Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-24

/ 1919 Az Országgyűlés 24. ülése, dasági alapokon bontakozhatott ki a maga teljességében. A mai értelemben vett egységes szemléletű vízgazdálkodás kiegyensúlyozott fejlődésének kezdete az 1958—1960-as évekre tehető. Az elért eredmények jelentősek, ha azokat a kiindulási alapokhoz, népgazdaságunk lehetőségeihez és a tervekben kijelölt feladatokhoz mérjük. Nem ennyire egyértelmű azonban az értékelés, ha a népgazdaság általános fejlődéséből adódó követelményeknek megfelelő szinthez, a lakosság indokolt igényeihez, vagy éppen a világszínvonalhoz viszonyítjuk az eredményeket, bár több vonatkozásban még ezekhez képest is figyelemreméltók. A víz bőségének vagy hiányának országunk életében mindig nagy szerepe volt. Felvetődik azonban a kérdés: milyen új tényezők avatták a vízgazdálkodást napjainkban közüggyé, létfontosságú társadalmi-gazdasági problémává? Elsősorban az a felismerés, hogy a víz már nem sorolható az úgynevezett „szabad javak" közé, nem a természet ingyenes és korlátlan ajándéka többé! Világviszonylatban is a legértékesebb természeti kincsek közé emelkedett. A múlt században a vízrendezés, a folyók szabályozása, a vízjárta területek ármentesítése, a mocsarak lecsapolása, a vizek lefolyásának gyorsítása volt a társadalmi-gazdasági fejlődés legfontosabb vízgazdálkodási követelménye. Ez azonban a megoldásra váró bajok egyik részére hozott csak orvoslást. A növekvő vízszükséglet később a vízkészlet hasznosítását helyezte előtérbe. A mai és méginkább a jövő vízgazdálkodásnak az a feladata, hogy a víz természetes körforgását a társadalom javára befolyásolja. A természet és a társadalom egyetemes összefüggéseinek felismerésében szabályozza a víz földi pályáját, lassítsa vagy gyorsítsa, a vizet közben többször is felhasználja, időszakosan visszatartsa, anyagi tulajdonságait megváltoztassa és öszszehangolja gazdasági kihasználásának különböző lehetőségeit. A mai vízgazdálkodás már távolról sem szorítkozik csupán a vizek kártételének elhárítására és nem kapcsolódik kizárólag a mezőgazdasághoz, mint fejlődésének kezdeti szakaszában. Sokoldalúvá lett, hatóköre kiszélesedett a népgazdaság valamenyi ágazatának vízzel összefüggő tevékenységére. Lényegesen megnövekedett az ipari vízgazdálkodás jelentősége. A szocialista ipar vízfelhasználása a felszabadulás előttinek ötszörösére emelkedett. Ma az ipar a legnagyobb vízhasználó, amelynek évente jóval nagyobb mennyiségre van szüksége, mint a Balaton teljes víztérfogata. Szintúgy a yárosok és falvak életében kiemelkedő szerephez jutott az életkörülmények alakulására közvetlenül ható vízi közművek fejlesztése. A vízgazdálkodás fejlődésének jellemző sajátossága, hogy bizonyos ellentmondások leküzdése útján halad előre. Talán a legjelentősebb az, hogy miközben a vízigény rohamosan nő — 10—15 évente megkétszereződik — addig a természetes vízkészlet — nagyobb térségben és hosszabb időszakon belül — változatlan. Növeli ezt az ellentmondást, hogy a vízkész1969. júUus 3-án, csütörtökön 1920 let sem időben, sem területileg nem úgy oszlik el, ahogyan a szükségletek felmerülnek. Hazánkban — és ez a magyar vízgazdálkodás egyik legnagyobb problémája —, a vízszükséglet zöme, csaknem háromnegyed része a Tisza völgyében jelentkezik, ezzel szemben a mértékadó augusztusi időszakban e térség hasznosítható vízkészlete mindössze ötöde az ország felszíni vízkészletének. További ellentmondás, hogy a vízfogyasztás növekedésévél fokozódik a vizek elszennyeződése, ami viszont az amúgy is szűkös készlet felhasználási lehetőségét korlátozza. Sajátos ellentmondása a magyarországi vízgazdálkodásnak, hogy főként azokon a területeken — így az Alföldön — kell öntözni és az öntözéshez vizet előteremteni, amelyeket más időszakban az árvizek elöntésétől és a káros belvizektől kell védeni, ós ahol a talajvíz szintje is viszonylag magas. Az ellentmondások azonban nem leküzdhetetlenek. Éppen ezek feloldása a korszerű vízgazdálkodás alapvető feladata, és ez csak céltudatos, mind nagyobb anyagi-műszaki, társadalmi erőfeszítésekkel valósítható meg. A vízgazdálkodás távlati fejlesztési koncepciójának kidolgozása folyamatban van. Célkitűzéseit a tudományos-technikai forradalom eredményei, a nemzetközi fejlesztési tendenciák tanulmányozása, a hazai viszonyok elemzése alapján igyekszünk kialakítani. Tisztelt Országgyűlés! A vízgazdálkodás egyes ágazatairól a képviselő elvtársaknak átadott tájékoztató részletes adatokat tartalmaz. Ebből kiindulva a továbbiakban csak néhány fontosabb fejlesztési elgondolást emelek ki. A lakótelepi és ipari víztermelés-szolgáltatás és a csatornázás részesedése az összes vízgazdálkodási beruházásokból 56 százalékról 64 százalékra emelkedik, — feltehetően már a negyedik ötéves terv időszakában. Ez az ágazat tehát jelentőségének megfelelően kiemelt helyet foglal el a vízgazdálkodás fejlesztésében. A települések víz- és csatorna-ellátását a fejlett európai országok színvonalára kell emelnünk, és meg kell szüntetnünk azt a súlyos aránytalanságot, amely a két alapvető közmű, a víz- és csatornaművek között kialakult. Legfontosabb célunk, hogy minden háztartás a műszakilag és gazdaságilag legcélszerűbb formában egészséges ivóvízhez jusson. A következő másfél évtizedben olyan fejlesztést tervezünk, hogy lehetőleg a teljes belterületi népesség részesüljön a közműves vízellátás előnyeiben. A többszintes épületekben lakók ellátását teljes egészében vezetékes vízművek útján kell megoldani, ahol pedig a közműellátás gazdaságosan nem valósítható meg, az egészséges ivóvizet adó közkúthálózat kiterjesztését irányozzuk elő. A városok és a községek vízi közművekkel való ellátásában — a települések jellege, szerepe, a lakosság életkörülményei és az ipar szempontjából — komplex módon a tervszerű, arányos, de kiegyenlítettebb fejlesztésre törekszünk. A főváros kiemelkedő helyzete és jelentősége a közművesítésben is nyilvánvaló, de vonzáskörzetének arányos fejlesztése a Budapestet övező térségben — Pest megye egészét ideértve-