról, hogy a bányavíz elvonásnak a mezőgazdasági termelésre gyakorolt hatása kimutatható legyen. Tisztelt Országgyűlés! Javasolom, hogy a kormány tűzze napirendre a vízgazdálkodás távlati koncepciójának megtárgyalását, kísérje figyelemmel az Országgyűlésen felvetett vízgazdálkodási kérdések megoldásának előrehaladását és azt a jelentőségének megfelelően, kiemelten kezelje. Az előterjesztett beszámolót elfogadom és azt elfogadásra javaslom. (Taps.) ELNÖK: Reszegi Ferenc képviselőtársunk következik szólásra. RESZEGI FERENC: Tisztelt Országgyűlés! Az írásban kiadott vízgazdálkodási tájékoztató és az Országos Vízügyi Hivatal elnöke, Dégen Imre elvtárs szóbeli beszámolója átfogó képet adott a vízgazdálkodás helyzetéről és az ez irányú fejlesztési célkitűzésekről. Képviselőcsoportunk legutóbbi ülésén a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság vezetőjének tájékoztatóját meghallgatva foglalkozott a HajdúBihar megyei vízgazdálkodás fejlesztésének eddig elért eredményeivel és további feladataival. A csoportülést megelőzően választókerületemben is tartottunk vízgazdálkodással kapcsolatos megbeszélést. A sokoldalú vízgazdálkodás keretében különösen meglepő, hogy amíg 1959-ben a megyén belül csak Debrecenben volt közműves vízellátás, addig jelenleg a megye 84 településéből — Debrecenen kívül — 29 település rendelkezik vezetékes vízellátással. További 42 törpevízmű építése 1980-ig elő van irányozva. Választókerületem kilenc települése közül pedig a negyedik nagyobb községben kezdték el a törpe vízmű építését. Ennek elkészültével a kilenc település összlakosságának több mint 60 százaléka jut egészséges ivóvízhez. Két kisebb községben 1970ben szervezik meg a vízműtársulatot és 19754g megépítik a közös vízművet. Képviselőcsoportunk elismerését fejezte ki a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság dolgozóinak jó munkája iránt. Ugyanúgy elismerést érdemel a lakosság áldozatvállalásáért és kifejtett nagyarányú társadalmi munkájáért. Jóleső érzés számomra is, hogy e sok problémával járó építésben mint képviselő, segítő módon közreműködhetek. Megállapítható, hogy az elért eredmények mind országos, mind megyei vonatkozásban igen jelentősek, ugyanakkor a vízgazdálkodás továbbfejlesztése jelenleg is sok nehéz és bonyolult feladatot ró a vízügyi, ipari, mezőgazdasági, kereskedelmi szakemberekre és a tanácsi szervek vezető testületeire egyaránt. A távlati fejlesztés célkitűzéseinek feladatai azonban még nehezebbé és bonyolultabbá válnak, amelyeket jó összefogással, szervezett munkával eredményesen végre tudunk hajtani. Hozzászólásomban a települések vezetékes vízellátása és a csatornázás távlati fejlesztésének anyagellátási problémáival kívánok foglalkozni. Az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztériumban szerzett információ alapján megállapítható, hogy előrelátó, jól összehangolt tervezés folyik az érdekelt kormányzati szervek közreműködésével az anyagszükségletek időbeni biztosítására. Ez a szükséglet 1970-ben az úgynevezett AC, vagyis magyarul azbeszt-cement-nyomócsőből 52 600 tonna, amiből hazai gyártással csak 22 600 tonnát, tudunk fedezni, 30 000 tonnát import útján kell biztosítani. Az 1973-ban szükséges 64 000 tonnából már 50 000 tonnát fedez a hazai gyártás és csak 14 000 tonnát hozunk be. Ez a tendencia — megítélésem szerint — bíztatónak mondható. További, és igen feszítő probléma a lakások vízvezeték bekötéséhez szükséges acélcső és jó minőségű szerelvények biztosítása. Az ÉMV és a KGM egyeztetett előirányzata szerint 1970-ben szükséges acélcső mennyiség 75 000 tonna, ebből 65 000 tonnát a hazai gyártás fedez, 10 000 tonnát kell importból biztosítani. Az 1973ban szükséges 100 000 tonna acélcső hazai gyártását kohó- és gépiparunk magára vállalta. Szerény megítélésem szerint e vállalás máris elismerést érdemel. Ami a jobb minőségű és választékosabb szerelvényellátás elősegítését illeti, helyesnek látszik, hogy azt a jelenleginél nagyobb arányú behozatallal biztosítsuk. A csatornázás nagyobb ütemű építésével jelentkező anyagellátás problémái megoldása vonatkozásában előnyösebb helyzetben vagyunk. Az 1970-ben szükséges kétmillió folyóméter betoncsövet a hazai betongyártás teljes mértékben fedezni tudja és csak 1973-ban mutatkozik 200 ezer folyóméter hiány, amit import útján kell majd biztosítani, örvendetes, hogy az 1975-ben szükséges 2 700 000 folyóméter betoncsövet a hazai betonipar már biztosítani tudja. Megnyugtatóan hangzik, hogy a vízgazdálkodás fejlesztésében jól összehangolt munka folyik a kormányzati és tanácsi szervek, valamint ipari és kereskedelmi szervezetek között. A jelenlegi tapasztalatok alapján mégis azt kell mondani, hogy az ipari és a kereskedelmi tevékenység összehangolása terén mind a külkereskedelem, mind a belkereskedelem vonatkozásában még bőven van javítani való. Ugyanezt lehet mondani a vízmű- és csatornaépítés műszaki segítése vonatkozásában is. Véleményem szerint meg lehetne találni a módját annak is, hogy egy-egy megyén belül különböző vállalatok és üzemek kölcsönzési díjtarifák és bérmunka felszámolása alapján — az új mechanizmus lehetőségeit kihasználva — a jelenleginél több műszaki segítséget nyújtsanak a vízmű- és csatornaépítés kitűzött nagy feladatainak elvégzéséhez. Tisztelt Országgyűlés! Végül, de nem utolsó sorban szóvá teszem a kisközségek lakossági érdekeltségi problémáját. Értelemszerűen először a nagyközségek vállalkoztak vízműépítésre, hiszen itt egy-egy családra kisebb összegű hozzájárulás jutott. De az elkövetkező időszakban a kisebb községek vezetékes vízellátása is sorra kerül, ahol egy-egy családra az építési hozzájárulása nagyobb összegű lesz, mint a nagyközségekben. A kisközségeknél előnyösebb megoldása lenne, ha a község és a tsz-gazda^